Pánikszerűnek is nevezhető a nyüzsgés és a magyarázkodás a Magyar Nemzeti Tanácsban és az általa irányított médiumokban azután, hogy Magyar Péter egyértelművé tette: tovább nem fogadható el, hogy az anyaországi támogatásokból működő, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által ellenőrzött vajdasági magyar média egyoldalú Fidesz- (és VMSZ-) propagandát közvetítsen. Folyik most a kimagyarázkodás, az önigazolás keresése, a felelősség áthárítása és relativizálása.
Fremond Árpád előbb a Vajdasági Magyar Újrakezdés választási koalíciónak írt május 6-i levelében, majd az Újvidéki Rádió PoliTér című és a Pannon RTV Közügyek című május 13-i műsorában próbálta bizonygatni, hogy a tájékoztatás területén szerinte minden a legnagyobb rendben van.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A PoliTér műsorban kijelentette, hogy az MNT által alapított médiumok – a Pannon RTV, a Magyar Szó és a Hét Nap – „szakmailag és összességében folyamatosan jól és rendszerint sikeresen tájékoztatták a vajdasági magyar közösséget”. Hozzátette:
„A szerkesztéspolitikát illetően jól végezte mindenki a feladatát. Nem igaz, hogy az ellenzék egyáltalán nem jelent meg ezeknek a médiaházaknak a műsoraiban. Arról lehet vitatkozni, hogy milyen mértékben.”
Csakhogy az említett médiumokat nem az MNT alapította, hanem idővel a teljes ellenőrzése alá vonta, azzal az indokkal, hogy „ne lehessen privatizálni ezeket” – ahogy maga Fremond fogalmazott. Magánosítva valóban nem lettek, de fokozatosan leépültek, és a VMSZ szolgálatába álltak. Pedig ezekben a médiaházakban több nemzedék munkája és szellemi öröksége van jelen.
Az olvasók és a nézők tömegei pontosan tudják, hogy Fremond állításai nem felelnek meg a valóságnak. Most a politikai túléléséért, pontosabban egy újabb MNT-elnöki mandátumért küzd, és azt próbálja igazolni, amit nem lehet.
Az MNT által fenntartott sajtó az elmúlt tizenhat évben a VMSZ politikai irányítása alatt állt, a mostani „nyitás” pedig inkább a magyarországi politikai változásokhoz igazodó taktikai lépésnek tűnik, mint valódi szemléletváltásnak. Attól való félelem húzódik meg mögötte, hogy mi történik, ha megszűnik a propaganda anyaországi finanszírozása.
2026. február 19. és március 26. között a Hét Nap 40 millió forint (110 ezer euró), a Magyar Szó Lapkiadó Kft. 200 millió forint (550 ezer euró) támogatás kapott a megbukott Orbán-kormánytól (A Hét Nap azonban ezt az összeget még mindig nem kapta meg – a szerk. megj). A Pannon RTV – a Bethlen Gábor Alap (BGA) kimutatásai és a magyar kormányzati beszámolók alapján – az elmúlt években több milliárd forintos támogatásban részesült.
Ebből aztán lehet(ett) luxus körülmények között propagandát terjeszteni. Már csak azért is, mivel a magyar nyelvű tájékoztatás feltételeinek biztosítása a mindenkori vajdasági és a szerbiai a kormányt terheli, nem pedig a magyarországi adófizetőket.
Fremond Árpád és Pásztor Bálint azzal védekeznek, hogy „nem avatkoztak bele a szerkesztéspolitikába”. Lehetséges, hogy napi szinten nem tették, de erre nem is volt szükség. A rendszer önmagát működtette és gerjesztette.
Az irányelveket maga az MNT határozta meg: a tájékoztatás legyen „magyar szellemiségű” – fogalmazott korábban Klemm József; „hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást” – mondta Kabók Erika; a politikai szereplők pedig „a súlyuknak megfelelően” jelenjenek meg a sajtóban – hangsúlyozta Varjú Márta. Mindez az újságírói szakma alapelveinek felülírását jelentette.
A Fremond által emlegetett változtatás mindössze annyiban merül ki, hogy az ellenzék „a súlyától függetlenül hangsúlyosabban jelenjen meg a sajtóban”. Elismerve ezzel azt is, hogy eddig nem volt nyitottság.
A szerkesztőségek vezetőinek kinevezését az MNT hagyta jóvá, miután azokat Pásztor Bálint kijelölte, és – minden valószínűség szerint – az elvárásokat is közölte velük. A VMSZ-többségű taggyűlési jogokat gyakorló testületek ezután formálisan kinevezték őket. Ezek a személyek lojalitással tartoztak a pártelnöknek, amit az általuk irányított médiumok tartalma is visszatükrözött.
Ez abban is megmutatkozott, hogy Pásztor Bálintnak állandó jelenléte, sőt műsora volt és van a Szabadkai Magyar Rádióban, hogy szinte folyamatosan szerepelt a Magyar Szó címlapján, és rendszeresen jelentek meg vele kritikai távolságtartás nélküli interjúk. Olyan gyakorisággal, hogy az már visszatetszést és ellenérzést váltott ki.
„Vagy hogy képzeljük ezt el?” – mármint az újságírást – tette fel a kérdést Fremond Árpádnak a PoliTér műsorvezetője.
Egyre többen vélik úgy, hogy tizenhat év propaganda után „újra kell tanulnia sokaknak, hogy mi is az az újságírás”. A jelek szerint Fremond Árpád sincs tisztában azzal, mi a sajtó valódi feladata, és hogy milyen felelőssége van.
Az Újvidéki Rádió műsorában az is elhangzott, hogy az MNT tavaly év végén újságírói eljárási és etikai kódexet fogadott el. Ebben többek között az áll, hogy „az újságíró felelőssége a médiafogyasztók hiteles, pontos, teljes körű és tárgyilagos tájékoztatása”.
