Ha nem látjuk, nem tapasztaljuk, el se hinnénk: huszonkét hónap alatt egy frissen alakult politikai erő háromszor buktatta meg a hatalmat. Az egyetemisták tiltakozásának először a Miloš Vučević vezette kormány esett áldozatul 2025 januárjában. Az utána következő kormány, amelynek élén Đuro Macut, minden idők egyik legszürkébb miniszterelnöke állt, az idén szeptember elején javasolta a parlament feloszlatását, Aleksandar Vučić államelnök pedig két nappal később előrehozott parlamenti választásokat írt ki. A 2026. október 25-ei választás eredménye már mindenki előtt ismert: az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek fölényes győzelmet aratott, mintegy hatszázezer szavazattal megelőzve a 2012 óta hatalmon lévő Szerb Haladó Pártot.
Három. Ezt a sorszámot kapta az Egyetemista lista, háromszor rengették meg a hatalmat, és három vajdasági magyar (Beszédes Nagy Andrea, Krizmanics Imre, Lázár Tibor) szerepel a jelöltjeik között. Rájuk most a magyar közösség árgus szemekkel tekint, már csak azért is, mert jelen pillanatban úgy néz ki, hogy az Egyetemista listáról több magyar jut be a parlamentbe, mint a Vajdasági Magyar Szövetség ötös sorszámú, 250 nevet tartalmazó választási listájáról, amelyről Pásztor Bálint és Bájity Borisz a két biztos befutó.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Több tanulsága is van a vasárnap estének, de hogy maradjunk a hármasnál, én ennyit fogok számba venni.
1. Az ezerarcú győztes
Volt listavezetője az Egyetemista listának, de csak azért, mert a szabályok megkövetelték, hogy valakit oda kellett írni az egyes sorszám mellé. Nem Ilija Srdanović fogta meg egyedül a zászlót, nem ő volt a vezér. Ezt a zászlót egyszerre vitte a 250 jelölt. És igen, nincs köztük egyetemista. Mindazokat pedig, akik ezzel a nevetséges kijelentéssel próbálták lejáratni a listát, a szavazók megbüntették. Ugyanis 21. század ide, 21. század oda, azért az emberek még most sem szeretik, ha hülyének nézik őket.
És ezt a zászlót vitte még több ezer egyetemista, önkéntes, képzéseken részt vevő ellenőr, fürkész – egyszóval mindenki, aki úgy gondolta, eddig tűrt, most viszont ő is kiveszi a részét a hatalomváltásból. Akkor is, ha ez pluszfeladatokkal jár, amelyekre a szabadidejéből kell áldoznia.
Nem sokan hitték, hogy egy ilyen vezérközpontú társadalomban törzsfőnök nélkül is lehet harcba indulni. Hát még győzni.
2. Vučić dalolva sétált be a csapdába
Ilyen tudatosan felépített, alulról szerveződő politikai mozgalmat Szerbiában még nem láttunk. Az építkezésnek, amelynek célja az volt, hogy mindenki valamilyen szinten magáénak érezze a mozgalmat, másfél éven át láthattuk a mintapéldáját. Legyen szó egy ablakból integetésről vagy néhány száz méternyi közös kerékpározásról, mindenki megtalálhatta a módját, hogy részese legyen a tiltakozásnak. A mozgalom pedig emellett folyamatosan arra kényszerítette a hatalmat, hogy ideges legyen, és hibázzon.
Ennek az építkezésnek a csúcspontja az volt, amikor sikerült elérni, hogy Aleksandar Vučić lemondjon államelnöki pozíciójáról, de előtte még kiírja az előrehozott választást. Innen már nyert ügye volt az Egyetemista listának, mert a többség megértette: ez most egy olyan egyedülálló alkalom, amikor beállhat egy számára szimpatikus kezdeményezés mögé, amely képes elzavarni azt az erőt, amelynek kezéhez vér is tapad. Az újvidéki tragédiának ugyanis a mai napig nincs konkrét felelőse.
Vučić olyan csapdába sétált bele, amelyről nem is tudott. Habár államelnöki mandátuma csak jövőre járt volna le, bevállalta a lemondást, ezzel azonban még a sajátjai felé is azt jelezte, hogy nem sebezhetetlen.
3. Amikor már a pénz sem segít
Nincs olyan hatalom, amely megteheti, hogy folyamatosan, értsd: éveken át, felelősségvállalás nélkül, mint süket a csengőt, csak a saját igazát tolja mindenki arcába az általa leuralt, sajtónak álcázott propagandakiadványokban.
A polgárok ingerküszöbét lehet szondáztatni, be lehet próbálkozni furcsa dolgokkal, de amikor a part szakad, akkor már az anyagi támogatások minden racionalitást nélkülöző kifizetése sem segít. Ahogy az sem, hogy görcsösen próbálnak mindenkit meggyőzni: szó sincs szavazatvásárlásról, ez csupán a polgárok anyagi támogatása.
Mindez olyan ellenérzést válthat ki az emberekből, hogy még azok is felállnak a fotelből, akik eddig közömbösek voltak, és úton-útfélen azt hangoztatták, hogy nincs értelme szavazni, mert minden hatalom egyforma. Most pedig hajlandók akár több órát is sorban állni, hogy leadhassák a szavazatukat.
A felkelés vasárnap megvolt, a változás azonban fájdalmas és időigényes lesz. A lefizetett szavazókra és verőlegényekre, a cirkuszi mutatványosként utaztatott tömeget alkotó statisztákra és az alvilág figuráira épült rendszer lebontásához rengeteg időre és türelemre lesz szükség. A szavazás ugyanis csak az első lépés volt.
A nép vasárnap felkelt, és elment szavazni. Most az következik, ami ennél is nehezebb: ébren maradni.
Népünnepély Belgrádban 2026. október 25-én (Fotó: Mina Delić)
