A választásokat szeptember és november közötti időszakban tartják meg, jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő csütörtökön este a Szerbiai RTV vendégeként.

Vučić kijelentette, hogy amennyiben egy másik lista győz a választásokon, el fogja ismerni az eredményeket, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy mindig a párbeszéd mellett fog kiállni.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Az egységes Szerbiáért fogok harcolni, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértés lesz mindenben. Ez azt jelenti, hogy világos lesz, kinek van többsége, és az hajtja végre a saját tervét és programját” – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy célja egy olyan Szerbia építése, amely fejlődik és modern országgá válik.

A tüntetésekről szólva Vučić azt mondta, hogy be nem jelentett, „bűnözői gyűlésekről” van szó.

„Elfoglalják az útjainkat, az autópályáinkat, az utcáinkat. Folyamatosan erőszakkal foglalkoznak” – mondta Vučić.