Egy dalfolyam, amely gyógyír volt a megsebzett lélekre (VIDEÓKKAL) Bródy Dalok Napja a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján

Az elmúlt harminc évben, mióta én a Szigetre járok, sok mindent láttunk már a rendezvény kisebb és nagyobb színpadain, de szinte bizonyosan abszurdnak és elképzelhetetlennek tűnt volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszer még majd a Micimackóra tombol a több tízezres közönség a nagyszínpad előtt. És tessék, most ez is megtörtént! Sietek hozzátenni azonban, hogy ez nem a saját gondolatom, útközben szedtem össze, kint a helyszínen, egy, a közelünkben ülő társaság beszélgetésének foszlányaiból. De azonosulni tudtam vele, ezért is idézem most itt rögtön a legelején. Meg persze azért is, mert az idén valami olyasmi történt ezen a bizonyos nagyszínpadon, amit talán egészen sokan hihetetlennek – vagy lehetetlennek – tartottak volna mindeddig. A magyar könnyűzenei élet első vonalának – vagy mondjuk inkább úgy: élvonalának – színe-java köszöntötte az idén nyolcvanéves Bródy Jánost a Sziget Fesztivál úgynevezett mínusz egyedik napján, a Bródy Dalok Napján. Zenészgenerációk adták egymásnak a színpadot, folyamatosan váltották egymást, hogy együtt hozzanak létre valamit, amit nehéz is lenne más szóval illetni, mint: történelem.

Én nem akarok ítélkezni, Bródy Jánost lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet azonosulni a dalaival, vagy sem, lehet tisztelni őt és a több évtizedes munkásságát, de lehet akár politikailag uszítani is ellene – mert az elmúlt tizenhat esztendőben erre is akadt idézhető példa szép számmal, a kelleténél lényegesen több –, mégis, azt hiszem, jelentősen többen vagyunk olyanok, magyarok, a világ bármely pontján, akik szeretjük őt, azonosulni tudunk a dalaival, és tiszteljük több évtizedes munkásságát. Hiszen nehéz is lenne bárkit leszólítani az utcán vagy a piacon, akár a bankban, borbélynál, fodrásznál a sorunkra várva, esetleg nyáridőben a strandon, télen meg a műkorcsolyapályán, aki ne tudna felsorolni kapásból legalább néhány Bródy-dalt, kezdve talán az olyanokkal, amelyeket a kedvenceinek mond. A kedvenceinek vall!

S ilyen tekintetben nagyjából mindegy is, hogy milyen életkorú a megszólított alanyunk, hiszen a dalszerző sorait fejből fújják kicsik és nagyok, talán azért is, mert egyszerre több nemzedéket szólítanak meg. Másfelől pedig azért is, mert Bródy János életműve generációkon átívelő, gyermekdalait főleg Halász Judit énekelte csillogó fekete lemezekre, lázadó beat szerzeményeit még ő maga vitte sikerre az Illés zenekarral, később pedig talán immár egy fokkal elmélyültebb fázisban pedig a Fonográf együttessel; sok-sok dalt írt Koncz Zsuzsának, és a magyar könnyűzenei élet százainak, így például csak nemrég derült ki, hogy az Omega-lemezek egy részének dalszövegeiért is neki kell köszönetet mondanunk. S bizony messze túlnő a generációs élményen az István, a király című rockopera töretlen népszerűsége, a Kőműves Kelemen rockballada sikere, és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást…

Mindezek után persze elképzelhetetlennek tűnne, amit kicsivel fentebb mondtam, miszerint az elmúlt tizenhat esztendőben – mivel nem állt be a sorba! – politikailag őt is igyekeztek kikezdeni, időnként uszító cikkek is megjelentek ellene, s voltak, akik gyalázkodtak, mocskolódtak a nevével, amikor épp olyan közéleti véleményt képviselt, ami nem esett egybe az uralkodó tendenciákkal. S persze, egy akkora alkotót, mint Bródy János, nem lehet olyan egyszerűen csak úgy eltaposni, mégis el kellett tűrnie az ellene irányuló méltatlan támadásokat. Azt pedig, hogy mindez mennyire mélyen és érzékenyen érintette őt is, szépen jelzi Facebook-bejegyzése, amit ő maga tett közzé alig néhány nappal az áprilisi választások után Üzenet az alkatrészekhez címmel: „A 80-as éveg végén a »kékfényes« Szabó László bocsánatot kért az Illés zenekartól, amiért annak idején felsőbb utasításra hazaárulóknak nevezett minket és hazugságokat írt rólunk egy lejáratónak szánt kampány keretében.

