A még ki sem írt parlamenti választások kampányában Aleksandar Vučić szerb államfő – saját elmondása szerint – a saját autóját fogja vezetni. Egyelőre azonban nem világos, melyik járműről beszél, hiszen a 2012 óta benyújtott vagyonnyilatkozataiban egyetlen személygépkocsi sem szerepel. A korábban személyes autójaként emlegetett, 2006-os évjáratú Škoda Octavia valójában testvére, Andrej Vučić tulajdona, hívta fel a figyelmet a Nova.
Aleksandar Vučić nemrég kijelentette, hogy a szerbiai parlamenti választásokat várhatóan a következő 80–120 napban tartják meg, és hozzátette, hogy a kampányban nem államfőként vesz részt.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
“Úgy fogok részt venni a választásokon, ahogy közülük senki sem tenné. Ők államfőként kampányolnának a parlamenti választásokon. Én nem államfőként, hanem egyszerű polgárként fogok kampányolni” – mondta Vučić.
Azt is bejelentette, hogy a kampány során saját maga vezeti majd az autóját.
“Nekem nincs szükségem állami apparátusra. Nekem a becsületes, szorgalmas emberek támogatására van szükségem. Nekik azt mondták, hogy véres a kezük, pedig ezek dolgos kezek. A kampányban magam fogom vezetni az autómat, és nem is térek majd vissza Belgrádba” – fogalmazott.
Ez akár újabb megvalósíthatatlannak tűnő ígéret is lehetne az államfőtől, ám a kijelentést különösen érdekessé teszi, hogy hivatalosan egyáltalán nincs saját autója – legalábbis ilyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.
A legutóbbi, idén májusban aláírt vagyonnyilatkozatában mindössze 253 ezer dináros fizetése és egy 30 négyzetméteres garzonlakása szerepel, személygépkocsi viszont nem.
Autó a 2012 óta közzétett vagyonnyilatkozatok egyikében sem szerepel, amelyek a Korrupcióellenes Ügynökség honlapján is elérhetők.
Korábban újságírókat is fuvarozott a „saját” autójával
Bár hivatalosan nincs bejelentett autója, Vučić 2019-ben a Telegraf hírportál stábját a 10-es közlekedési folyosón egy Škoda Octaviával vitte végig, amelyről azt mondta, hogy a saját, 2006-os évjáratú autója.
Akkor azt is elmondta, hogy az utóbbi években már sokkal kevesebbet vezet, de időnként „megszökik” a testőrei elől, és ilyenkor éppen ezzel a Škodával közlekedik a városban.
A NIN korábban arról is írt, hogy hasonló autózást tett a Blic újságíróival, ugyanazt a járművet pedig már 2011-ben is bemutatta a Večernje novosti munkatársainak.
A Korrupcióellenes Ügynökség nyilvánosan elérhető adatai szerint Aleksandar Vučić 2012 és 2026 között egyszer sem jelentette be, hogy személygépkocsi lenne a tulajdonában.
A Korrupció- és Bűnügyi Oknyomozó Hálózat (KRIK) politikusok vagyonát összesítő adatbázisa szerint a szóban forgó Škoda Octavia valójában Andrej Vučić, az államfő testvérének tulajdona. Az adatbázis azt is megemlíti, hogy Aleksandar Vučić 2011-ben ezzel a járművel közlekedési szabálysértést követett el.
Illusztráció (Fotó: Magnific)

