Mi a SZMSZ legnagyobb sikere?

Az ünnepelt tízéves. 2016. október 23-án született, akkor látta meg a napvilágot, vagy inkább a napvilág látta meg őt és rácsodálkozott, hogy jé, ilyen is van.

Mindössze két-három hónapos volt, amikor az emberek többsége átfogó politikai tájékozottságot, a magyarországi és szerbiai politikai viszonyokban való eligazodást és tisztánlátást várták el tőle. Most muszáj a szemetekbe néznem és feltennem a kérdést: Ti normálisak vagytok? Egy 2-3 hónapos újszülött felé ilyen elvárásokat támasztottatok?!

Hősünk még át sem vészelte a fiatalkori gyerekbetegségeket, és még szó szerint gyerekcipőben mászkált mindenhová, amikor a szülők az iskoláztatásra, ruháztatásra segítséget kértek a washingtoni, a zürichi és a londoni nagybácsitól is. A pesti és a belgrádi bérmakeresztapa irányába intézett kérelemre azonban még válasz sem jött, hiába kértük őket, hogy legalább egy olyan pakkot küldjenek, mint amilyet Nyilas Misi kapott a kollégiumban, aztán mi majd eldöntjük, hogy a pillanatnyi helyzetünket (nagy úr az éhség) figyelembe véve, hogy mint Böszörményi, megesszük vagy másra használjuk fel a csizmakenőcsöt.

Nyolcévesen már brüsszeli – fúj az a fertő -, ahol az egynemű párok az utcán kézen fogva sétálnak, akik viszont bátorak, azok az ereszen csúsznak le, mint a tűzoltók… Na szóval nyolcévesen már brüsszeli ösztöndíjat is kapott a jó tanuló, jó sportoló, utóbbi miatt a tornatanár különösen büszke volt rá, hiszen úgy ugrotta át a 15-20 ezres látogatottsági mérföldköveket, hogy az meg se kottyant neki.

És ha már szülinap, akkor tegyük fel az egymillió dolláros kérdést: mi a SZMSZ legnagyobb sikere? Először is, hogy nem akart sose többnek látszani, mint ami. Tartotta magát ahhoz a mondáshoz, hogy annyit szedek, amennyit eszek, se többet, se kevesebbet.

Aztán az is, hogy a Szabad Magyar Szó nem az enyém, nem a tiétek, hanem a miénk. Nagy szerencse, hogy nem Skóciában vagyunk, mert akkor már érkezett volna egy bekiabálás, amely úgy hangzana: Akkor adjuk el! De nem, a SZMSZ nem eladó.

Aztán az is siker, hogy sosem volt egy himpellér, vagyis megbízhatatlan, felelőtlen, hitvány vagy semmirekellő: mindig lehetett számítani a napi elírásokra, a napi mellégépelésekre, a kacifántos-kacskaringós körmondatokra, és olyan dolgokra, amelyekre még a ChatGPT Pro verziója is elismerően csettintene és azt mondaná: ilyen értelmetlen összetett mondatot még én se tudok összehozni, pedig belémtáplálták az emberiség elmúlt ezer éve alatt összegyűjtött tudást.

De az is sikernek tekinthető, hogy egy stabil közönség alakult ki úgy, hogy a cikk olvasása közben a legfurcsább és legobszcénabb káromkodásokkal szórakoztatta saját magát és a körülötte levőket is a felugró reklámok miatt. Pontosan lehetett tudni, hogy a melletted ülő a Szabad Magyar Szót olvassa – előfizetés nélkül, ejnye-bejnye – és azt is, hogy most épp az egész képernyőt kitakaró Google hirdetés ugrott fel neki és azért üvölt a telefonján a reklám, vagy a jobb alsó sarokban a tapadós sticker takarta ki megint a szöveg egy részét.

Siker aztán az is, hogy egy pazar séf által összeállított vegyes felvágottat is képes volt megsemmisíteni azzal a hírválogatással, amely egyik pillanatban az eltűnt zentai cicáról, a másikban az orosz offenzíváról, a harmadikban pedig a fenyőfák áráról szólt. A hely, ahol egymás mellett elfért a legkisebb szabadkai utca aszfaltozása és hogy Magyar Péteres zoknit is árulnak a szerb fővárosban, legalább akkora főszerkesztői bravúrnak számított, mint amikor a Crvena zvezda megnyerte a Bajnokok Európa Kupáját 1991-ben.

És ti, akik ma itt összejöttetek, bizonyára nem ezekre a sikerekre számítottatok. Hát az élet nem habos torta, vannak olyan pillanatok, amikor az elvárásokkal szembejön a kellemetlen valóság. No, de nem csűröm csavarom, jöjjön a legnagyobb siker, amit reményeim szerint mindenki részéről taps és brávó, brávó felkiáltás követ. Amikor létrejött a SZMSZ és ezt valaki beírta a Google keresőjébe, az a következőt dobta ki: SZMSZ – did you mean? Szervezeti és Működési Szabályzat – SZMSZ…

És kérem szépen a csapat, amelynek tagjainak egy része itt sürög-forog ma is, s akik mindent megtettek, hogy tégláról téglára bontsák le a Google algoritmusát, és hogy a szilícium-völgyi digitális orákulum egy életre megtanulja, a SZMSZ az bizony a Szabad Magyar Szót jelenti, és most, ha valaki beírja a keresőbe, hogy SZMSZ, akkor az a legolvasottabb vajdasági magyar honlapot jeleníti meg az első helyen a találatoknál. Jöhet a tűzijáték, a vastaps, a konfettieső!

Köszönöm mindenkinek, aki csak egy szalmaszálat is arrébb tett az elmúlt tíz évben, hogy ez a bombasztikus digitális siker megvalósulhatott, és köszönöm azoknak a családtagoknak, akik engedték és türelmesek voltak, hogy a kedvesük, anyjuk, apjuk, nagymamájuk, nagytatájuk, gyerekük, unokájuk, szeretőjük, keresztfiuk és -lányuk arrébb tegyen, hol egy szalmaszálat, hol pedig egy háromszáz éves tölgyfát.

És tudjátok, mi, akik jó pár évvel ezelőtt all in-t játszva arra tettük fel az életünket, hogy naponta tájékoztatni fogunk benneteket, két szerződést kötöttünk. Egyet az alapítvánnyal, egy másikat pedig saját magunkkal. Az egyik egy sima munkaszerződés, minimális számú szabadsággal, egy dináros nyaralási pótlékkal. A másik pedig egy olyan, amelyről Márai ezt írta: Csak az számít, amire te szerződtél önmagaddal és jellemeddel. Ebben a szerződésben nincs alku…

Jó, hát nem fogok ezen a szép napon ilyen komoly és többeket gondolkodásra kényszerítő idézettel búcsúzni, úgyhogy: Búcsúzzunk szépen, Iván! Aki itt marad az legyen vidám! Köszönöm szépen mindenkinek, hogy kitartottak mellettünk, hogy nap, mint nap olvasták a Szabad Magyar Szót!

Elhangzott a Szabad Magyar Szó jubileumi ünnepségén Szabadkán, 2026. október 23-án

Tőke János, a Szabad Magyar Szó főszerkesztője a lap tízéves születésnapján (Fotó: Révész Róbert)