A világsajtó domináns témája az elmúlt napokban az Amerikai Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója volt. Megemlékeztek a múltról, értékelték a jelent és elmélkedtek a jövőről. Ez egy nagy esemény, annak ellenére, hogy például Magyarország is már több mint ezer éve létezik, Kína pedig mint egységes birodalom az i.e. 3. században (i.e. 221-ben) Csin Si Huang-ti császár hóditásai nyomán jött létre – és még nem is említettünk néhány ókori országot. Ünnepi beszédével Trump a „kommunizmus veszélyére” figyelmeztetett. Amerikában!? Az ünnepségek egy részét azonban több helyen lemondták a heves kánikula miatt. – Átlapoztuk a világsajtót Varsótól São Pauloig és New Yorktól Tokióig.
Hogyan született meg 250 évvel ezelőtt az amerikai Függetlenségi nyilatkozat? – teszi fel a kérdést a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„A függetlenséghez vezető út Kínából származó zöld teával és őslakos amerikaiaknak álcázott fehér férfiak hordájával kezdődött: 1773. december 16-án a mohawkok [észak-amerikai irokéz indián törzs] feltételezett harcosai felszálltak a Boston kikötőjében kikötött Brit Kelet-indiai Társaság három hajójára. 340 láda teát dobtak a tengerbe. Nem volt ellenállás. Mindazonáltal a rajtaütés »bostoni teadélután« néven vonult be a történelembe, és a küszködő Kelet-indiai Társaságnak nyújtott kormányzati támogatás ellen irányult.
1773 májusában a londoni parlament elfogadta a Tea-törvényt, ezzel mentesítve a kereskedelmi vállalatot minden vám és illeték alól. Ennek eredményeként a tea ára jelentősen csökkent. Ez feldühítette az amerikai keleti parton fekvő brit gyarmatok számos kereskedőjét, akik veszélyben látták a csempészett teával folytatott jövedelmező üzletüket. A fogyasztók sem voltak elragadtatva az olcsóbb teától. A Tea-törvényt a gyarmati elnyomás egyik formájának tekintették, amelynek célja a brit monopólium érvényesítése volt.
Az incidenst követően a Brit Birodalom fenyegetve látta a gyarmatok feletti szuverenitását és teljesen betiltotta a kereskedelmet Bostonból, felfüggesztette a városi parlamentek üléseit, kibővítette a kormányzók hatáskörét és növelte a csapatok jelenlétét. A konfliktus katonai eszkalációja elkerülhetetlen volt, amikor a massachusettsi tartományi kongresszus, a gyarmat parlamentje fegyvereket, lőszert és felszerelést vásárolt s titkos fegyverraktárakat hozott létre.
Az a tény, hogy a Bostoni Tea-délután képes volt ilyen robbanékony erőt felszabadítani, a történelem első globális háborújához kapcsolódott. 1763 óta az észak-amerikai gyarmatok és a brit anyaország közötti kapcsolatok folyamatosan romlottak. Abban az évben a hétéves háború elsöprő brit győzelemmel ért véget. A Brit Birodalom és Franciaország is szembenézett egymással az észak-amerikai csatatéren. A magas katonai kiadások, amelyek a költségvetés hat százalékát is kitették, jelentős pénzügyi terhet jelentettek Nagy-Britanniának.
Ezért a londoni parlament akarata szerint még a gazdagokat is anyagilag felelősségre kellett vonni az amerikai gyarmatokért. […]
A gyarmatok azt az álláspontot képviselték, hogy azoknak, akik adót fizetnek, a londoni parlamentben is képviseltetniük kell magukat. […]
A bostoni teadélután azért is vált fordulóponttá, mert egyesítette a 13 brit gyarmatot, amelyek addig csak laza kapcsolatokat ápoltak egymással. 1774. szeptember 5-én Philadelphiában összeült az első Kontinentális Kongresszus, tizenkét gyarmat küldötteivel. Ez tulajdonképpen nem volt más, mint a központi kormányzat előfutára. […]
A siker óriási volt: a brit import hárommillió fontról 220 000 fontra esett vissza 1774 és 1775 között. […]
- június 7-én Virginia gyarmat küldöttei indítványt nyújtottak be a Kontinentális Kongresszusnak, hogy a gyarmatokat szabad és független államokká nyilvánítsák.
A Kongresszus egy öttagú bizottságot nevezett ki a Függetlenségi nyilatkozat megfogalmazására; fő szerzője Thomas Jefferson volt. […] Július 4-én tizenkét gyarmat küldöttei egyhangúlag elfogadták a tervezetet. Megszületett az Amerikai Egyesült Államok.
