A Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) alelnöke, Aleksandar Olenik bejelentette, hogy a párt jogi csapata „büntetőfeljelentések sorozatát” nyújtja be a Delibláti-homokpusztán pusztító katasztrofális tűzvész miatt. Közleményében megjegyezte, hogy a feljelentéseket a tervezésről és építésről szóló törvény „szégyenteljes módosításai” miatt is benyújtják, amelyek lehetővé teszik a leégett erdőterületeken való építkezést.

Elmondta, hogy a parlament sürgősségi eljárásban fogadta el ezeket a módosításokat, amelyek közvetlenül az építőipari maffiának kedveznek. Értékelése szerint ezzel hivatalosan is utat nyitottak a „haszonleső urbanizmusnak” a hazai erdők üszkös romjain. „Büntetőfeljelentést teszünk a hatalom azon felelős személyei ellen, akik több mint egy hónapja szándékosan nem kértek segítséget az EU-tól a Delibláti-homokságban keletkezett tűz oltására, továbbá ismeretlen tettesek ellen a terep megtisztítása céljából elkövetett tudatos és szándékos gyújtogatás miatt, valamint minden olyan beruházó és kapcsolódó személy ellen, aki megpróbál építkezést kezdeni ezeken a elpusztított természeti területeken” – pontosított Olenik.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

Úgy értékelte, hogy ez nyilvánvaló bizonyítéka annak, „hogyan működik Aleksandar Vučić rezsimjének korrupciós polipja”.

„Rendszerszerűen pusztítják a természetet és veszélyeztetik a polgárok életét, hogy aztán ugyanezeket a hamvakat betonra és profitra váltsák” – jelentette ki Olenik.