Az olajválságot okozó „béke-elnök” meg a többiek Átlapoztuk a világsajtót az iráni háború kapcsán

Donald Trump és Benjámín Netanjáhú iráni háborúja újra felforgatta nemcsak a Közel-Keletet, hanem az egész világ energiaellátását. Nem csoda, hogy az árrobbanás és a növekvő olajhiány állt a héten a világsajtó érdeklődésének középpontjában. Az amerikai elnök (aki az izraeli miniszterelnök követelésére vesz részt ebben a fölösleges háborúban, miközben „béke-elnöknek” tekinti magát, sőt Nobel-békedíjat akar) egyre nagyobb belpolitikai nyomás alá kerül, ahogy növekednek az USA veszteségei, miközben összevissza beszél arról, hogy mit is akar elérni és hogy mikor is fejeződhet be ez a háborús kaland. Nemcsak saját támogatói tábora fordul el tőle, hanem a NATO-tagállamok egy része is, miután azt követelte tőlük, hogy segítsenek abban a háborúban, amit konzultációk vagy akár csak tájékoztatásuk nélkül indított meg, majd visszakozott, hogy nem kell senki segítsége. Sőt pocskondiázta Amerika szövetségeseit, majd harmadnapra kijelentette: Amerika már elvégezte a munka dandárját, s a Hormuzi-szoros megnyitása már olyan apró feladat, hogy nem méltó a világ leghatalmasabb fegyveres erejéhez: menjenek csak az európaiak és intézzék el az aprómunkát, „vegyék el” az iráni olajat, ha kell nekik. Továbbá, a háború árnyékában az izraeli parlament elfogadott egy törvényt, ami halálbüntetéssel fenyegeti a palesztin terrorcselekményeket, miközben a zsidó kolonistákra nem vonatkozik, akik egyre több gyilkos rohamot intéznek a palesztin települések ellen. – Átlapoztuk a világsajtót Varsótól Caracasig és Londontól Tokióig.

Az európai álláspont és Pakisztán szerepe

A varsói Rzeczepospolita című gazdasági és jogi napilap címoldalán az áll, hogy az iráni háború feltárja Európa stratégiai vakságát:

„Ez a háború mindannyiunkat érint, és belekeveredtünk – akár tetszik, akár nem. Igen, ez egy brutális háború. És igaz, Trump amerikai elnök nem kérdezte meg senki véleményét erről Európában. Ugyanakkor az európai államok, különösen a közép- és kelet-európai államok biztonsága továbbra is elsősorban Amerikától függ, ahogyan az európai gazdaságok állapota is nagymértékben a közel-keleti stabilitástól függ. Az európai államok saját akaratukból, saját békéjük és kényelmük érdekében vették át ezt a függőségi modellt és sok évi közös erőfeszítésre lesz szükségük ahhoz, hogy ezt megváltoztassák. Ezért a politikusok és a szakértők álláspontja, akik ma önelégülten azt skandálják, hogy »ez nem a mi háborúnk«, mindenekelőtt Európa stratégiai vakságáról tanúskodik.”

A zürichi Tages-Anzeiger című közép-baloldali napilap hasonlóan érvel, és figyelmeztet az iráni háborúval kapcsolatos európai álláspont következményeire:

„Európa elutasító álláspontja, hogy katonai segítséget – vagy bármilyen más támogatást – nyújtson az Egyesült Államoknak az Öböl-térségben, két mélyen gyökerező előítéletet erősít meg Trump elméjében, amelyek rendkívül veszélyesek a transzatlanti kapcsolatokra nézve. Először is: ha Irán nem Európa háborúja, akkor Ukrajna sem Amerika háborúja. Másodszor: ha az európai NATO-országok nem segítenek az Egyesült Államoknak, akkor az Egyesült Államoknak sem kell segítenie az európaiaknak.”