A függetlenséget azonban nemcsak ki kellett hirdetni, hanem ki is kellett harcolni. […]“
A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó konzervatív napilap ezt írja:
„Ahogy talán olvasták, az amerikaiak állítólag visszafogott hangulatban vannak az ünneplés miatt. Trump elnök népszerűtlen, a reálbérek pedig stagnálnak. De ami figyelemre méltó ebben az évfordulóban, az az, hogy szabad köztársaságunk már negyed évezrede létezik és továbbra is virágzik. A nemzet számos megpróbáltatással nézett szembe az évtizedek során, különösen az elmúlt tíz évben. Az Alkotmány irányelvei azonban nagyrészt igazak maradtak, és a Függetlenségi nyilatkozat alapelvei továbbra is fennállnak. A legfontosabb, hogy a Nyilatkozatban foglalt szabadság továbbra is lehetővé teszi a kreatív amerikaiak számára, hogy családot alapítsanak, szabadon gyakorolják hitüket, megélhetést keressenek, álmaikat kövessék, és virágzó nemzetet építsenek. Mindez megérdemli az ünneplést. Ráadásul az Egyesült Államok ismételten olyan vezetőket hordott ki, akik válságokon vezették át az országot. Az a tény, hogy most nem látunk ilyen vezetőket, nem jelenti azt, hogy nem fogjuk őket újra megtalálni.”
„Sok amerikai nincs olyan hangulatban, hogy megünnepelje hazája 250. születésnapját” – olvashatjuk a Neue Zürcher Zeitung című liberális napilapban is:
„Az elnök népszerűségi mutatói alacsonyak, a benzinárak magasak. A világ számos részén az ország hírneve csorbát szenved. De az USA történelme során számos nehéz próbát állt ki. És minden alkalommal győzedelmeskedett. Minden vészjósló hír ellenére ma már nyilvánvaló, ahogy a britek is a saját kárukon tanulták meg 1776-ban: lehetetlen figyelmen kívül hagyni az amerikaiakat. Akár tetszik egy önelégült európainak, akár nem: a politika, de a tudomány és a kultúra alapvető impulzusai is az USA-ból származnak. Az Egyesült Államok sikertörténet, és az is marad.”
A helsinki Hufvudstadsbladet című független liberális napilap a következő gondolatokat fogalmazza meg:
„A transzatlanti kapcsolatok feszültségei és az európaiak szkepticizmusa ellenére szükségünk van egymásra. Több generáció óta mi, európaiak, mélyen függővé tesszük magunkat az USA-tól. Geopolitikailag nincs alternatíva. Kína és Oroszország olyan hatalmi struktúrát és emberfelfogást képvisel, amelyek szöges ellentétben állnak a liberalizmusunkkal. Európa egy öregedő, súlyosan eladósodott kontinens. Innovációs képességünk és jólétünk omladozik. Természetesen nincs okunk Trump MAGA-filozófiáját vagy maffiaszerű módszereit sem eltussolni. Az ország jelenleg rossz úton halad, de liberális, előremutató szellemisége továbbra is fennáll.”
A brazil O Estado de São Paulo című közép-jobboldali napilap a következőképpen látja a mai amerikai helyzetet:
„Furcsának tűnik, hogy az USA függetlenségének 250. évfordulóját egy olyan korrupt és könyörtelen elnök alatt ünnepli, mint Trump, aki nyíltan megkérdőjelezi az intézményeket. De talán éppen ez bizonyítja az amerikai kísérlet erejét: elnökei ellenére, és nem miattuk marad fenn.”
A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, reggel 5,1 millió és este 1,55 millió példányban kiadott, a világ harmadik legnagyobb közép-baloldali, liberális napilapja ezt kérdezi:
„Mennyire lennének meglepve az alapító atyák, ha 250 évvel később látnák az országukat? A jelenlegi elnök úgy viselkedik, mint egy király, és a végrehajtó hatalma felfújt. A jogállamiságot és a hatalmi ágak szétválasztását lábbal tiporják. Trump ennek ellenére nem egy puccs, hanem választások révén került hatalomra.”
A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap így ír:
„Az Egyesült Államok teremtette meg a liberális demokratikus rendet – egy olyan rendet, amely a második világháború után kezdett terjedni a Nyugat egyes részein, és csak a vasfüggöny leomlásával és a Szovjetunió összeomlásával gyökeresedett meg igazán. De három és fél évtized után az amerikaiak azt mondják nekünk: »Köszönjük, elég volt.« Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy valóban Trump bontja-e le ezt a rendet a döntéseivel, vagy csupán azt hirdeti, hogy a világ, amelyben hittünk, már nem létezik.”
„Papíron az amerikai alkotmány egy remekmű. De a „washingtoni császár” leleplezte nagy gyengeségét” – jegyzi meg a londoni The British Guardian és így folytatja:
„Míg a Legfelsőbb Bíróság bírái itt-ott szembeszálltak Trumppal, sokkal többet megadtak neki, mint amennyit megtagadtak tőle. Ez tehát az amerikai alkotmány végzetes hibája. Ahogy Franklin felismerte, a köztársaság nem tudná fenntartani magát; csak azok tudnák ezt megtenni, akikre ezt a feladatot bízták. És Trump korában azok, akik ezzel a feladattal bízták meg, kibújtak előle. Kevesen fogadnának az ellen, hogy az USA talpra áll Trump távozása után; hisz korábban is talpra állt és újjáépült. De Trump leleplezte az ország egyik gyengeségét. Most, hogy láttuk, ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk.”
