Tűz, víz, drónok és halak Természeti csapások emberi okokból – Átlapoztuk a világsajtót

Izland lakossága népszavazáson utasította el, hogy a kormány újrakezdje a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Ennek elsődleges oka a szigetország halászati sajátosságaiban keresendő. *** A nepáli és tibeti villámárvizek veszélyes betegségek kitörését és terjedését okozhatják. Különösen nagy aggodalomra ad okot a kolera, a bőrfertőzések és a Dengue-láz (vírusos megbetegedés, amelyet fertőzött szúnyogok, főleg az egyiptomi csípőszúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog csípése terjeszt). A Save the Children [Mentsétek meg a gyermekeket] segélyszervezet katasztrofális higiéniai körülményekről – és holttestekről az utak mentén – számolt be a katasztrófa sújtotta övezetből. A legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma Nepálban meghaladta az ezret, a tibeti oldalon pedig – kétkedést kiváltó hivatalos kínai jelentések szerint – mindössze 16, de további  5600 személy sorsa ismeretlen. *** Az USA és Venezuela közötti olajmegállapodás szerint az amerikai védelmi minisztérium 39 százalékos részesedést kap a NABEP [North American Blue Energy Partners] olajtermelő anyavállalatban. Ráadásul Washington az olajkitermelés egyötödét önköltségi áron vásárolhatja meg. *** A Sanghaji Együttműködési Szervezet [SCO] alapításának 25. évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát tartottak Kína, Oroszország, India és a globális Dél számos fejlődő országának vezetői a kirgizisztáni Biskekben. *** Irán új tengeri aknákat próbált telepíteni, ezért az USA ismét támadta az országot. Az iráni háború újra rontott a feltörekvő devizák értékén, a forint is jelentősen gyengült az elmúlt napokban. *** Szerbiában gyertyákat gyújtottak a háborús bűnösként börtönben elhunyt Ratko Mladić boszniai szerb hadvezér emlékére. *** A német kormány Oroszországot vádolja a lipcsei–hallei repülőtéren felfedezett drón miatt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte, a NATO főtitkára ezért több beruházást sürgetett az Oroszország elleni védelem érdekében. *** A végén kitérünk a kínai–egyiptomi kapcsolatokra is. – Átlapoztuk a világsajtót Koppenhágától Caracasig és New Yorktól Tokióig.  

Izland nem akar EU-tag lenni

„Amikor Izlandra látogatunk, ahol egyedülálló természeti szépségek várnak, a világ többi része végtelenül távolinak tűnhet” – írja a koppenhágai Politiken című liberális napilap és így folytatja:

„De illúzió lenne azt hinni, hogy egy másik világban vagyunk. A szigetországnak mindössze 400 000 lakosa van és nincs hadserege. Ez rendkívül függővé teszi a nemzetközi szövetségektől, és ha az Egyesült Államok Grönland katonai elfoglalásával fenyegetőzik, Izlandnak a NATO biztonsági garanciái miatt is aggódnia kellene. Ezért szomorú Izland és Európa számára, hogy egy szűk többség az EU-csatlakozási tárgyalások újraindítása ellen szavazott.”

A római Repubblica című baloldali napilap ezt jegyzi meg:

„A választók üzenete különösen világos, ha figyelembe vesszük, hogy a népszavazási kérdés nem a közvetlen EU-csatlakozást szorgalmazta, hanem inkább egy »igen, talán« választ: Izlandnak először Brüsszelbe kellett volna mennie és tárgyalnia kellett volna egy megállapodásról, amelyet aztán egy második népszavazásra bocsátottak volna. Ez azonban egy olyan lehetőség, amelyet az izlandiak nyilvánvalóan nem akartak megfontolni. Ezért a lakosság félelmei és a halászati ​​lobbicsoport hatalmas médiahatalma győzedelmeskedett.”

