Szerbia az idei év első nyolc hónapjában több benzint importált, mint a teljes 2023-as és 2024-es év során együttvéve.
Jelentős mennyiségű dízel is érkezett, és további importbővítésre is van még lehetőség – közölte szombaton Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajipari Társaságok Egyesületének főtitkára.
Mićović a Szerbiai Rádió és televízió (RTS) műsorában elmondta, hogy minden kőolajipari vállalat már januárban növelni kezdte az importot, és a pancsovai finomítóra is támaszkodnak a beszerzésben, ám a fő problémát jelenleg nem a mennyiség biztosítása, hanem a logisztika jelenti.
„Még mindig van tér a növelésre — nem olyan mértékben, mint az év elején, de továbbra is van rá lehetőség. A teljes ellátási láncban biztosítani kell, hogy ott legyen elegendő áru, ahol a vásárlók megjelennek, és legyen elegendő szállítóeszköz, hogy ez eljusson Szerbiába. A kiskereskedelmi létesítmények jelentik itt a legkisebb problémát – azokból van elég ahhoz, hogy a piac számára szükséges mennyiséget szétosszák.”
Arra a kérdésre, hogy mi szükséges a további szállításbővítéshez, Mićović azt mondta: nehéz pontos választ adni. A következő héttől a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) töltőállomásain leáll a pénzforgalom, ami problémát okozhat.
„Most a legrosszabb az lenne, ha a NIS raktáraiban maradnának a derivátumok, és a fizetési problémák miatt nem kerülhetnének piacra. Ebben az esetben még több importtal kellene pótolni a kiesést. Őszintén remélem, hogy sikerül megoldást találni, és már dolgoznak is rajta, hogy ezek az üzemanyagok mindenképp piacra kerüljenek.”
Arra a kérdésre, hogy ilyenkor indokolt-e a kötelező tartalékokból benzin vagy dízel piacra bocsátása, Mićović így válaszolt:
„Eddig még soha nem történt meg, hogy a kötelező tartalékokból tegyünk ki üzemanyagot a piacra. Mióta létrehozták ezeket a tartalékokat, egyszer sem nyúltak hozzájuk. Ez most mindannyiunk számára igazi teszt lesz, hogyan fog működni ez az ellátási lánc. A pillanat, amikor indokolt lenne a tartalékokhoz nyúlni, az lesz, amikor a NIS teljesen kimeríti saját készleteit. Jelenleg még vannak tartalékaik, amelyeket piacra bocsátanak. Amikor ezt már nem tudják, nehéz lesz mindezt pusztán importtal fedezni.”
Ami más vállalatok lehetséges tervét illeti egy ilyen forgatókönyv esetére, Mićović hangsúlyozta:
„Nincs előre kidolgozott forgatókönyv. Annyit tehetünk, hogy maximálisan igyekszünk kielégíteni a piac minden igényét. Ahány vevő érkezik majd a benzinkutakra, annyival növeljük az ellátást. Nincs terv a nyitvatartási idő meghosszabbításáról. Intenzívebb logisztikával biztosítható a folyamatos ellátás.”
Mićović szerint a kialakult helyzet kivételes alkalom arra, hogy a pancsovai finomító visszakerüljön szerbiai tulajdonba.
„Nem lesz egyszerű, és nem lesz olcsó sem, de jó lenne, ha a finomító visszakerülne a mi kezünkbe, szerb tulajdonba. Nem szükséges, hogy az állam legyen a tulajdonos és a közvetlen irányító. Lehet hazai tőke, lehet állami tőke is, de fontos, hogy az állam ne vegyen részt közvetlenül a NIS irányításában.”
Illusztráció (021.rs.)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

