Kéretlen megjegyzések Bozóki Antal: Elkerülhetetlen válás – Felbomlott a Vajdasági Magyar Újrakezdés írásához

Bozóki Antal (a továbbiakban B.A.) írása https://www.facebook.com/photo?fbid=36444654141792306&set=a.200609573290221 néhány nem helytálló állítást, pontatlanságot tartalmaz. Csak azon állításait egészítem ki, amelyeket jelenlevőként, az eseményen jelen nem lévő szerzővel ellentétben magam tapasztaltam.

(Egyetlen mondat erejéig térnék el ettől, mégpedig B.A. írásának mottóra vonatkozó választása esetében: magyar közmondásnak tüntet fel szólást, illetve egy másik, szerb nyelvből, tükörfor-dításként nyelvünkbe kerülő magvas gondolatot, ami esetleg még közmondás is lehetne.)

Kéretlen megjegyzéseim viszont nem érthetőek meg az előzmények pontos, kronológiai lejegyzése nélkül, amiben kilenc nap (2025. június 25. – 2025. július 3-a) eseményei jelentik a kulcsot. A 2025. június 29-én a zenta Pánában megtartott „értelmiségi” találkozón, ahol jószándékú, a hazai politikai állapotokkal és módszerekkel nem azonosuló egyéneket hívtak meg, valamilyen, általam nem ismert válogatási szempontrendszer következményeként, magam is ott voltam, mondhatni rendszerhibaként. Itt vehettük kézbe a 2025. június 25-i keltezésű, Újvidéken megfogalmazott Alapszabályt. A találkozón nagyon sok olyan kérdés, észrevétel hangzott el, amit sem akkor, sem később nem válaszolt meg senki: ezek zömében a majdani – mint kiderült, már előre megbeszélt –  működésre, az elvi keretekre vonatkozott. Olyan határozat nem született, ami az egyesület szerveire (Közgyűlés, Elnök, Elnökség) vonatkozott volna.

Amit sejtetni engedte magát, az az alulról szervezkedő, bázisdemokratikus, egyenrangú véleménynyilvánítás és határozathozatali rendszer sutba vágása, a manapság is tapasztalható arrogancia, a minden más véleményt asztalról lesöprő kizárólagosság. A tapasztaltak után jeleztem, hogy nem lépek be a VMP-be, mert talán belső vagy külső sugallatra úgy ítélik meg, hogy a tagság véleménye mellékes, elég, ha néhány személy akarata érvényesül.

Ez összecseng azzal a jelzett és bírált gyakorlattal, miszerint a VMP elnöksége részéről „…az elmúlt időszakban több alkalommal történtek olyan lépések, amelyek figyelmen kívül hagyták a közösség és a társszervezetek véleményét, valamint a civil értelmiségi szereplők álláspontját”. Igy már nem szokatlan és érthető, hogy „… a Vajdasági Magyar Újrakezdés nevében olyan kampány-program került nyilvánosságra, amely szerintük nem képezte a közösség által közösen kialakított politikai irányvonal részét, és nem ment át a szükséges belső egyeztetéseken. “

Röviden: nem került megvitatásra és egyeztetésre a lépés. B.A.  állítása – és nem a módszer ellen szavukat felemelők szava – “… azonban szintén nem felel meg a tényeknek: A Vajdasági Magyar Plénum nem a VMÚ közös MNT-választási programját, hanem saját programtervezetét hozta nyilvánosságra Vajdasági Magyar Plénum – Újrakezdés: 12 pont az újrakezdésért címmel.” Most akkor ki és milyen jogosultsággal rendelkezik? Ki és kinek nevében ad ki közleményt?

Az elsőszülöttség hangoztatására is sor kerül B.A. írásában: “A Vajdasági Magyar Plénum még 2025 tavaszán, a szerbiai egyetemista tiltakozások nyomán kibontakozó társadalmi változások hatására alakult meg.“ A VMP megalakulása, bejegyzése 2025 nyarán történt meg, mint ahogy ez a dokumentumokból egyértelműen kiderült.

“Az egységes ellenzéki fellépés érdekében a VMP kezdeményezte a Vajdasági Magyar Újrakezdés MNT-választási koalíció létrehozását, amelyre végül 2026. április 18-án Zentán került sor. Az alapítók között a Vajdasági Magyar Plénum, a Magyar Mozgalom, a Vajdasági Tisza Szigetek Közösségi Tér és más polgári csoportok képviselői voltak jelen.” Pontosítva: Azok a polgári csoportok képviselői voltak jelen, akiket meghívtak és elmentek a találkozóra. A nevezett idő-pontban az MM hibernációs állapotban leledzett, tehát ilyen jellegű tevékenysége megkér-dőjelezhető, a “más polgári csoportok” (talán illett volna felsorolni őket), és más, egyébként mindenben részt vevő politikai párt jelen(nem)léte is megér egy misét. Az összehívás módját már érintettük, erre ne pazaroljunk több időt.

“Rózsa Zsombor időközben elkészített ugyan egy 16 pontos programtervezetet “Egy szabadabb, igazságosabb és erősebb vajdasági magyar közösségért” címmel. Ez azonban több ponton kidol-gozatlan, és jelentős részben a korábbi programtervezet elemeire épül. Ismereteim szerint sem elfogadásra, sem nyilvános vitára nem került.” Ha a korábbi programtervezet részeire épül, azok kidolgozottsága is megkérdőjelezhető.

