Vlagyimir Putyin orosz elnök írásban válaszolt arra a levélre, amelyben Melania Trump aggodalmát fejezte ki az Ukrajnából elhurcolt gyerekek miatt – ezt maga a first lady jelentette be a Fehér Házban pénteken a BBC szerint.
A levelet augusztusban, az alaszkai csúcstalálkozó során adták át Putyinnak, majd Donald Trump amerikai elnök nyilvánosságra is hozta egy részét a közösségi oldalán. A levélben a first lady arra kérte Putyint, hogy védje meg a gyermekeket, mert ezzel „nemcsak Oroszországnak tesz jót”, hanem „az egész emberiségnek”.
Melania Trump pénteki bejelentése szerint a Putyinnal folytatott „nyílt kommunikáció” eredményeként nyolc ukrán gyermek térhetett vissza a családjához. „Mindegyik gyermek az ukrajnai háború miatt élt zűrzavaros körülmények között” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az újraegyesítéseket Ukrajna és Oroszország is segítette.