A prágai Deník N című centrista, liberális napilap a népszavazás eredményéről így ír:

„Ez nemkívánatos hír Brüsszel számára. A felújított tárgyalások pozitív lendületet adtak volna egy olyan időszakban, amikor az EU-t egyszerre fenyegeti Oroszország, és válság van az Egyesült Államokkal való kapcsolataiban is. De bár Izland már az Európai Gazdasági Térség része, és jogszabályainak közel háromnegyedét az uniós joghoz igazította, a »nem« tábornak sikerült meggyőznie a lakosság többségét arról, hogy a sziget elveszítené szuverenitását és szigorúbb szabályozásokat kellene bevezetnie – különösen a halászat területén.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap a következőképpen értékeli a népszavazást:

„Az eredmény leleplezi az EU-pártiak ingatag érveit. A további közeledés előnyei nem voltak nyilvánvalóak a többség számára – és jó okkal. A halászati ​​nagyhatalomnak a csatlakozásért járó ár túl magas: a tőkehal, a makréla és más tengeri erőforrások feletti szuverenitás elvesztése.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap „komoly geopolitikai következményekkel” számol a népszavazás után:

„Brüsszel türelmetlenül várta Reykjavík zöld jelzését. Az EU tizenhárom éve nem vett fel új tagot – Horvátország volt az utolsó. Következésképpen a közösség bővítési folyamata évről évre veszít hitelességéből. Egyesek úgy vélik, hogy az egyesült Európa elérte végső határait. Ez viszont egyre növekvő kétségeket kelt Ukrajnában és a nyugat-balkáni államokban azzal kapcsolatban, hogy vajon az európai integrációhoz kellene-e kötniük jövőjüket. Izland csatlakozása ideális módja lehetett volna ezen aggodalmak legalább részleges eloszlatásának.”

„Az izlandi népszavazás a demokrácia egyik legfőbb példájaként írható le” – írja a tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, 5,1 milliós reggeli és 1,55 milliós esti kiadású, a világ harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő, közép-bal, liberális napilapja:

„A rendkívül magas, több mint 80 százalékos részvétel önmagában csodálatos. Izland népe mélyen aggódik a nemzetbiztonság és a valutájának stabilitása miatt. Az emberek gyakran hajlamosak a politikusokat hibáztatni. Fontos azonban, hogy a polgárok megértsék, hogy egy politikai döntés megváltoztatja a mindennapi életüket. Izland érett demokráciáról tett tanúbizonyságot.”

Izlandnak nem elég vonzó Európa, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Izland nemet mondott arra, hogy újrakezdje az Európai Unióval több mint egy évtizede félbehagyott csatlakozási tárgyalásokat. Szoros eredmény született, a főváros, Reykjavík ugyan igent mondott, a vidék nagy része azonban nemet, így az ország egésze végül úgy döntött: egyelőre jobb azon a különös félúton maradni, amelyen már harminc éve járnak.

Pedig, ha van ország, amelynek a kontinenstől való tetemes távolsága ellenére könnyű lenne belépnie az európai közösségbe, Izland mindenképpen ilyen. Stabil demokrácia, fejlett gazdaság jellemzi, az európai jogrend és a schengeni övezet tagja, az Európai Gazdasági Térségen keresztül pedig már most része az egységes piacnak. A 2010-ben megkezdett tárgyalások is gyorsan haladtak: 33 érdemi fejezetből 27-et megnyitottak, 11-et ideiglenesen le is zártak. A kapu tehát nyitva állt. Az izlandiak többsége mégsem akar belépni rajta.

Ez első látásra rossz hír Brüsszelnek. Miközben az Európai Unió vezetői arról beszélnek, hogy a kontinens geopolitikai súlyát további bővítéssel kell növelni, egy gazdag, demokratikus, nyugati ország lakosságát még arról sem sikerült meggyőzni, hogy érdemes folytatni a tárgyalásokat. Ráadásul Izland esetében aligha lehet arra hivatkozni, hogy az uniós szabályok túl idegenek lennének neki: Reykjavík ezek jelentős részét már ma is alkalmazza.