A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap Pakisztán diplomáciai erőfeszítéseit vizsgálja:

„Függetlenül attól, hogy mit állítanak, mind Washington, mind Teherán legalábbis jelezte a tárgyalási hajlandóságot. A két fél elképzelései a háború befejezéséről azonban távol állnak egymástól. Pszichológiai szempontból az amerikaiaknak sürgősebben van szükségük megállapodásra, mint Iránnak. Az Egyesült Államok kormánya Trump elnöksége alatt ugyanis egyre nagyobb nyomás alatt áll az emelkedő benzinárak miatt. Bizonytalan azonban, hogy Pakisztán megfelelő közvetítő lehet-e ebben a háborúban. Ez az ország azonban nem rendelkezik valójában elegendő befolyással, és kapcsolatai Teheránnal sem különösebben szorosak. A háború ezért valószínűleg még egy ideig el fog tartani.”

A londoni The Daily Telegraph című konzervatív napilap szerint az iráni háború az ukrajnai háborúra és az amerikai–orosz kapcsolatokra is hatással van. A lap szerint az Egyesült Államok most egyfajta „helyettes” háborút vív Oroszország ellen:

„Ahelyett, hogy megpróbálná folytatni a Putyinnal kezdeményezett, de sikertelen párbeszédet, amivel semmit nem ért el, az amerikai elnöknek meg kellene értenie, hogy az orosz vezetőnek nem áll érdekében a Washingtonhoz való közeledés. Ennek fényében az Egyesült Államoknak keményebb álláspontot kellene képviselnie Moszkvával szemben: Washington például több katonai támogatást nyújthatna Ukrajnának. Továbbá az Egyesült Államoknak le kellene állítania az Iránnak nyújtott orosz segélyt. Ellenkező esetben Amerika tervei kudarcot vallhatnak.”

Egy háború terv cél nélkül, írja az ugyancsak londoni Sunday Times című, konzervatív hetilap:

„Bár továbbra is az Egyesült Államokkal és Izraellel szimpatizálunk, teljesen érthető, hogy sokan aggódnak ebben az országban az emelkedő árak miatt, és attól tartanak, hogy ezt a háborút – bármennyire is rosszindulatú a teheráni mollák rezsimje – világos terv vagy cél nélkül vívják. (…) Ahogy már beszámoltunk róla, egy autonóm aknakereső drónokkal felszerelt brit hadihajó készül a Hormuzi-szoros felé. A szoros megnyitása és fenntartása most nagy gazdasági sürgősséggel bír, de ez valószínűleg nem lesz gyors vagy könnyű. Bár az aknakereső drónok üdvözlendők, Nagy-Britanniának kevés beleszólása van az események menetébe. Még ha hamarosan megoldás is lesz Iránnal kapcsolatban, a világ egyértelműen egy erőszakosabb és instabilabb korszakba lépett.”

A heidelbergi Rhein-Neckar-Zeitung című független regionális napilap   így kommentálja ezt a helyzetet:

„Washington sem Berlinnel, sem Párizzsal, sem Brüsszellel, sem Londonnal nem konzultált előzetesen. Ennek alapján az európaiak a következő merész kijelentést tették: ez nem a mi háborúnk. (…) A megtorlás azonnal jött. Az amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy az ukrajnai háború nem amerikai háború. Nos, ez történelmileg és politikailag is igaz. Trumpnak amúgy sem tetszik az a háború. És egy megállapodás Putyinnal tökéletesen megfelelne neki, különösen az eszkalálódó iráni kalandot tekintve. Az ukrajnai háború – az összeomló energiapiaccal együtt – Trump legfontosabb eszköze arra, hogy Európát katonai segítségnyújtásra kényszerítse.”

Szárazföldi offenzíva Irán ellen?

