Gyászsortűz és katonai tiszteletadás mellett temetik el Ratko Mladićot, akit Hágában életfogytiglanra ítéltek a bosnyákok elleni népirtás miatt, közölte Svetozar Andrić, a temetés megszervezésével megbízott csapat tagja. A temetést megelőzően gyászszertartás lesz a Szent Pál templomban, Belgrádban.
Svetozar Andrić elmondása szerint Mladić földi maradványait holnap 7-12 óra között a Szent Lukács templomban ravatalozzák fel, majd a halotti menet a topčideri temetőbe indul, ahol Mladićot a lánya mellé temetik.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A temetőbe érkezést követően a néhai Mladićot a sírig katonai díszegység kíséri, majd gyászsortűz és a búcsúbeszédek következnek. A szervezők biztosítják a boszniai Szerb Köztársaságból, illetve Szerbiából érkező csoportokat.
A Szerb Pravoszláv Egyház közölte, hogy az általa „pravoszláv kereszténynek és szerb katonának” nevezett elhunyt tiszteletére gyászszertartást szervez, egyes belgrádi lapértesülések szerint ezt maga a szerb pátriárka, Porfirije fogja celebrálni.
A Szent Lukács templom felé vezető utakon vasárnap óta szerb zászlók lobognak, tudatta az N1.
Ratko Mladić, a boszniai Szerb Köztársaság katonai parancsnokát jogerősen ítélte el a nemzetközi törvényszék az 1995 júliusában, Srebrenicában a bosnyák lakosság ellen elkövetett népirtás miatt, emellett bűnösnek mondták ki a bosnyák és horvát lakosság elüldözése, kényszer alatti áttelepítése, a szarajevói civilek elleni orvlövészi tevékenység, a város lövetése, illetve a lakosság elleni terror, valamint az ENSZ békefenntartóinak túszul ejtése miatt.
Mladić augusztus 27-én hunyt el a hágai bíróság börtönegységében. Földi maradványait szeptember 3-án szállították Belgrádba, ahol a katonai kórházban a család kérésére elvégezték a boncolását.

