A szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának aránya 2024-ben Szerbiában 24,3 százalék volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából.

Az Intézet adatai szerint a szegénységi kockázati küszöb havi összege:

  • 35 606 dinár egy egyszemélyes háztartás esetében,
  • 64 091 dinár két felnőtt és egy, 14 éves gyermek esetében,
  • 74 773 dinár két felnőtt és két, 14 éves gyermek esetében.

A legnagyobb szegénységi kockázat a munkanélkülieket és az egyszülős családokat sújtja, míg a legkevésbé veszélyeztetettek a dolgozók és a nyugdíjasok. Az adatok azt mutatják, hogy az egyedül élő személyek 19,7 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg a két felnőttből és három vagy több gyermekből álló háztartásokban ez az arány 32,4 százalékra emelkedik.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!