Éppen ez a történet kulcsa. Izland ugyanis abban a kényelmes helyzetben van, hogy az európai integráció előnyeinek jelentős részét tagság nélkül is megkapja. Része az egységes piacnak, polgárai szabadon dolgozhatnak és tanulhatnak az Unióban, vállalatai hozzáférnek az európai piachoz, az ország Schengen tagja.

Közben megőrizte önállóságát azokon a területeken, amelyeket az izlandi társadalom különösen érzékenynek tart: a halászatban, az agrárpolitikában és a monetáris rendszerben. Miért adná fel ezt?

Brüsszel erre azt válaszolhatja, hogy Izland most is számos uniós szabályt átvesz, miközben azok elfogadásakor nincs szavazati joga. S ez kétségtelen tény. Az izlandi modell demokratikusan tökéletlen: Reykjavík gyakran alkalmazkodik olyan döntésekhez, amelyek meghozatalába érdemi beleszólása nincs. Csakhogy a választók számára – úgy tűnik – ez még mindig elfogadható ár azért, hogy a halászati kvótákról továbbra is Reykjavík döntsön.

A halászat jelentőségét kívülről könnyű alábecsülni. Magyarországról nézve különösen. Izland számára a tenger feletti ellenőrzés történelmi tapasztalat, gazdasági érdek és nemzeti önkép egyszerre. A XX. századi tőkehalháborúkban az ország Nagy-Britanniával is vállalta a konfliktust azért, hogy ellenőrizhesse a környező vizeket. Nehéz elképzelni, hogy néhány évtizeddel később könnyedén elfogadná: erről részben Brüsszelben döntsenek.

Az Unió gyakran követ el egy alapvető kommunikációs hibát: hajlamos feltételezni, hogy az integráció előnyeire senki sem képes nemet mondani.

Mintha az egységes piac, a közös valuta, a fejlesztési pénzek vagy a nagyobb geopolitikai súly automatikusan felülírná a nemzeti önállósághoz kötődő érzelmeket. Izland megmutatta, hogy ez nincs így.

A kelet-európai bővítés idején teljesen más volt a helyzet. Magyarország, Lengyelország vagy a balti államok számára az EU-tagság történelmi visszatérést jelentett a Nyugathoz, gazdasági felzárkózást, intézményi garanciát és biztonságpolitikai kapaszkodót. Izlandnak nincs ilyen történelmi hiányérzete. Nem akar »Európa« teljes jogkörökkel rendelkező része lenni, mert nem látja ennek az előnyeit.

Ezért hiba volna az eredményt valamiféle izlandi euroszkeptikus lázadásként értelmezni. A szavazók aligha fordultak Európa ellen. Egyszerűen kiszámolták, mit kapnak most, mit nyernének a tagsággal, és miről kellene cserébe lemondaniuk. Szűk többségük arra jutott, hogy a jelenlegi alku jobb.

Brüsszel számára ebben van az igazi figyelmeztetés. Az Európai Uniónak meg kell tanulnia, hogy a bővítéshez nem elegendő a tagság előnyeinek felsorolása. Azt is el kell tudnia magyarázni, miért érdemes egy országnak olyan jogköröket közösségi szintre emelnie, amelyekhez történelmi, gazdasági vagy érzelmi okokból ragaszkodik.

Izland nem hagyta el Európát. Maradt pontosan ott, ahol eddig volt: nagyon közel hozzá, de egy lépéssel a közösségen kívül.“

Árvíz a Himaláján

A pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap a Himalájában bekövetkezett hirtelen árvízzel foglalkozik:

„Azok, akik ezt az eseményt csupán egy átlagos árvízkatasztrófának tekintik, például egy monszunesőzés okozta árvíznek, talán nem veszik észre a probléma lényegét. A tibeti hatóságok által közzétett vizsgálati jelentés szerint egy gleccser összeomlása okozta a katasztrófát. Az ilyen, globális felmelegedés okozta jelenségek láncreakciókat indíthatnak el. A klímaváltozás már nem csak hőségben, aszályokban vagy viharokban nyilvánul meg. Nemcsak az egyes országoknak, hanem az egész emberiségnek figyelmeztetésként kell ezt megértenie. Amikor a természet felemeli a szavát, meg kell tanulnunk megérteni a nyelvét.”

