A Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (Crta) nevű civil szervezet közölte, hogy augusztus 11 napja alatt Aleksandar Vučić szerb elnök 49 alkalommal szerepelt élőben a televízióban – szerinte úgy van jelen a médiában, „mintha kampányban lenne”.
„Az elnök ígéreteit 25 televízió közvetítette, beleértve a közszolgálati csatornákat és az országos lefedettségű adókat is. Összehasonlításképpen: tavaly egész augusztus folyamán 24 alkalommal szólalt meg, vagyis feleannyiszor, mint most a hónap első dekádjában” – közölte a Crta az X közösségi hálózaton. Értékelésük szerint ez a hónap megdöntheti Vučić rekordját a 2025 márciusi, „hangágyútól hangos” időszakból, amikor 61 alkalommal jelentkezett élőben.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Vučić szerepléseinek domináns témája is emlékeztet a választási – azon belül is a tisztviselői – kampányra. Médiaidejének több mint 40 százalékát az infrastruktúrával kapcsolatos projekteknek szentelte. A másik kedvenc témáját a jugoszláviai háborúk és a regionális kapcsolatok képezték” – tette hozzá a Crta. Ami Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatását illeti, a Crta megjegyzi, hogy Vučić „nem pazarolt erre sok időt a hazai közönség előtt”, mindössze két megszólalást szentelt főként a nemzetközi politikának.
Vučić üzeneteinek lényeg a Crta szerint az, hogy Szerbiában „sok építkezés és munka folyik, ami az állam bölcs vezetésének a bizonyítéka”, valamint hogy Szerbiát „olyan szomszédok veszik körül, akik nem akarnak jót neki, de nem is tehetnek ellene semmit”.
Fotó: 021.rs

