A Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza ismét tanúbizonyságot tett annak, hová vezet, ha a hatalom arroganciája és a politikai erőszak uralja a demokratikus intézményeket, állapítja meg közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.
Azt írják, hogy „a legutóbbi ülésen, ahol a költségvetés módosításáról kellett volna érdemi vita folyjék, Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke, rablóbarlanggá és vásárrá züllesztette az üléstermet.”
Az ellenzéki képviselők folyamatos sértegetése, felszólalásuk megszakítása, majd az ülésből való kivonulásukat követő rohamtempójú szavaztatás a legdurvább demokratikus visszaélések közé tartozik. Mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy Juhász Bálint (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt politikusai számára a parlament nem a polgárok érdekeinek fóruma, hanem a politikai zsákmány szétosztásának színtere, írja a VMDK, akik szerint „elfogadhatatlan, hogy a vitát lezárják akkor, amikor még több képviselő is jelezte felszólalási szándékát. Ez a magatartás a demokrácia semmibevétele és a tartományi parlament tekintélyének tudatos lezüllesztése.”
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint Juhász Bálint alkalmatlan a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának vezetésére. Magatartásával szégyent hoz a vajdasági magyar közéletre, és tovább mélyíti a polgárok bizalmatlanságát a tartományi intézmények iránt.
A VMDK követeli, hogy Juhász Bálint azonnal mondjon le tisztségéről, és adja át a helyét egy olyan személynek, aki tiszteletben tartja a demokratikus játékszabályokat és az ellenzék jogait.
A Vajdaság parlamentje nem lehet a párturalom színtere, annak a polgárok házának kell lennie, nem pedig a hatalmi önkény játékszerének, áll a párt közleményében.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

