Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium felfüggesztett tanárai melletti szolidaritási tüntetést tartottak csütörtökön délután a Gépészeti Iskola előtt. A diákok és a polgárok azután gyűltek össze, hogy híre ment: a gimnázium hat tanárát felfüggesztették, köztük Marija Vasićot is.
Vasić elmondta, hogy az iskola igazgatója 13:30-kor hívatta őket, átadta a felfüggesztésről szóló határozatokat, és közölte velük, hogy határozatlan időre eltiltották őket a munkavégzéstől, valamint fegyelmi eljárás indult ellenük. Hozzátette: egyelőre nem tudni, mi lesz a diákok osztályzataival: a tervezett dolgozatok és a még le nem zárt osztályzatok így elmaradnak, amiről e-mailben már értesítette a diákjait is.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Mindannyian ügyvédet fogadunk és konzultálunk velük, mert minden, amit az igazgató leírt, törvénytelen” – tette hozzá.
A tanárnő szerint mindannyiukat ugyanazzal az öt ponttal vádolják, többek között a figyelmeztető sztrájkban való részvétellel – ahol az igazgató azzal vádolja őket, hogy nem biztosították a minimális munkavégzést –, valamint az ügyeletek elmulasztásával.
Vasić elmondta, hogy az ő esetében az igazgató külön felrója a sajtónak adott nyilatkozatait, valamint azt is, hogy május 15-én részt vett a Városháza előtti tüntetésen, ahol „radikális hangnemben beszélt arról, hogy az igazgató megszegi a törvényt és bezárja a diákokat”.
„Az igazgató azt állítja, hogy ez nem igaz, de nekem egy egész osztályom van rá tanúként, hogy be voltak zárva a tornaterembe” – jelentette ki Vasić.
Fotó: 021.rs