A pekingi Xinjingbao című állami napilap az iráni háborúban arra utaló jeleket lát, hogy az Egyesült Államok szárazföldi csapatok bevetését fontolgatja:

„Az a tény, hogy számos amerikai különleges erőt vezényeltek a Közel-Keletre, erre utal. Az Egyesült Államok számára úgy tűnik, hogy az Iránnal való konfliktus eljutott a döntő pontra, mivel Washington mára elérte jelenlegi katonai stratégiájának határait. Ennek ellenére Irán eddig nem mutatta jelét annak, hogy engedne a növekvő nyomásnak. A szárazföldi műveletek jelentős kockázatot jelentenek az amerikai erők számára. Még a stratégiailag fontos Kharg szigetének és olajtermináljainak elfoglalása is nehéznek bizonyulhat.”

„Az iráni háború sorsdöntő hetébe lép” – írja a barcelonai La Vanguardia című spanyol-katalán közép-liberális, monarchista napilap és így folytatja:

„Több mint 50 000 amerikai katona állomásozik már a régióban, köztük elit egységek, amelyek ellenséges területen belüli műveletekre szakosodtak. Az ilyen csapatok bevetése valószínűleg több hónappal meghosszabbítaná a háborút – ennek megfelelően súlyos következményekkel: növekvő áldozatokkal és jelentős negatív hatással a globális gazdaságra nézve. Trump éppen ilyen invázióval fenyegetőzik – és egyidejűleg bejelenti béketervére vonatkozó javaslatát.”

A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapjának vendégkommentátora így elemzi Trump kijelentéseit:

„A háború kezdeti célja, az iráni a nukleáris fenyegetés felszámolása, még némileg érthető volt a nemzetközi közösség egyes részei számára, beleértve az Öböl-államokat is – függetlenül attól, hogy a katonai beavatkozás valóban szükséges volt-e. De most Trump azt mondja, hogy olajat akar Iránból – ez a célkitűzés teljesen elfogadhatatlan.”

Az iráni háború nagyon veszélyes szakaszban lépett, írja a torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz liberális, régebben fasiszta, antikommunista napilap az amerikai szárazföldi csapatok lehetséges iráni telepítéséről:

„Nem egy iraki mintára végrehajtott invázióval nézünk szembe. De már nem is tisztán légi hadjáratot folytatunk. Az USS Tripoli [második America-osztályú kétéltű rohamhajó], a tengerészgyalogság, a 82. légi szállitású és így bevethető gyalogos hadosztály érkezése, valamint a washingtoni »végső csapásról«, egy döntő csapásról szóló megbeszélés azt mutatja, hogy a szárazföldi opció most már konkrét lehetőség. Korlátozott, célzott és valós. Nem egy nagyszabású iráni invázióval nézünk szembe, de ennek ellenére egy nagyon veszélyes szakaszban vagyunk. A Hormuzi-szoros újranyitásának vagy az urán biztosításának szárazföldi lehetősége már nem elméleti. És itt minden megváltozik. A probléma nem a bejutás. A probléma az, hogy ha egyszer belépsz, a költségek ellenőrizhetetlenné válnak. És Iránnak nem kell megnyernie a háborút: elég, ha megakadályozza az USA-t a befejezésében.”

Donald Trump közölte, két-három héten belül lezárja az iráni konfliktust az Egyesült Államok, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Az elnök kedden a Fehér Házban egy nyilvános eseményen kérdésre válaszolva közölte, hogy az Iránban kitűzött célt sikerült elérni, a teheráni rezsim nem juthat atomfegyver birtokába, a következő hetekben pedig az amerikai haderő »befejezi a munkát«, amit elkezdett. Hangsúlyozta, hogy amennyiben Irán megállapodást köt, akkor hamarabb is véget érhet a konfliktus.

Donald Trump megismételte, tárgyalások zajlanak teheráni vezetőkkel, akiket sokkal ésszerűbbnek, racionálisabbnak, kevésbé radikálisnak nevezett, mint a korábbiakat. Az elnök ismét hangoztatta, hogy Iránban lezajlott egy váltás, ugyanis az ország korábbi vezetőit eltávolították a katonai csapások során. Egyben megállapította, hogy nem rezsimváltás az amerikai cél Iránban, hanem a nukleáris fegyverek fenyegetésének megszüntetése.