A madridi El Mundo című közép-baloldali napilap kommentátora optimista:
„Az Egyesült Államok közelmúltbeli történelme – a Watergate-ügytől napjainkig – azt mutatja, hogy a fékek és ellensúlyok, még ha néha lassan is reagálnak, végül mégis közbelépnek. És ez – a trumpizmus által kiélezett politikai, társadalmi és etnikai megosztottság ellenére – jó hír az amerikai demokrácia számára.”
Az amsterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap is az elnökséget vizsgálja:
„Trump a modern történelem legmegosztóbb elnöke. Egyetlen elődjét sem támogatták ilyen rendíthetetlenül a republikánusok, és egyidejűleg a demokraták sem ellenezték ilyen erősen, ahogy azt a Gallup közvélemény-kutató intézet is megfigyelte. Eközben Trump egyre több hatalmat kebelez be. A Legfelsőbb Bíróság a múlt héten felhatalmazta őt arra, hogy egyoldalúan meneszthesse az állítólag független ügynökségek vezetőit, és lebontsa az amerikai menekültügyi politikát. Az amerikai elnökség tekintélyelvűbb, mint valaha.”
A Jerusalem Post című, 1932-ben alapított közép-jobboldali, konzervatív napilap vendégkommentátora így értékel:
„Azt mondják, hogy Amerika reménytelenül polarizált. Bár ez a megfigyelés tartalmaz szemernyi igazságot, egy alapvető dolgot figyelmen kívül hagy: nem mindenki része ennek a polarizációnak. A mélyebb probléma az, hogy az amerikai politikai rendszer három nagy választói csoportot próbál képviselni mindössze két párton keresztül. Ezen választói csoportok közül a legnagyobb sem nem progresszív, sem nem MAGA-populista. Ez egy széleskörű, pragmatikus középpárt, amely folyamatosan veszített jelentős politikai képviseletéből – de ha elég tág értelemben definiáljuk a kifejezést, a lakosság körülbelül felét képviseli. A legtöbb kulcsfontosságú kérdésben az amerikaiak nézetei sokkal közelebb állnak a középpárthoz, mint ahogy azt a politikai vita sugallja. A kétpártrendszer szerkezete mégis egyre inkább az ideológiai radikalizmust jutalmazza, nem pedig a széleskörű társadalmi elfogadottságot.”
A tajpeji Jingji Ribao című, állami tulajdonú, gazdasági napilap így panaszkodik:
„Amerika ünnepel. Az iráni konfliktus, az inflációs nyomás és a kormány alacsony népszerűségi mutatói ellenére. De a világ már nem ünnepel velük. A Trump-adminisztráció agresszív MAGA-politikájával jelenleg a földbe gyökerezteti az USA által létrehozott szabad globális gazdasági és kereskedelmi rendszert. Ez a szűklátókörű gondolkodás egyre inkább eltávolítja az országot a nemzetközi közösségtől.”
A budapesti Élet és Irodalom című irodalmi és politikai hetilapban Hanák András „Immár történelem” című cikkében ezt írja:
[…] Merre tart Amerika?
Már a kérdés felvetése is nagyképűséget sugallhat, a biztos válasz még nagyobb önteltségről állítana ki bizonyítványt. Rövid válaszként elég lenne azt rögzítenem, hogy nem tart sehová (nincs határozott terv szerint kijelölt útvonala, iránya), de nem is áll. Halad, változik nap mint nap, immár 250 éve. Meglehetősen sok veszélyt élt már túl, ezek többnyire komoly társadalmi megrázkódtatásokkal jártak. Ha hinni lehet az évforduló évében végzett felméréseknek, az amerikaiak mai generációjának közel fele pesszimista és erős nosztalgiával tekint a múltra. Inkább élnének az általunk megidézett-képzelt múltban, mint a jelenben. Azért ne legyünk ennyire borúlátók, a rendszer, a terv, a »Design« ellenálló képessége mégis működik. […]
És lássuk be, Donald Trump nem a tankönyvek zsarnoka, az ismerős karizmatikus vezér vagy a szuggesztív Führer típusa. Sokkal inkább egy narcisztikus pszichébe zárt cézári attitűd hordozója, aki ezt a 250. évfordulót is egy bornírt, önfényező ünneppé kívánja formálni. Ennek előjátékaként a június 14-én tartott (saját 80.) születésnapi ünnepségén a Fehér Ház kertjébe többórás ketrecharc-műsort szervezett. Valóban egyfajta modern cézár, igazi cezaromán, mániái bizonyosan azok, de akárhogy is keresem, nem találom a hasonlatóságot az ismert római császárok valamelyikével. Ezért (még) nem Néró, nem is Caligula, de nyilvánvalóan nem Marcus Aurelius. Esetleg az ő kissé hibbant fia, Commodus lehetne (Joaquin Phoenix alakításában), aki nemcsak gladiátornak képzelte magát, hanem így is ment le a küzdőtérre. […]”
Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
