AI humor

Üres esti óráimban, amikor már túltöltődik az agyam a világ (rém)híreivel (erdőtüzek, iskolai mészárlások, nem csillapodó háborúk, apadó folyók…), a Geminivel szoktam szakmai konzultációkat folytatni. Régen a ChatGPT-vel is ezt csináltam, de ott állandóan elértem a limitet, ami után buta módba váltott, úgyhogy érzékeny búcsút vettünk, mert sokszor felidegesített.

Attól egyelőre nem félek, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkámat (pl. a hegesztő pisztolyt se mostanában fogja kicsavarni a kezemből, meg a fáziskeresőt se), de mindenképpen figyelemre méltó a folyamatos és gyors fejlődése! Alapvetően soha egyetlen hibát sem talált még el a futó javítási projektjeimből (wahaha!), de nagyon tetszett az optimizmusa: „ezt meg ezt még megcsinálod rajta és tuti jó lesz” – ámde sose lett jó. Ilyennek képzelem én az ideális főnököt is: aki biztat még a 25. kudarc után is, magasról szarva a semmibe vesző, megfizettethetetlen munkaórákra, munkanapokra, a halmokban álló, üres cigis dobozokra.

Viszont a Gemini sokszor vetett fel olyan szempontokat, amikre magamtól nem gondoltam volna, és amik mentén a végén tényleg eljutottam a megoldásig – mégha nem is olyan nyílegyenes úton, ahogy az AI hitte (meg pláne nem annyi idő alatt). Gyakran ismertet meg új fogalmakkal is, ami esetemben (mérnöki végzettség híján) nem túl nagy kihívás a számára, de én különben is annak a híve vagyok, hogy először rakjuk le az alapokat, aztán az ablakkal ráérünk majd akkor foglalkozni, amikor már a fal is áll, magyarul: bizonyos szakmai részterületekbe bőven elég akkor beletanulni, amikor az egyből alkalmazható a gyakorlatban is (így jobban bele is ég az ember agyába). Summa summarum: szerintem egy rendkívül hasznos tanulási segédeszköz.

Én az „enyémet” úgy állítottam be, hogy ne hantázzon, ne találjon ki jól hangzó elméleteket, ne hajlítsa a valóságot (értsd: a fizikát), hanem szépen mindennek nézzen utána, amit kérdezek, és ne akarjon olyan választ adni, amit én szerinte hallani szeretnék, hanem maradjon szigorúan objektív, sőt, nyugodtan mondjon nekem ellent, ha már a kérdésem is rosszul van feltéve. „És ne vigy engem kémiai egyenletek levezetésébe, de szabadíts meg a gonosztól, enter.”

Ja meg ne rizsázzon túl sokat, ne ventilláljon nekem, hanem szorítkozzon a lényegre.

Na de van-e az AI-nak humora? Ígérem, a végén kiderül.

Tavaly keresett meg valaki a környékről, hogy építene egy panelkamrát gyümölcshűtésre, és ahhoz kellene neki kütyü. Mondom, OK, milyen gyümölcs, mekkora a napi bevitel (gy.k.: hány kiló), hány fokosan megy be, hány fokosra szeretné hűteni, és mennyi idő alatt – csak hogy ne ágyúval lőjünk verébre, meg ne is vízipisztollyal az M1 Abrahams-re. Ja és mekkora a járókeret, a.k.a. a büdzsé?

Mondta, hogy ilyen meg ilyen gyümölcs, ennyi meg ennyi kiló (tőgymelegen megy be, kopogósan jön ki, mindezt pár óra alatt, miközben nem fogyasztja, hanem termeli az áramot), és hogy kerül, amibe kerül, csak olcsó legyen!

Miután ezek a sarokpontok le lettek tisztázva, pár nap vagy hét után jelentkeztem neki az ajánlattal (elmondva természetesen, hogy a felhasznált alkatrészekből mi az, ami használt, bontott, mi az, ami új). Nem is volt ott sok melléduma, gyorsan megegyeztünk, zöld lámpát kapott a projekt. Hogy ne nyújtsam a szót, el is készült, fel is lett rakva, be is lett indítva, szépen is dolgozott, ki is lett fizetve, kétoldali ö’öm-bódottá, mint a tüdőgyulladásnál.

Egyetlen apróság árnyékolta csak be az ünnepet: az udvar kialakítása, a tereptárgyak elhelyezése, a panelkamra saját frekvenciája meg a víznéző asszony szoknyája pont úgy interferálta a hanghullámokat, hogy attól nagyon felerősödött a gép zúgása-búgása (amit én természetesen otthon, még a helyszínre vitel előtt leteszteltem, és semmi rendkívüli hangja nem volt), ami főleg a kamrán belül volt kegyetlen, de a szemközti istállóban levő tehenek se örültek neki túlságosan. Így még nem jártam, de szerencsére ebből sem lett vita, értelmes emberről lévén szó (ő hűtést kért, nem csendet), еzért megbeszéltük, hogy az a hűtésszezon már lemegy úgy, aztán majd idénre kitalálunk valamit.

Nem is lett a megoldás se túlspilázva, ő készített egy megfelelően erős tartót egy másik helyre, arra ma áttettem a gép külső egységét, megtoldottam a csöveket, kábelokat, beüzemeltem, tényleg sokkal jobb lett, meg én se voltam pofátlan (egy klímaszerelés árának a 60%-át kértem a munkáért), happy end.

Lényeg, hogy unalmamban elmeséltem a Gemininek ezt a projektet: hogy miből építettem a gépet, mit hogy oldottam meg rajta, milyen vezérlést készítettem hozzá, milyenek a működési paraméterei, milyenek az elmúlt hűtésszezon tapasztalatai vele kapcsolatban.

„Ő” (vagy inkább az?) szépen ki is elemezte nekem a berendezést, rámutatott a gyenge pontokra (mit lehetett volna másként megoldani, mitől tudna még jobban működni)… Alapvetően semmi újat nem mondott, hajszálpontosan tisztában voltam mindezzel már akkor, amikor még el sem kezdtem építeni a kütyüt: egy szintig lehet a hiányzó anyagiakat leleménnyel pótolni, de afölött már csak a kompromisszumok maradnak. Mindenesetre tetszett, hogy nagyon pontosan átlátta az egészet!

„Meghallgatva” a jogos szakmai kritikát a végén azért elmondtam neki a legfontosabb tervezési szempontot is, miszerint ez az egész izé anyaggal, melóval, helyszínen felszerelve, cakli-pakli X euró volt, és hát ennyi pénzért ennyi muzsika jár.

Mire ő: „Ja ENNYI pénzért ez egy komplett szimfonikus zenekar!”

S:B

Fotó: Magnific