Megjelentek az új üzemanyagárak, amelyek július 31-éig, péntekig lesznek érvényben. Az euródízel literenkénti maximális ára péntek 15 órától 224 dinár, míg az Europrémium BMB benzin literenkénti ára 200 dinár lesz – írja a Danas.

A múlt héten az euródízel literenként 222 dinárba, a benzin pedig 198 dinárba került. Ez azt jelenti, hogy mindkét üzemanyagtípus ára két dinárral emelkedett.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

A kőolaj árának ismételt emelkedése miatt, amely a közel-keleti konfliktusok kiújulását követte, a szerb kormány úgy döntött, hogy összesen 20 százalékkal csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját.

A szerb kormány nemrég módosította a kőolaj és kőolajszármazékok ideiglenes exporttilalmáról szóló határozatot is, amelynek értelmében az exporttilalmat július 31-éig meghosszabbították.

Nemrég elfogadták továbbá a kőolajszármazékok árának korlátozásáról szóló rendelet módosítását és kiegészítését is. Ennek értelmében a nyilvántartott mezőgazdasági termelők legfeljebb 184 dináros literenkénti kiskereskedelmi áron vásárolhatnak euródízelt, nemcsak a NIS-nél, hanem más üzemanyag-forgalmazóknál is.

Fotó: 021.rs