A belgrádi Ada-híd közelében füvet nyíró munkások pénteken egy erősen bomlásnak indult holttestet találtak a fűben. Az első információk szerint a test előrehaladott bomlási állapotban volt, ezért egyelőre még az elhunyt nemét sem lehet megállapítani, írta meg a Nova.rs a Telegraf nyomán.

„A fűnyírás közben kellemetlen szagot éreztek. Követve a bűz forrását, a fűben megtalálták a holttestet” – mondta a nyomozáshoz közel álló forrás.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Az esetről azonnal értesítették a rendőrséget és a Belgrádi Felsőbb Ügyészséget, amely elrendelte, hogy a holttestet boncolás céljából szállítsák az Igazságügyi Orvostani Intézetbe. A helyszínen helyszínelést is végeztek.

Egyelőre nem ismert, hogy a holttest mennyi ideje volt azon a helyen, illetve milyen körülmények között következett be a halál. További részletek az azonosítást és a boncolást követően várhatók, amelyeknek meg kell állapítaniuk a halál pontos okát.

A nyomozás, amelynek célja az eset valamennyi körülményének feltárása, jelenleg is folyamatban van.

Egyelőre még az elhunyt nemét sem lehet megállapítani (Fotó: Filip Krainčanić/Nova.rs)