[…] Az elnök a Hormuzi-szoros biztonságával kapcsolatban úgy vélte, hogy azt nem az amerikai haderő feladata garantálni, hanem az azt használó országoknak, közülük kiemelte Franciaországot és Kínát.

– Ha Franciaország vagy más országok akarják az olajat, vagy gázt, akkor menjenek a szorosba és védjék meg azt – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy a közlekedési útvonal már jóval biztonságosabb az iráni haderő jó részének kiiktatása után. Az elnök úgy vélte, az olajárak, illetve az amerikai üzemanyagárak zuhannak majd azt követően, hogy az amerikai haderő kivonul a térségből.”

Trump fenyegetése a NATO ellen

Habár Trump beszédében nem tért ki az Egyesült Államok NATO-ból való esetleges kilépésére, a szövetségből való kilépéssel kapcsolatos fenyegetése továbbra is fennáll. A tallinni Postimees című, legrégebbi és legnagyobb példányszámú, jobboldali, konzervatív és nemzeti érzelmű észt napilap így ír:

„Pont április 1-jén jelentette be az Egyesült Államok elnöke, hogy fontolgatja a NATO-ból való kilépést. Mindig is tudta, hogy a szövetség csak egy papírtigris – jelentette ki a brit Daily Telegraph újságnak adott interjújában. Nyilvánvaló, hogy ezt nem április elsejei tréfának szánta, és még ha az is lett volna, a nyugati szövetségesek közötti hangulatot tekintve az semmiképpen sem lett volna sikeres. Trump korábban is bírálta a NATO-t, de jelenleg különösen frusztrált, mert szövetségesei nem fogadták meg a felhívást, hogy védjék meg a Hormuzi-szorost Iránnal szemben.”

Az isztambuli Cumhuriyet című, hagyományosan kemalista, szekuláris és balközép napilapnak ez a véleménye:

„A Fehér Ház szempontjából a jelenlegi vita kevésbé a NATO-ból való kilépés kísérlete, mint inkább a NATO integrálása az Egyesült Államok Irán elleni stratégiájába. Ebben az értelemben ez egyfajta zsarolás, mivel a NATO-tagok elutasítják az elnök azon követeléseit, hogy támogassák az Egyesült Államokat. Egyes országok még a légterüket is lezárják és megtagadják, hogy Amerika használja bázisaikat. Az »elhagyom a NATO-t« zsarolással Trump arra akarja kényszeríteni a tagállamokat, hogy segítsék az Egyesült Államokat és Izraelt. Irán elszánt és hatékony ellenállása kényszerítette Trumpot arra, hogy ehhez a zsaroláshoz folyamodjon. Most már nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok és Izrael egyedül nem tudja legyőzni Iránt.”

„Trump elnök legutóbbi kijelentései sokkolóak, de senkit sem szabadna meglepniük” – írja a londoni The Independent című liberális digitális napilap:

„Tisztán formális szempontból a NATO-ból való kilépés gyakorlatilag lehetetlen lenne az elnök számára. Mivel az amerikai Kongresszus 2023-ban felismerte a fenyegetést, elfogadta a Nemzetvédelmi Engedélyezési Törvényt, amely ebben az esetben a Szenátus kétharmados többségének kifejezett jóváhagyását igényli. Ez azonban nem akadályozná meg az amerikai kormányt a »csendes kivonulásban« – például a nukleáris robbanófejek áthelyezésével, az amerikai csapatok Németországból való kivonásával, vagy egyszerűen a NATO-szerződés 5. cikke szerinti kötelezettség figyelmen kívül hagyásával, például egy Észtország elleni orosz támadás ignorálásával.”

