A hétfőn szabadon engedett izraeli túszok közül többen beszámoltak arról, mi mindenen mentek keresztül a több mint két év alatt, amíg a Hamász terroristáinak fogságában voltak. A Times of Israel azt írja, a 2023. október 7-i terrortámadáskor elrabolt túszok a külvilágtól elzártan töltöttek rendkívül hosszú időszakokat, éheztették és kínozták is őket.

Hétfőn a tűzszüneti megállapodás keretében engedték szabadon az utolsó 20 életben maradt túszt. Egyikük, Avinatan Ort több mint két évig egyedül volt, súlyos körülmények között, hosszan éheztették, testsúlya 30–40 százalékkal csökkent. Szabadon engedése után Ort barátnőjével is találkozhatott, akit tőle külön tartottak fogva.

Elkana Bohbot túszként az idő nagy részét a terroristák alagútjaiban töltötte, csak akkor vették le róla a láncokat, amikor a házassági évfordulója napján azt kérte, hogy lezuhanyozhasson. Gali és Ziv Berman testvérpárt is külön tartották fogva, teljesen el voltak zárva a külvilágtól, és nem tudtak egymásról.

A legidősebb szabadon engedett túsz a 48 éves Omri Miran, izraeli–magyar állampolgár, akit Gázában 23 különböző helyen tartottak fogva a felszínen és alagutakban is. Volt, hogy főzött a fogvatartóinak, akik szerinte imádták a főztjét. Miran számon tartotta a napokat, és tudta az aktuális dátumot. Elmondása szerint sokat kártyáztak a fogvatartókkal.

Matan Angrest katona volt, ezért túszként különösen rosszul bántak vele, sötét alagutakban tartották, és erős pszichológiai nyomást helyeztek rá. Hosszú ideig egyedül volt, és különleges őrizet alatt tartották. A terroristák azt akarták elhitetni vele, hogy holokauszt-túlélő nagyszülei meghaltak, és hogy Izrael magukra hagyta őket. Viszont idővel megtudta, hogy ezek hazugságok, ami sok erőt adott neki – írja a telex.hu.

Matan Zangauker izraeli túsz (jobbról), integet, középen a barátnője, a korábban szintén túszként tartott Ilana Gritsevsky, valamint az édesanyja, Einav Zangauker (balról) a Tel Aviv-i Ichilov Kórház előtt 2025. október 13-án (Fotó: Ohad Zwigenberg/AP)

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!