A Nepál fővárosában, Katmanduban megjelenő Himelayan Times című, angol nyelvű napilap, amely nem kötelezi el magát szigorúan egyetlen klasszikus hazai párt vagy szélsőséges ideológia (például a bal- vagy jobboldal) mellett sem, hanem általában mérsékelt, centrista, független és főáramú sajtóként működik, így ír a „klíma-igazságtalanságról”:

„Bár a szomszédos gazdag országok gyakorlatilag semmivel sem járulnak hozzá a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásához, az olyan sebezhető országok, mint Nepál, viselik az éghajlati katasztrófák terhét. Nepál jelenlegi válsága a magas kibocsátású országok által viselt »klímaadósság« konkrét következménye.”

Katasztrófa a Himalájában, írja a strasbourg-i Dernières Nouvelles d’Alsace című közép-jobboldali, pro-európai napilap a nepáli és kínai földcsuszamlásról:

„Az a tény, hogy ez a kis himalájai ország, amelynek területe mindössze Franciaország negyedét teszi ki, ilyen magas árat fizet egy olyan jelenségért, amelyért kevés felelősséget kell vállalnia, további drámai bizonyíték a globális felmelegedéssel kapcsolatos láncreakció-elméletre, amely azt szemlélteti, hogy az egyik fél cselekedete hogyan okozza mások szerencsétlenségét. (…) A szennyezés, amelyet évtizedekig főként a nyugati országok, valamint néhány korábban fejlődő országnak tekintett hatalmas nemzet (Kína, India, Oroszország) okozott, világszerte következményekkel jár.”

Olajmegállapodás az USA és Venezuela között

A caracasi El Nacional című ellenzéki napilap így ír erről:

„Delcy Rodríguez ideiglenes elnök »történelminek« nevezi a megállapodást, és azt állítja, hogy az öt, tíz vagy húsz éven belül »virágzó és boldog« Venezuelához vezet. Azt állítja továbbá, hogy értelmetlen 300 milliárd hordó olajat kihasználatlanul hagyni a földben. Amit kényelmesen figyelmen kívül hagy, az az, hogy a termelés növelésére vonatkozó tervek és a képzett személyzet már korábban is rendelkezésre állt hazánkban. Ennek most vége. Ehelyett ideiglenes kormányunk Venezuela olajkészleteinek közel egynegyedét átengedi Washingtonnak, ahonnan gyakorlatilag január 3-ika óta kormányoznak minket.”

A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó, konzervatív napilap így magyaráz:

„Az amerikai befektető nem más lesz, mint a Védelmi Minisztérium, és ennek jogi alapja minden, csak nem világos. Miért avatkozik be a Pentagon a globális olajpiacokba, amikor annyira elfoglalt a sürgősen szükséges új fegyverek beszerzésével és a lepusztult beszerzési folyamat reformjával? Sok minden még tisztázatlan, de mindez annak példájaként tűnik fel, hogy a Trump-kormányzat hogyan terjeszti ki lopakodó haverkodását és államkapitalizmusát az USA határain túlra.”

A Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója

A pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap a következőképpen kommentálja a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) a kirgiz fővárosban, Biskekben tartott ülését:

„A geostratégiai felfordulások fényében az SCO felbecsülhetetlen értékű a globális termelési és ellátási láncok kiigazításában. Kína alapító tagságával a hálózat folyamatosan előmozdítja a közös multilaterális fejlődést. Ebben a tekintetben az SCO kijelöli a globális gazdaságpolitika jövőbeli fejlődésének irányát. Ez a »sanghaji szellem« egyre nagyobb teret hódít világszerte, mivel a nagyon eltérő politikai rendszerrel, kulturális hagyományokkal és érdekekkel rendelkező országok közös alapot találhatnak az együttműködéshez ebben a formátumban.”

