Dr. Fábry Kornél, esztergom-budapesti segédpüspök, Verebélyi Árpád címzetes prépost, Harangozó László református püspök, és Dolinszky Áron, evangélikus lelkész ökumenikus szertartás keretében áldották meg az újkenyeret a Vajdasági Magyar Szövetség központi, Szent István-napi ünnepségén.

Dr. Fábry Kornél emlékeztetett arra, hogy a napokban az aszály sújtotta területeken elgondolkodunk, mennyire nem egyértelmű, hogy van vizünk. Szavai szerint minden összefügg azzal, hogyan vagyunk a Teremtővel.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Adjunk hálát és pici fogadalmat tegyünk, hogy gondoskodunk a ránk bízott környezetről” – mondta rövid megszólalásában.

Verebélyi Árpád, címzetes prépost arról beszélt, a kenyérben benne van a nap, a víz, a küzdelem, a család jövőteremtése és benne van a bűnbocsánat is, hisz Krisztus felemeli és megtöri, s azt mondja, ez az én testem. De a lelki kenyeret is enni kell, mert nemcsak itt a földön élünk, emlékeztetett.

A kenyéráldást követően Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke azzal kezdte beszédét, hogy harminc éve a VMSZ az egyetlen magyar parlamenti párt Szerbiában. A vajdasági magyarság központi Szent István-napi rendezvénye kapcsán elmondta, harminc évvel ezelőtt nehéz idők jártak, de azóta is mindent túlélt a vajdasági magyar közösség. Az idei ünnepségre elkészült a felújított emlékkút, a Vigadó a Víztorony és az emlékkút után pedig a Bagolyvár felújítása lesz a következő, jelentette be.

„A mostani ünnepi nap méltó módon illeszkedik a többi sorába, Rúzsa Magdi a leghíresebb, legsikeresebb vajdasági magyar. Eredményeit kizárólag tehetségének és szorgalmának köszönheti. Aki őt támadja, semmit sem tud a tartásról és az álmok megvalósításáról”, üzente Pásztor, majd arról beszélt, legutóbb 2002-ben nem volt politikus vendége a rendezvénynek.

„Néha önkörben, néha vendéggel ünnepeltünk. Elsősorban egymásra számíthatunk”, szögezte le a VMSZ elnöke, majd rámutatott, Vajdaság szerte 29 településen ünneplik Szent Istvánt.

„Szent István működőképes államot teremtett, irányt jelölt ki, a keresztény Európához kapcsolta Magyarországot. A megmaradás feltételei akkor is, most is, a hit, az intézmények, a rend, a következetes munka. Az államalapítás hosszú és tudatos építkezés volt. Szent István megvalósította a kereszténység és az európai gondolatiság összefűzését az önálló magyar állammal. A trianoni békediktátum óta több mint százhat év telt el, de megőriztük hitünket, kultúránkat, közösségi emlékezetünket. Az elmúlt tanévben 72 oktatási intézményben mintegy 1300 gyermek kezdte meg az elsőt. Ösztöndíjrendszert tartunk fenn, sorolta a VMSZ elnöke, aki szerint az  összefogás és a szívós kitartás miatt sikerült megmaradni.

A VMSZ elnöke arról is beszélt, hogy a közösség megmaradását összefogással, békejobb nyújtással lehet elérni. Amikor ki kell állni egy megszerzett jog mellett, amikor fejlesztést kell vinni egy kis településere, amikor egy család megérti, hogy itthon is  lehet jövőt tervezni, a mindennapokban vizsgázik a legitim képviselet.

Pásztor beszélt a gazdaságfejlesztési programról is, amelynek köszönhetően szavai szerint „70 ezer magyarral több maradt itthon, mint amennyi maradt volna a Prosperitati nélkül.”

„Rajtunk nem fog múlni a folytatás sem. Egy bő év szívós  munkájával, megalkottuk a stratégiákat. A magyar kormányok gyakorlata különbözött, az alapelv világos maradt. A külhoni magyar közösségek tiszteletet érdemelnek, saját intézményeik és céljaik vannak. Politikai képviselettel rendelkeznek. Magyarország támogatást adhat, hozzájárulhat a programok, intézmények fenntartásához. A külhoni közösségek felelőssége saját prioritásainak meghatározása és az egész magyar nemzet erősítése.  Belgrád és Budapest is kapcsolatokat, támogatást biztosíthat, a közösségi legitimáció forrása kizárólag helyben található. Hogy kit illet a jog, az ügyek intézéséért, azt kizárólag a vajdasági magyar emberek mondják meg. A támogatás megerősíti a közösséget, a felhatalmazást kizárólag a vajdasági magyar választók adják. A következő választásokon ezt kell újra kiérdemelnünk. Az idén választások várnak ránk, és most nem az MNT választásokra gondolok, amire a legtöbben fenik a késüket. Az MNT választásokon a magyarok fognak győzni, mi fogunk győzni. De fontos, hogy a szerbiai parlamenti választásokon is magyarok győzzenek. Amennyiben megőrizzük a közösség politikai önállóságát és lesz magyar frakció a parlamentben”, hangsúlyozta Pásztor.

Pásztor hangsúlyozta az összefogás fontosságát. „Az önvétkek mai formái, a széthúzás, bizalmatlanság, irigység, közöny, kishitűség, ezek belülről képesek meggyengíteni a közösséget. Lehetnek vitáink, alapvető közösségi ügyekben egyet kell érteni”, szögezte le.

A VMSZ tagjaihoz is szólt beszédében, kiemelve, hogy a VMSZ stabil: a szerbiai társadalmi válság, valamint április 12-e óta alig ment el valaki és rengetegen csatlakoztak azóta is. A közösség számít ránk, bennünk bízik. Mondjatok nemet a széthúzásra.

„A közös munka kapuja minden vajdasági magyar előtt nyitva áll, párttagságtól függetlenül. Mert élni fog a nemzet, amely összetart.”

A beszédeket követően Pásztor megtörte a megáldott kenyeret.

Az ünnepség 21 órakor Rúzsa Magdi koncertjével folytatódott.