Izraeli halálbüntetést a palesztin terroristákra

Az izraeli parlament döntése bevezette a halálbüntetést a terrorizmusért elítélt palesztinok esetében. A trondheimi Adresseavisen című norvég regionális újság, amely 1767 óta van forgalomban, ezt így magyarázza:

„A B’Tselem [izraeli] emberi jogi szervezet szerint a börtönök már elkezdték a kivégzőhelyek létesítését. A halálbüntetést az ítélethirdetéstől számított 90 napon belül akasztással kell végrehajtani. Az új törvény értelmében a halálbüntetés kötelező; nem igényel egyhangú szavazást, és alig van fellebbezési lehetőség. Izraelen kívül megszólalnak a vészharangok. Az ENSZ és az Amnesty International elítéli ezt a törvényt, akárcsak az Európa Tanács. De sajnos az izraeli hatóságok már régóta nem mutatnak tiszteletet a demokratikus elvek iránt a palesztinokkal kapcsolatban.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap így ír:

„Szokatlan, hogy a törvény szigorú korlátokat szab a bíróságok döntéshozatalának: a bíróságnak többé nem lesz mérlegelési jogkörében a halálbüntetés kiszabása vagy enyhébb büntetés választása a rasszista indíttatású gyilkosságok [de csak ha palesztin az elkövető, fordítva nem érvényes – szerk. megj.] ügyében. A törvény előírja, hogy a bírák ezekben az esetekben halálbüntetést alkalmazzanak. »Különleges okokra« kell hivatkozniuk, ha ettől el akarnak térni.”

A római La Repubblica című liberális, korábban szociáldemokrata napilap szerint a törvény célja, hogy csak a palesztinokat büntesse…

„… az izraeli ellenőrzés alatt álló összes területen. A törvény ugyanis úgy van megfogalmazva, hogy az ideológiai bizonyítási teher lehetetlenné teszi a zsidó-nacionalista terrorizmusra való alkalmazását. Izrael nagyrészt még 1954-ben eltörölte a halálbüntetést, csak a háborús bűncselekmények, az emberiesség elleni bűncselekmények és a katonai törvényekben meghatározott bizonyos bűncselekmények esetén tartotta fenn. Halálbüntetést azóta egyébként csak kétszer hajtották végre Izraelben, és az is nagyon régen volt. Utoljára 1962-ben, amikor a náci Adolf Eichmann halt meg a vesztőhelyen.”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap az európai kritikákról ír az izraeli halálbüntetésről szóló törvény kapcsán:

„A halálbüntetésről szóló törvényről szóló izraeli parlamenti szavazás előtt egyre hangosabbak a tervezettel szembeni kritikák, amelyek gyakorlatilag csak a palesztinokat érintenék. Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság külügyminiszterei »mély aggodalmukat« fejezték ki és felszólították az izraeli kormányt, hogy hagyjon fel ezzel a tervvel. Több nemzetközi nemkormányzati szervezet is nyílt levélben követelte hétfőn a német kormánytól, hogy az új törvény fényében függesszék fel az EU–Izrael társulási megállapodást.”

Az isztambuli Yeni Şafak című konzervatív iszlamista, Erdoğan kormányához közel álló napilap ezt írja:

„Az izraeli parlament, a Kneszet, megdöbbentő törvényt fogadott el. Ezt törvénynek nevezni súlyos sértés és szégyen lenne bármely jogrendszerre nézve. Ez valójában egy gyilkossági parancs. A törvény szerint a megszálló állam halálbüntetést szabhat ki bármely palesztinra, aki izraeli állampolgárt öl meg. Ez a büntetés azonban semmilyen körülmények között sem alkalmazható egy izraelire, aki egy palesztint öl meg. Ezzel a törvény az Izrael által ellenőrzött területeken élő palesztinokat célozza meg. Tarthatatlan ellentmondás, hogy egy megszálló hatalom törvényeket hoz az ellene fellépő erők ellen, és ezt megalapozott jogának tekinti.”