A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapja a SCO csúcstalálkozóját Kína és Oroszország befolyásának növelésére szolgáló lehetőségnek tekinti. Vendégkommentárjában ezt állítja:

„Az Egyesült Államok kereskedelmi háborúkkal feszítette kapcsolatait saját európai és ázsiai szövetségeseivel. Továbbá az Irán elleni háború és az általa telepített jelentős rakétaerőforrások korlátozták az amerikai hadsereg rendelkezésére álló stratégiai lehetőségeket. Ezek a stratégiai hibák Donald Trump öngóljai, ami az Egyesült Államok globális befolyásának elvesztéséhez vezet. Kína és Oroszország tisztában van ezzel a ritka lehetőséggel és megpróbálják megerősíteni pozícióikat. Míg Oroszországra nyomás nehezedik agresszív háborúja miatt, Kína különösen jelentősen növelte befolyását az SCO-n belül, amelynek Irán is tagja. Ez aggodalomra ad okot az Egyesült Államok számára.”

Az iráni háború folytatódik

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap szerint:

„Mint mindig, jelentős eltérések vannak az érintettek beszámolói között a műveletek »sikerével« kapcsolatban. Mindenesetre Donald Trump amerikai elnök totális gazdasági hadviseléssel kapcsolatos fenyegetései hatástalanok. A régióban a stresszes amerikai védelmi rendszerek továbbra is feszültek. Jordánia az iráni agresszió előnyben részesített új célpontjává válik. A királyság katonai jelentőséggel bírt az Egyesült Államok számára az amerikai csapatok Szíriából és Irakból való kivonása miatt.”

A Washington Post című közép-liberális, fővárosi napilap elemzése szerint:

„A csapatok túlterheltek, ami fokozatosan kihat a morálra. A kulcsfontosságú fegyverrendszerek készletei fogynak. A Pentagon Reaper drónjainak körülbelül egynegyedét már elhasználták. Továbbá az amerikai haditengerészet egyetlen csendes-óceáni repülőgép-hordozóját a hónap elején áthelyezték a Közel-Keletre. A szövetségesek nyugtalanok. Egy szabad társadalomban kiemelkedő közérdek fűződik ezeknek a tényeknek a megismeréséhez. Hat hónappal ezelőtt Trump megelőző háborúba vezette az országot anélkül, hogy meggyőzően elmagyarázta volna, miért áll ez a nemzet érdekében. De soha nem fogalmazott meg világos stratégiát vagy végső célt.”

Gyertyák egy háborús bűnös emlékére???

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap erről ezt írja:

„A szerb háborús bűnös Ratko Mladić halála után Szerbiában kialakult vita nyomán felmerül a kérdés, hogy mi változott valójában a balkáni államban az elmúlt három évtizedben. Az 1990-es évek elején a szerbek többsége támogatta az autokrata Slobodan Milošević nagy-szerbiai terjeszkedési politikáját, aki három háborút szított, és 2006-ban szívrohamban halt meg, miközben a hágai ENSZ-törvényszéken fogva tartották. Csak egy kisebbség – undorodva és szégyenkezve, de egyenesen – ellenezte kezdettől fogva.

Húsz évvel Milošević után politikájának kegyetlen végrehajtója is meghalt. […]

A Bosznia-Hercegovina részét képező Boszniai Szerb Köztársaságban Milorad Dodik, az ország legbefolyásosabb politikusa, részt vett egy templomi megemlékezésen és gyertyát gyújtott Mladić emlékére. Jelena Trivić ellenzéki vezető azt mondta, hogy a boszniai szerbek Mladićnak köszönhetik a szabadságukat: »Mindig a szerb nép sorsát helyezte mindenek fölé.« Halála után Mladić most egymás mellett áll »Szerbia nagyszerű történelmének más fontos alakjaival« – tette hozzá Trivić.

