Átadása utáni első négy napban mindössze hét vonat ment végig a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszán – írja a Telex. Déli irányba naponta egy vonat ment, északi irányba pedig még az sem mindig jött össze.
A vasútvonalon február 27-én hajnalban gördült végig az első tehervonat, amit Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója a „rendszeres teherforgalom” elindulásaként ünnepelte.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Ehhez képest az első nem egészen négy nap alatt, március 2-án 17 óráig déli irányba négy tehervonat ment végig, ebből kettő át is lépte a határt. Északi irányba három vonat közlekedett, közülük kettő Szerbiából jött be.
Március 1-jén 17 órától másnap 17 óráig, azaz 24 órán keresztül egyik irányba sem ment egyetlen vonat sem a vasúton.
Aleksandra Sofronijević szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter szerint március végén, várhatóan 27-én indul a személyforgalom a Belgrád és Budapest vonalon.
Iyen szerelvények fognak közlekedni a Budapest-Belgrád vonalon (Forrás: Facebook/Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport)