Az elmúlt 16 év alatt számos esetben gátlástalanul rágalmaztak és gyaláztak olyan alakok, akik vagy önként vagy megbízásból, de tudatosan hazugságokat terjesztettek rólam és a családomról. Nem kívánom, hogy bocsánatot kérjenek, de remélem, hogy erősen mardossa lelküket a szégyen, amiért alkatrészei voltak egy gonosz és embertelen gépezetnek, ami a központilag vezérelt kormánypárti propaganda volt. Álljon itt a nevük, akiket megjegyeztem, és szégyelljék magukat azok is, akiket már elfelejtettem (bár az internet nem felejt).

Horváth K. József, Csépányi Balázs, Felhévizy Félix, Mező Gábor, Huth Gergely, Ambrózy Áron, Susánszky Mátyás, Kroó Zita, Andor Éva, Trombitás Kristóf és a Megafon bérencei, és még jó néhány gerinctelen kurzuslovag, magát újságírónak képzelő propagandista.

Szóljon most róluk a dal.” A Bródy János által akkor ajánlott videó ITT érhető el!

Eddig hát a múlt…

Az alábbiakban nem összefoglalót szeretnék adni a több, mint hatórás koncertfolyamról, mert arra igazságtalanságok, vagyis méltánytalanul kihagyott fellépők és szégyenszemre mellőzött részletek nélkül nem is igazán lehetne vállalkozni, ezért inkább egyfajta mozaikos áttekintést képzeltem el, szigorúan szubjektív megközelítésben, tört képekben.

Kezdjük azzal, hogy Bródy Jánost magyar nyelvterületen ma már senkinek sem kell bemutatni. Ha akadnak is talán olyanok a fiatalabb nemzedékekben, akiknek neveltetéséből kimaradtak a Bródy-dalok, ők utólag pótolják be, mint Beton.Hofi, alias Schwarcz Ádám, a kétszeres Fonogram-díjas és Artisjus-díjas magyar rapper, dalszövegíró és zeneszerző, a magyar újhullámos hiphop egyik legismertebb és legelismertebb alakja is tette, aki mellesleg a magánéletében diplomás közgazdász.

Beton.Hofi a Hungarian Blues című Bródy-szerzeményt hozta el a Sziget mínusz egyedik napjára: „Én inkább felnőttkoromban pótoltam a Bródyval való lemaradásomat, mert megmondom őszintén, az életem első részében egy teljesen más kulturális környezetből érkeztem, ahol nem volt jellemző az, hogy Bródyt hallgassanak. Viszont az, hogy én ma itt vagyok, és, hogy egy ilyen hosszú és tényleg tartalmas életmű feldolgozásában részt vehetek, az nekem is egy jó inspiráció. Hálás vagyok, hogy itt lehetek!” – mondta el egy, a helyszínen adott rövid nyilatkozatában.

Ezen az estén sok volt a különleges produkció, a nagyszerű élmény és a kiváló teljesítmény, de Beton.Hofival kapcsolatban teljesen egybehangzó a vélemény, hogy tolmácsolásában a Hungarian Blues a végtelenített műsorfolyam egyik legkiemelkedőbb produkciója volt. Megérte hát bepótolni a lemaradást Bródyból…

 

A zenésztárs, Czutor Zoltán, a Nyers zenekar egykori alapítója, a Belmondo énekese, a Spirit FM rádió műsorvezetője írta másnap Beton.Hofi szigetes szerepléséről a saját Facebook-profilján: „Napokig tudnék mesélni az élményekről, a benyomásokról, amik vasárnap, augusztus 9-én hat(!) órán keresztül értek a Szigeten, a Bródy dalok napján. Tisztelet és hála a szervezőknek, zenészeknek, technikusoknak, akik profin levezényelték az eseményt, Závodi Gábornak a színes és kifogástalan zenei rendezésért, Novák Petinek a műsor megálmodásáért és természetesen Tinibá’-nak az életműért!

