Hétfőn, január 12-én megkezdődött a nyugdíjasok jelentkezése a szerbiai gyógyfürdőkben igénybe vehető, ingyenes rehabilitációra, amelyet a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO) finanszíroz. A pályázati felhívás január 28-áig lesz nyitva, és összesen 22 090 nyugdíjas vehet részt térítésmentes fürdőgyógyászati felépülésben, ami megegyezik a fürdők által bejelentett összes rendelkezésre álló kapacitással – mondta dr. Aleksandar Milošević, a PIO Alap igazgatóhelyettese.
Elmagyarázta, hogy jelentkezési joggal rendelkezik minden öregségi, rokkantsági és hozzátartozói nyugdíjas, akinek állandó lakóhelye a Szerb Köztársaság területén van, nyugdíjának összege nem haladja meg az 56 834 dinárt, nincs más jövedelme a nyugdíjon kívül, és 2020 augusztusa óta nem vett igénybe fürdőkezelést az Alapon keresztül.
„Jelentkezhetnek azok a nyugdíjasok is, akiknek a külföldi és a belföldi nyugdíja együttesen nem haladja meg az 56 834 dinárt” – mondta dr. Milošević.
Szavai szerint a nyugdíjasok a nyugdíjasszervezeteknél nyújtják be a jelentkezést, ahol átvehetik és kitölthetik az űrlapokat, valamint aláírhatják a nyilatkozatokat arról, melyik fürdőben kívánják igénybe venni a rehabilitációt, és hogy nincs más jövedelmük. Emellett csatolniuk kell a nyugdíjszelvényt, a külföldi nyugdíj összegéről szóló igazolást, valamint lezárt borítékban az általuk meglévő orvosi dokumentációt. Ez utóbbi nem pontozásra szolgál, hanem annak megállapítására, hogy a nyugdíjast ne olyan fürdőbe irányítsák, ahol az egészségi állapotára nézve ellenjavallatok lennének.
Hozzátette, hogy azok a nyugdíjasok is benyújthatják jelentkezésüket a PIO Alap legközelebbi kirendeltségén, akik a jelentkezési időszakban nem a lakóhelyükön tartózkodnak. A nyugdíjasszervezeti tagság nem feltétele a jelentkezésnek és e jog igénybevételének.
„Idén egy új fürdőt is felvettünk a kínálatba, mégpedig a Prolom Banja speciális kórházhoz tartozó Kuršumlijska Banját, így a nyugdíjasok összesen 27 fürdő közül választhatnak. Tapasztalataink szerint a jelentkezők száma meghaladja majd a rendelkezésre álló kapacitásokat: tavaly több mint 60 000 jelentkezés érkezett, és 22 000 nyugdíjas élt a lehetőséggel” – mondta dr. Milošević.
Mint kiemelte, a rangsorolásnál fontos szempont a nyugdíj összege, a biztosítási jogviszonyban eltöltött évek száma, valamint a nyugdíj igénybevételének időtartama, míg az ápolási és gondozási ellátásra jogosult nyugdíjasok további pontokat kapnak.
„Az előzetes ranglistákat a pályázat lezárását követő 25 munkanapon belül tesszük közzé. A jogosultak az előzetes ranglista megjelenésétől számított öt munkanapon belül nyújthatnak be kifogást, a bizottságnak pedig öt naptári nap áll rendelkezésére a panasz elbírálására. Ezt követően tesszük közzé a végleges ranglistákat” – mondta dr. Milošević.
Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok a fürdőben tartózkodásuk ideje alatt megfelelő terápiát, szállást és az utazási költségek fedezését kapják, és mindez úgy van megszervezve, hogy a jogosultaknak semmilyen további költségük ne legyen, így teljes mértékben a felépülésre összpontosíthatnak.
„Az Alap idén is átvállalja a szállás- és útiköltségeket azon nyugdíjasok kísérői számára, akik jogosultak más személy segítségére és ápolására, valamint más kivételes esetekben is” – tette hozzá dr. Milošević.
Mint kiemelte, a PIO Alap 2026-os pénzügyi terve a nyugdíjasok társadalmi életszínvonalának javítására az Alap saját bevételeinek legfeljebb 0,15 százalékát, azaz 1,6 milliárd dinárt irányoz elő, ami 170 millió dinárral több az előző évhez képest.

