Miután kiderült, hogy egyetemi hallgatók, aktivisták és egyes ellenzéki politikusok is a Pegasus kémszoftveres lehallgatások célpontjaivá váltak, az Európai Parlament képviselői egy határozott hangú nyilatkozatot adtak ki.

A közleményüket változtatás nélkül közöljük:

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Sürgősen konkrét fellépést követelünk az Európai Uniótól a Share Alapítvány által közzétett, valamint az Amnesty International és a Citizen Lab által hitelesített igazságügyi szakértői bizonyítékok alapján. Ezek megerősítették, hogy a szerbiai hatalom aktívan használ kémszoftvereket az egyetemisták, az aktivisták, a parlamenti képviselők és a helyi ellenzéki politikusok ellen.

Nem technikai hibáról van szó, hanem a demokráciát érő közvetlen állami támadásról. A Pegasushoz hasonló katonai kémszoftvereket távolról telepítik és használják, míg a rendőrségi kihallgatások során lefoglalt telefonokra erőszakkal telepítették az Android-alapú NoviSpy kémszoftvert. A közelgő választások előtt Aleksandar Vučić rezsimje illegális digitális megfigyelést alkalmaz a politikai ellenzék szisztematikus leépítésére.

Az Európai Unió nem folytathatja a szokásos üzletmenetet, miközben egy tagjelölt ország felfegyverzi a biztonsági apparátusát a békés diákok és a megválasztott képviselők ellen.

Ez egy újabb példa a kémszoftverek illegális európai használatára. Rendkívül aggasztónak tartjuk, hogy a tagállamok után már a tagjelölt országok is minden jogi keretet felrúgva használnak kémszoftvereket, és a politikai ellenzéket, valamint az aktivistákat veszik célba.

Öt évvel a Pegasusra vonatkozó első felfedezések után, és három évvel azután, hogy az Európai Parlament elfogadta a Tanácsnak és a Bizottságnak szóló ajánlást – a Pegasus és az azzal egyenértékű megfigyelő kémszoftverek használatával kapcsolatos feltételezett jogsértések és a jogalkalmazás hiányosságainak kivizsgálását követően –, égető és sürgős szükség van egy megfelelő és kötelező érvényű jogi keret kialakítására.

Sürgősen követeljük, hogy az Európai Bizottság:

1. Fagyassza be az EU Szerbiára vonatkozó Növekedési Tervének összes kifizetését: Azonnali hatállyal állítson le minden csatlakozás előtti támogatást (IPA III) és a Reform- és Növekedési Alapból származó kifizetést Szerbia számára. Az EU-s adófizetők pénze nem szubvencionálhat egy olyan autokrata rezsimet, amely a saját polgárai után kémkedik. A forrásokat mindaddig fagyasztva kell tartani, amíg le nem zárul egy teljes körű nemzetközi vizsgálat.

2. Mondja le Von der Leyen belgrádi látogatását: Von der Leyen elnöknek nem kellene Belgrádba látogatnia a közelgő nyugat-balkáni körútja során. Az, hogy a dolgok kiderülése közepette kiemelt fotózkodási lehetőséget biztosítanak Vučićnak, elkendőzi a súlyos elnyomást, és komolyan csorbítja az EU hitelességét.

3. Tegye a csatlakozási folyamat haladását a jogállamisági felelősségre vonás feltételévé: A Bizottságnak követelnie kell a megfigyelésekkel való visszaélések azonnali beszüntetését, valamint a szerbiai biztonsági ügynökségek (Belügyminisztérium és Hírszerzés) független átvilágítását.

4. Kövesse az Európai Parlament PEGA-bizottságának ajánlásait: Biztosítsa az Európai Parlament ajánlásainak sürgős nyomon követését egy olyan kötelező jogi keret létrehozásával, amely szigorúan szabályozza a kémszoftverek használatát; garantálja a teljes átláthatóságot és az áldozatok felé való felelősségvállalást független vizsgálatokon keresztül; valamint hozzon létre egy uniós technológiai laboratóriumot a kémszoftverek áldozatainak támogatására.

A megbékélési politika megbukott. Itt az ideje, hogy a Bizottság megmutassa: az alapvető demokratikus standardok tiszteletben tartása nem tárgyalási alap, hanem követelmény.

Gyors válaszra és határozott fellépésre számítunk” – áll abban az közleményben, amelyet az Európai Parlament következő tagjai írtak alá:

Vladimir Prebilič (Zöldek/EFA), Saskia Bricmont (Zöldek/EFA), Andreas Schieder (S&D), Ondřej Kolář (EPP), Sandro Gozi (Renew), Rudi Kennes (Baloldal), Raquel García Hermida-Van Der Walle (Renew), Thijs Reuten (S&D), Nicolae Ştefănuță (Zöldek/EFA), Leoluca Orlando (Zöldek/EFA), Krzysztof Brejza (EPP), Jaume Asens Llodrà (Zöldek/EFA), Mounir Satouri (Zöldek/EFA), Gordan Bosanac (Zöldek/EFA), Sandro Ruotolo (S&D), Benedetta Scuderi (Zöldek/EFA), Rasmus Nordqvist (Zöldek/EFA), Alessandra Moretti (S&D), Cristina Guarda (Zöldek/EFA), Ilaria Salis (Baloldal), Marie Toussaint (Zöldek/EFA), Villy Søvndal (Zöldek/EFA), Thomas Waitz (Zöldek/EFA), Chloé Ridel (S&D), Hannah Neumann (Zöldek/EFA), Diana Riba i Giner (Zöldek/EFA), Hannes Heide (S&D), Marjan Šarec (Renew) és Anna Cavazzini (Zöldek/EFA).