A dokumentum szerint „az újságíró nem hamisíthat meg és nem hallgathat el információkat, ha azok a közérdeket szolgálják”, valamint „egy politikai párt vagy érdekcsoport nyílt támogatása összeegyeztethetetlen az újságírói szakmával”.
Ezt azonban nem tartották tiszteletben. Az újságírókból az MNT médiamunkásokat csinált, és ez világosan látszik az általa alapított sajtótermékeken.
Ha Fremond Árpád és Kabók Erika valóban nem avatkoztak bele közvetlenül a szerkesztéspolitikába, akkor azért felelősek, mert a szerkesztőségek nem tartották magukat az etikai kódexhez, és ezt nem kérték számon a főszerkesztőkön. A főszerkesztők pedig azért felelősek, mert nem változtattak a gyakorlaton.
A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete sem mentesíthető a felelősség alól, hiszen vezetősége egyetlen alkalommal sem szólalt meg a sajtóban uralkodó állapotokkal kapcsolatban. Ez a szervezet az elmúlt években inkább rendezvények szervezésében és díjak kiosztásában jeleskedett, mint a szakmai érdekvédelemben.
Az MNT-ben – ismereteim szerint – nem készült érdemi elemzés a médiumok szerkesztéspolitikájáról, ahogyan a magyar közösség számos más fontos kérdéséről sem. Ez már önmagában is felveti a testület működésének problémáit.
Az MNT elnökének párton kívüli személynek kellene lennie, aki megválasztása után lemond minden párttisztségéről és tagságáról. Fremond ugyan lemondott a VMSZ alelnöki tisztségéről, de a tagságáról nem. Saját szavai szerint „csak sima tagja, szimpatizánsa a VMSZ-nek”. Ennek ellenére az utolsó pillanatig kampányolt Orbán Viktor és a Fidesz mellett, amit tisztségéből fakadóan nem lett volna szabad megtennie.
Fremond Árpád a válaszlevelében teljes egészében elutasította a Vajdasági Magyar Újrakezdés választási koalíció kezdeményezését is, amely arra irányult, hogy az MNT érdemben és következményekkel járó módon értékelje az általa fenntartott médiumok szerkesztői gyakorlatát, és ideiglenesen – hat hónapra – új vezetőket nevezzen ki a hiteles és pártatlan tájékoztatás biztosítása érdekében. Ez önmagában is felveti az MNT elnökének felelősségét a kialakult helyzetért.
Fremond Árpád nem független közéleti szereplőként, hanem a VMSZ politikai vonalát követve lépett fel.
Több olyan központi ünnepségen is Pásztor Bálint nyilatkozott vagy szerepelt meghatározó szerepben, amelyeket kizárólag az MNT-nek kellett volna szerveznie – például a március 15-i vagy az államalapítási központi ünnepségeket.
Fremond gyakran egyszerűen megismételte Pásztor kijelentéseit, önálló álláspont nélkül. A néhai Pásztor István jelöltjeként kezdettől fogva alkalmatlan volt erre a tisztségre. Nem tehetsége és eredményei alapján, hanem a pártlistás választás útján lett a testület elnöke. Ezért elfogadhatatlan, hogy újabb ciklusban is az MNT elnöke legyen, még akkor is, ha – saját szavai szerint – „személy szerint szeretne vállalni még egy mandátumot, mindenképpen”. A jelenlegi helyzetben azonban nem Fremond újraválasztása, hanem a hiteles változás szolgálná a közösség érdekeit.
A vajdasági magyar média állapota rendkívül aggasztó. Olyan szakmai és erkölcsi mélypontra jutott, hogy gyors és sürgős változásokra van szükség.
A vajdasági magyar közösség minden tagjának alkotmányos joga van a közérdekű kérdésekről szóló hiteles, átfogó és időszerű tájékoztatásra. Az MNT-nek ezt a jogot biztosítania kell!
A sajtószabadság kérdését ezért nem lehet többé elhallgatni vagy pusztán adminisztratív kérdésként kezelni. A politikai függés, az öncenzúra, az intézményi torzulások és a közösségi tájékoztatás válságának problémáját mielőbb rendezni kell. Ha ugyanazok az emberek maradnak ugyanazokban a pozíciókban, akkor legfeljebb retorikai változás történik, ami a jelenlegi helyzetben már nem fogadható el.
Fremond Árpád azonban sem személyi, sem intézményi szinten nem mutat valódi változtatási szándékot. Inkább egyfajta „kirakatpluralizmust” próbál demonstrálni: azt a látszatot, hogy vita és nyitottság létezik, miközben a struktúrák változatlanok maradnak. Ezért súlyos politikai felelősség terheli.
Az MNT által fenntartott magyar nyelvű sajtó problémájának megoldása nem képzelhető el hiteles önvizsgálat nélkül. Nem lehet valódi „nyitásról” vagy párbeszédről beszélni addig, amíg nem történik meg az elmúlt időszak működésének őszinte és kritikus elemzése, a felelősség megállapítása, az intézményi működés felülvizsgálata és a rendszer hibáinak feltárása.
Következmények és személyi változások nélkül nehezen képzelhető el a sajtó valódi megújulása és hiteles újrakezdése. Ezért nem kerülhető el – bármennyire is ellenzi ezt Fremond Árpád –, hogy az MNT napirendre tűzze a sajtószabadság, a hiteles tájékoztatás és a nyilvános közbeszéd kérdéseit.
A médiumok jövőjéről csak akkor lehet érdemben beszélni, ha előbb megtörténik a számonkérés és a felelősség megállapítása az elmúlt időszak történéseiért.