De a számtalan jobbnál jobb feldolgozás (Wellhello, Azi, Hrutka Robi és a többiek) között volt egy, ami azóta is itt kattog a fejemben. Nem tudom, hogy szerencse kellett-e ehhez a dalválasztáshoz, vagy páratlan alkalmasság és tehetség (valószínűleg mindegyik), de Beton.Hofi előadása és megközelítése eddig a pillanatig itt dübörög bennem, nem tudom elengedni. Olyan tempó, hangvétel és helyénvalóság, amit ritkán érzek.

Ha tudjátok, mindenképp hallgassátok meg skacok! Olyan, mintha Bródy János a Hungarian Blues című dalát eleve Schwarcz Ádámnak, azaz Beton.Hofinak írta volna.”

Bár egészen más jellegű, de nem kisebb meglepetéssel jelentkezett ebből az alkalomból napjaink talán legnépszerűbb magyar előadója, akinek fellépésein a Puskás Aréna is rendszeresen megtelik, Azahriah, alias Baukó Attila: az ismert zenész, énekes, gitáros, akinek műsorában általában a pop, a rap, a riptide és a modern könnyűzenei stílusok keverednek, ezúttal az édesanyját hozta el a Szigetre. Együtt énekelték Bródy János egyik legismertebb dalát, a Ha én rózsa volnék címűt.

Azahriah édesanyjáról nem sokat tudunk – most mutatta meg őt először a publikumnak –, mert mindeddig kerülte a nyilvánosságot, védi magánéletét, és bár a helyszínen különböző tévéstábok többször is ostromolták őket, egyikük sem akart nyilatkozni. Így csak annyi derült ki róla, hogy Azahriah édesanyja hivatásos katona, aki békefenntartóként kétszer is állomásozott már Koszovóban. Állítólag fia épp tőle örökölte zenei tehetségét, amit a szigetes közös fellépésük maradéktalanul igazolt is.

Érdekes, hogy Azahriah 2002-ben született, tehát még csak egy éves volt, amikor 2003-ban az lett a Sziget Fesztivál reklámszlogenje, hogy „Hozd ki anyádat is!”. Ő most így, huszonhárom évvel később fogadta meg a korabeli buzdítást, és nagyon köszönjük neki, hogy végre megtette. A kedves anyukát is visszavárjuk még különböző fellépésekre!

Álljon itt ízelítőül, emlékeztetőül egy régi reklámfilmecske is a ma már legendás szlogennel:

Bródy János pedig a vasárnapi hatórás megakoncert másnapján egy újabb Facebook-bejegyzésben köszönte meg kollégáinak, pálya- és zenésztársainak a szereplést, a közreműködést, a tiszteletadást, az ünneplést, mi pedig szavaihoz csatlakozva köszönjük neki ezt a csodálatos, egyedülálló életművet, mindenki másnak pedig, aki aznap színpadra lépett, ezt a különleges élményt!

A Bródy Dalok Napja médiapartnere az RTL Klub volt, a koncertről a tévécsatornán a tervek szerint egyórás, az RTL+ streemingplatformon pedig két és félórás filmet láthat majd a közönség. Az időpontot még nem jelentették meg, de nagyon várjuk már…

Én továbbra sem akarok ítélkezni, Bródy Jánost lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet azonosulni a dalaival, vagy sem, lehet tisztelni őt és a több évtizedes munkásságát, de lehet akár politikailag uszítani is ellene – mert az elmúlt tizenhat esztendőben erre is akadt idézhető példa szép számmal, a kelleténél lényegesen több –, mégis, meggyődéssel állíthatom, hogy ez az este szemléletesen és gyönyörködtően bebizonyította, hogy jelentősen többen vagyunk olyanok, magyarok, a világ bármely pontjáról, akik szeretjük őt, azonosulni tudunk a dalaival, és tiszteljük több évtizedes munkásságát.

Gyógyír is volt tehát ez az este a már gyógyulófélben lévő, de még mindig fájó sebekre…

És talán ennél is fontosabb, hogy gyógyír a lélekre. Az elmúlt tizenhat esztendőbe belesajdult lelkünk ápolására.

Isten éltesse még nagyon sokáig Bródy Jánost!