A jeruzsálemi Al Quds című közép-jobboldali palesztin napilap a jogi és a politikai rendszer struktúrájának veszélyes eltolódásáról ír:

„A döntés azt a tendenciát tükrözi, hogy a törvényt jelenlegi formájában kemény elrettentő eszközként használják egy komplex politikai konfliktus kontextusában. Ez az önkényes intézkedés rendkívüli büntetőintézkedéseivel próbára teszi Izraelnek az alkotmányos igazságosság és a nemzetközi humanitárius jog iránti elkötelezettségét.”

A londoni The Guardian című független napilap így érvel:

„Bár üdvözlendő, hogy Nagy-Britannia, az EU és mások elítélik ezt a törvényt, de ez messze nem elegendő. Furcsa, hogy Izrael szövetségesei újra és újra közös értékekről beszélnek, mégis a nemzetközi közvélemény változása ellenére sem tettek konkrét intézkedéseket a Gázai övezetben zajló pusztítás ellen. Ahogy az erőszakos izraeli telepesek büntetlenül maradnak, úgy a jeruzsálemi kormánynak sincs oka szünetet tartani, amíg nem kell szembenéznie a következményekkel.”

Orosz nyersolaj Kubába

A Santiagó de Chile-i La Tercera című konzervatív napilap ezt írja az amerikai kormányra hivatkozva:

„Januárban Donald Trump szankciókkal fenyegette meg a Kubába irányuló olajszállításokat, súlyos válságba sodorva az országot, súlyos ellátási hiányt és áramkimaradásokat okozva. Az amerikai elnöknek ez a merev álláspontja most némileg enyhülni látszik, mivel engedélyezte egy orosz olajszállító tartályhajó Kubába érkezését. Különböző baloldali csoportok azt állítják, hogy a kubai problémák és a lakosságot pusztító ellátási helyzet az Egyesült Államoknak köszönhető. A helyzetért azonban főként a havannai rezsim a felelős. Kubának politikai változásra van szüksége, hogy az ország legyőzhesse azt a rendszert, amely szegénységbe taszította.”

A koppenhágai Politiken című liberális napilap ezt kérdezi:

„Miért engedik egy orosz olajszállító tartályhajónak, hogy most kikössön  Kubában? Az egyik ok az iráni háború lehet: Moszkva és Teherán szoros kapcsolatokat ápol, és a jelenlegi helyzetben Trump azt szeretné, ha Oroszország inkább Kubát támogatná, mint Iránt. Így most egy tartályhajó kiköthetett ott, és Kuba nagyjából tizenkét napnyi fogyasztásnak megfelelő mennyiségű olajat kap. De Miguel Díaz-Canel kubai elnöknek nem szabad túl hamar reménykednie, mondja Trump, kifejtve, hogy mindegy, hogy eggyel több vagy eggyel kevesebb hajó érkezik. Akár az iráni háborúról, Grönlandról vagy Ukrajnáról van szó: az elnök kijelentéseiben az egyetlen közös vonás az állandó jelzavarás.”

A caracasi El Nacional című liberális, ellenzéki napilap bírálja a havannai rezsimet, amiért:

„… soha nem tartott szabad választásokat. Az ellenzék tagjai száműzetésbe vonultak vagy börtönbe kerültek, és a gazdasági válság mindent áthat. Ebben a helyzetben a rezsim a nemzetközi szolidaritáshoz folyamodik. A kubaiak valóban segítséget kérnek, és némi enyhülést remélnek az energiaproblémáikra, még ha csak átmenetileg is. De folyamatosan attól kell félniük, hogy csak a korrupt uralkodók fognak hasznot húzni belőle. Végül is ők vezették Kubát a romlásba és ők viselik a felelősséget az emberek szenvedéséért.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)