“Eközben a VMP – az idő múlása, a huzavona és az akadályozás miatt – a Koordinációs Bizottságban elfogadott szöveget saját programtervezeteként tette közzé közvitára.” Az idő múlására – ugyan kétségtelen tény, hogy múlik, nekünk, kisebbségi magyaroknak meg szinte kétszer olyan gyorsan – hivatkozni azért faramuci dolog, mert a B.A. által választott mottó szellemében “rossz úton” járnak, ha a régi mechanizmust és nem az alapvető demokratikus elveket vallják. Nem először, tartok tőle, nem is utoljára. Azt a gyakorlatot, hogy egyes közösségi portálokon önfényezésre használnak más szerzők tollából származó cikkeket (Figyelem B.A. újabb szólás: “idegen tollakkal ékeskednek”), nem kell kommentálnom. Vegyék nyugodtan elő sziporkázó, élcelődő humorukat és írjanak valami eredetit! De közös programot sajátként címezni, szóval értik, azt hiszem.

El kell ismernem, hogy több alapvető, észrevételével egyezem B.A.-nak, többek között akkor mikor arról ír, hogy: “Mindenkinek jogában áll civil szervezetet alapítani saját ötlete, szellemi potenciálja és saját tagtoborzó munkája alapján. Jogában áll közéleti szerepet is vállalni. A közösségnek azonban joga van tudni azt is, milyen értékek, milyen politikai előzmények és milyen következetesség áll az egyes kezdeményezések mögött.” A politikai előzmények kapcsán csak reménykedem és talán megérem azt a pillanatot, amikor a régi elvtársak/elvtársnők, később urak és hölgyek elrebegik “előéletüket”: “…voltam párttag (mondani sem kell, hogy melyikre kell gondolni, voltam aztán reformkommunista, majd bármelyik magyar előjelű párt tagja, majd a másiké, harmadiké stb), tettem ezt azért, hogy a férjem/feleségem, gyermekem/gyermekeim az őket tudás alapján meg nem illető pozícióba kerüljenek, zsíros állás, sine cura, szép középosztály, megnyugtató nyugdíj)”. Erről számolhat(na) be egy hatvanas-hetvenes éveiben járó személy, de persze esze-ágában sincs ilyet tenni. Másképpen meg az egész “kis magyar világunk” ilyen királygyilkosságokon nyugszik, persze vajdmagy kivitelben, földnélküli színpadon.

Ezt az álságos, hamis és erkölcstelen gyakorlatot van módjában leváltani egy új nemzedéknek most, és ezt gátolja – elemi érdekből, a lebukástól való félelemtől vezérelve – a   regnáló hatalom. Az új nemzedék ebbe a labdába nem rúghatott bele, sokan nem is szeretnék, ha pályára lépne: vannak olyan községi ligában sípot fújó játékvezetők, akik egy vagy fél disznóért (vagy annak áráért) megfodítják a meccs végredeményét, ha kell.

Maradéktalanul egyetértek B.A. azon gondolatával, hogy “A hátrahúzó, a rendszerváltást csak látszólag képviselő erőkkel semmilyen kompromiszszum nem lehetséges. A VMP-nek ki kell vonulnia a VMÚ-ból. A válás elkerülhetetlen! Jobb, hogy erre most került sor, mint a kampány idején!” Hozzátenném, hogy ami ennyire elveszerűtlen alapokon nyugszik, az az idő előrehaladtával tovább romlik.

“A régi ügyvédek mondása szerint, jobb a válóper, mint egy rossz házasság! Ilyenkor a „mindenki vigye magával, amit hozott” elv az érvényes.” Ezzel az állítással sem lehet vitába szállni, nem is célom: egyezem – főképpen határozottságuk és a diktatorikus elvek megtapasztalása és érvényesítése láttán – azzal is, hogy “A szervezetnek folytatnia kell a munkát, és végső esetben önálló listával kell részt venni az őszre esedékes nemzeti tanácsi választásokon.” Tehát ötleteik, elszántságuk és demokratikus, fiatalos energiájuk legyen bőséges üzemanyag az elkövetkező időszakban, legfőképpen az egy teljes nemzedékkel őket követő, tenni akaró fiatalokkal szemben, akiknek valóban létkérdés, hogy maradnak vagy mennek: be kell látnunk, sokkal talpraesettebbek, mint a még mindig életben lévő, nem ritkán még az egypártrendszer áldásait élvező korábbi kegyeltek képviselői. Mert a bölcs tapasztalat nem feltétlenül türemkedik előre – teszi ezt a gőg, a sértettség – hanem segít, épít, nem pedig rombol és könyököl.

Végső soron – mintegy zárógondolatként – mindenki tegye fel magának azt a kérdést, hogy kinek felel meg a kétségtelenül fiatalabb nemzedék betonba döngölése és eltiprása? Miért nem engedik azokat cselekedni, akikről valójában szó van, akiknek “a bőrére megy a játék”? Kinek (kiknek) áll érdekében, hogy a fogyó magyarság egyik utolsó vitorlájából kifogja szelet?

Papp Árpád néprajzkutató, múzeológus írása

Fotó: Vamadia