A szerbiai kormánypárti média azt állította (hasonlóan ahhoz, amit 2006-ban Milošević halála után), hogy Mladićot az ENSZ-törvényszék »meggyilkolta«. A törvényszéket »terrorszervezetnek« nevezték. Aleksandar Vulin volt szerb belügyminiszter és hírszerzési főnök azt mondta, hogy Szerbia nemcsak állami temetéssel, hanem nemzeti gyásznappal is tartozik Mladićnak. Az SNS, a Vučić vezette de facto kormánypárt hivatalos vezetője bírálta azt a tényt, hogy Mladićot egy korábbi kormány egyáltalán kiadta a törvényszéknek.

[…] De voltak ellenvélemények is. Például Vuk Drašković volt szerb ellenzéki vezető részéről, aki egykor maga is szerb nacionalista volt, de évtizedekkel ezelőtt elfordult ettől az ideológiától.

[…] A Fekete Ruhás Nők [Žene u crnom] szervezet bírálta azt a tényt, hogy a szerbiai népirtást nemcsak tagadták, hanem az elkövetőit hősként ünnepelik.

[…] Sonja Biserko, a Szerb Helsinki Emberjogi Bizottság elnöke »mélységesen aggasztónak« nevezte a Mladić halálát követő reakciókat »Szerbia politikai, intellektuális és brit társadalmi elitjének egyes részein«.”

A madridi El País című közép-baloldali napilap is foglalkozik a boszniai szerb háborús bűnös halálával:

„A nemzetközi igazságszolgáltatás hosszú történetében csak kevés embert ítéltek el népirtásért. Egyikük a boszniai szerb tábornok, Ratko Mladić volt, aki most 84 éves korában halt meg a hágai börtönben, miután életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mladić felelős volt a srebrenicai mészárlásért, amelyben körülbelül 8000 muszlim férfit és fiút öltek meg 1995 nyarán. Számos más atrocitásért is felelős volt a boszniai háború alatt, mint például az etnikai tisztogatásért, a célzott nemi erőszakokért és Szarajevó ostromáért. Elfogadhatatlan, hogy Mladić most állami temetést kap Szerbiában. Szerbia az EU-tagságra törekszik, márpedig Mladić nem hazafi volt, hanem könyörtelen gyilkos és egy barbár nacionalista ideológia szimbóluma.”

Német kormányreakció a drón-ügyben

A zürichi Tages-Anzeiger című közép-baloldali napilap ezt írja:

„Hosszas mérlegelés után a német kormány végül úgy döntött, hogy neveket nevez meg és Oroszországot teszi felelőssé a szerencsére meghiúsult műveletért. Berlin választ is elrendelt: beidézték az orosz nagykövetet, végre bezárják az úgynevezett Orosz Házat, egy kulturális központnak álcázott kémközpontot, Berlin egyik kiemelkedő pontján, akárcsak a bonni orosz főkonzulátust, amely az utolsó Németországban. Ez egy mérsékelt, sőt visszafogott jelzés Putyinnak, mivel Berlin tartózkodott a NATO bevonásától. De ez egy megfontolt reakció is, mert azt jelenti, hogy az eszkaláció továbbra is Merz német kancellár rendelkezésére áll.”

Az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap ezt jegyzi meg:

„Alexander Dobrindt belügyminiszter szerint a felhasznált anyagok és az alkalmazott módszerek ismertek Oroszország által végrehajtott más műveletekből. További hírszerzési eredmények is Oroszországra utalnak. Németország reakciója hangsúlyozza, hogy az orosz fellépések Európa ellen egyre növekvő fenyegetést jelentenek. Mivel Oroszország háborúja Ukrajna ellen elakadt, nyomást gyakorol a Kijevet támogató országokra. Németország nyilvánvaló célpont, mivel a Kieli Világgazdasági Intézet adatai szerint Ukrajna legnagyobb katonai donora.”

