Az ország nagy része mára már el is felejtette, hogy milyen ítéletidő tombolt október elején a Szerbia délkeleti részén lévő hegyi falvakban, miközben Crna Trava község egyes településein azóta sincs áram, és az ott élők el vannak vágva a külvilágtól. A 900 méteres tengerszint feletti magasságon lévő Darkovcéban és a környező falvakban áram nélkül megromlottak az ételek, elnémultak a telefonok, és már a reményt is feladták, hogy hamarosan segítséget kapnak.

„Nincsen élelmünk, mindet ki kellett dobni, el se jönnek megnézni a meghibásodásokat. Nem tudom, mit tegyünk. Az önkormányzattól se jött senki. Nagyon nehéz” –mondta a Darkovcében élő Nevena Jović a Blic tévének.

Egy másik helybéli is arról beszélt, hogy borzasztóak az életkörülmények, alapvető feltételeik sincsenek a normális élethez.

„Senki nem érdeklődik irántunk, nem kapunk segítséget, nem működik a telefon, semmink sincs. Katasztrofálisak a feltételek” – nyilatkozta Slobodanka Kostić.

Crna Trava önkormányzatából az mondták a Blic tévének, hogy minden rendelkezésre álló erőforrásuk a terepen van, és az elkövetkező 2-3 napban a legtávolabbi falvakban lévő mintegy 30 háztartásban is lesz áram.

Amint leesik a hó, jönnek a gondok is – abban a faluban sincs áram, ahol tavasszal járt Vučić

Darkovce település az ítéletidő után (Fotó: Screenshot/TV Blic)

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!