„Most vége az illúziónak” – olvasható a milánoi Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, legnagyobb példányszámú és legolvasottabb olasz liberális napilapban:

„Dobrindt belügyminiszter és Wadephul külügyminiszter minden bátorságát összeszedve nyilvánosan azzal vádolja Oroszországot, hogy az augusztus elején a lipcsei repülőtéren – a Kijevbe irányuló segélyszállítmányok egyik csomópontján – talált és hatástalanított robbanó drón mögött Moszkva áll. Mindössze egy évvel ezelőttig a német politikusok, diplomaták és üzleti vezetők körében az volt az uralkodó vélemény, hogy amint létrejön Kijev és Moszkva között egy tűzszünet, ha nem is teljes békét kötnek, minden kapcsolat normalizálódhat  Oroszországgal.”

A brüsszeli de Standaard című tradicionálisan keresztény-demokrata flamand napilap magyarázata szerint:

„»Németország nem áll háborúban« – mondta Dobrindt német belügyminiszter egy sietősen összehívott sajtótájékoztatón, de aztán kifejtette, hogy Németországot Oroszország célpontjaként kezeli, és további támadásokra kell számítania. Ez egy új fejlemény, amely jelentős eszkaláció kockázatát hordozza magában, ha Európa legfontosabb országa kénytelen nyíltan konfrontatív álláspontot képviselni Oroszországgal szemben. A német kormánynak azonban nincs más választása: miután a lipcsei repülőtéren felfedeztek egy drónt, minden jel Oroszországra mutat, és ezt nyíltan ki kellett mondani. Ez gyakorlatilag véget vet az úgynevezett hibrid háborúnak Európa és Oroszország között. Ezzel a diplomáciai megfogalmazással az európai állam- és kormányfők figyelmeztetni tudtak az orosz fenyegetésre anélkül, hogy tovább kellett volna eszkalálniuk a helyzetet, annak ellenére, hogy a kibertámadások, szabotázsakciók és provokációk száma folyamatosan nőtt. Ennek most vége. »Oroszországból támadnak minket« – ez az üzenet érkezik most Németországból. Ezeknek a szavaknak hatalmas súlyuk van.”

Kínai–egyiptomi kapcsolatok

Állami látogatása során Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette a beruházások bővítését az észak-afrikai országban. A hongkongi South China Morning Post című centrista, Peking-párti napilap ezt írja:

„Kína gazdasági érdekei mélyen gyökereznek a Szuezi-csatorna körül. A kínai vállalatok termelési és logisztikai központokat hoztak ott létre és Egyiptomot disztribúciós bázisként használják, hogy ellátási láncaikat összekapcsolják az európai, afrikai és közel-keleti piacokkal. A kínai jelenlét kiterjed azokra az ágazatokra, amelyek kulcsfontosságúak Peking hosszú távú pozíciója szempontjából Egyiptomban: a gyártás, a logisztika, a technológia és a védelem. Egyiptom egy újabb fegyverszállítóra és egy olyan hatalomra tesz szert, amely érdekelt a szoros kapcsolatok fenntartásában.”

„A két ország kapcsolatai nem korlátozódnak a kereskedelemre és a politikai koordinációra” – jegyzi meg a kairói Ahram Online című legnagyobb egyiptomi, angol nyelvű online portal:

„Augusztusban Egyiptom és Kína közös légierő-gyakorlatot hajtott végre. A jelentések szerint hat kínai vadászgép több mint 6000 kilométert repült, hogy részt vegyen a manőverben; ez volt az első alkalom, hogy kínai repülőgépek elérték Afrika mediterrán régióját egy gyakorlat során. Ami Egyiptom és Kína között kialakulóban van, az egy stratégiai partnerség. Egyiptom arra törekszik, hogy diverzifikálja és megerősítse kapcsolatait minden befolyásos világhatalommal, hogy ezzel népe érdekeit szolgálja. Fejlődő országként Egyiptom köteles minden ajtón kopogtatni a gazdasági jólét reményében. És ebben a tekintetben a Kínával való kapcsolatok bővítése áll a lista élén.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)