A Szerbiai Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsának pénteki ülésén a legtöbb vizsgálati eljárást az Informer televízió ellen indították. Emellett a Kurir, a B92 és a K1 televízió ellen is eljárás indult, írja a Danas.

Az ülésen a REM tanácsának két tagja, Dubravka Valić Nedeljković és Mileva Malešić nem vett részt, de távollétük ellenére biztosított volt a határozatképességhez szükséges létszám.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal

A REM tanácsa megvizsgálta az Informer televízió Srpski dnevnik című műsorának egyik riportját, amely esetében felmerült a rejtett választási műsor gyanúja, valamint a súlyos bűncselekmény elkövetésének kísérletével gyanúsított személy említésére vonatkozó szabályok megsértése, illetve az ártatlanság vélelme elvének figyelmen kívül hagyása. A lehetséges jogsértések között az emberi jogoknak a médiaszolgáltatások területén történő védelméről szóló szabályzat 4. cikkének 1. és 2. bekezdését, valamint az 5. cikk 1., 2. és 4. bekezdését jelölték meg. Emellett felmerült az elektronikus médiáról szóló törvény 61. cikke 1. és 4. bekezdésének megsértése is. A tanács tagjai szavazás után vizsgálati eljárást indítottak az Informer televízió ellen, amelynek képviselőit meghívták a következő ülésre.

A REM ülésén megállapították, hogy önmagában a „blokader” kifejezés használata nem sérti az elektronikus médiáról szóló törvényt, így az ilyen kifejezés használatával kapcsolatos bejelentéseket elutasítják, vagyis ezek alapján nem indítanak vizsgálati eljárást.

„El szeretném oszlatni a médiában tapasztalható félelmet, hogy az emberek ne féljenek attól, mit és hogyan mondanak. A médiumoknak meg kell érteniük, mi fér bele a törvény kereteibe, és mi esik azokon kívül. Hagyjuk lélegezni a médiaszabadságot” – mondta Garić.

A Kurir televízió esetében a Vesti (Hírek) és a Puls (Pulzus) című műsorokat vizsgálták az elektronikus médiáról szóló törvény, valamint az emberi jogoknak a médiaszolgáltatások területén történő védelméről szóló szabályzat feltételezett megsértése miatt. A tanács tagjai egyhangúlag döntöttek a vizsgálati eljárás megindításáról. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az ügy napirendre kerül-e a keddi ülésen, mivel akkor számos más vizsgálati eljárásról is dönteniük kell. A következő ülés időpontját legkésőbb hétfőn határozzák meg.

Az Informer televízió Otvoreni studio (Nyitott stúdió) című műsorában szintén az elektronikus médiáról szóló törvény, az emberi jogoknak a médiaszolgáltatások területén történő védelméről szóló szabályzat, valamint a médiaszolgáltatók választási kampány alatti kötelezettségeinek teljesítéséről szóló szabályzat esetleges megsértését vizsgálták.

Garić szerint a jelentés túl szigorú, ezért bejelentette, hogy nem szavaz a vizsgálati eljárás megindításáról. Šabić ezzel szemben kiemelte, hogy a műsorban számos sértő és bántó megnyilvánulás hangzott el. A REM tanácsa végül nem fogadta el a vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó javaslatot.

A választási kampány alatti kampánycsend feltételezett megsértése miatt összesen 26 bejelentés érkezett az Informer televízió ellen. A REM tanácsa egyhangúlag döntött a vizsgálati eljárás megindításáról.

A B92 televízió Vesti című központi hírműsorában egy magánszemély bejelentését vizsgálták, amely egy politikai tájékoztató üzenet választási kampány alatti sugárzására vonatkozott. A bejelentés szerint felmerült a médiaszolgáltatók választási kampány alatti kötelezettségeinek teljesítéséről szóló szabályzat megsértésének gyanúja. A tanács tagjai egyetértettek abban, hogy technikai hibáról volt szó, ugyanakkor a szabálysértés ténye fennáll. Egyhangú döntéssel vizsgálati eljárást indítottak a B92 ellen.

A K1 televízió esetében úgyszintén a „blokader” kifejezés pejoratív értelemben történő használatát vizsgálták, mégpedig a „blokádolók vagy a hamis Egyetemista lista képviselője” megfogalmazás kapcsán. Garić közölte, hogy nem vesz részt a javaslatról szóló szavazásban, a REM tanácsa azonban többségi döntéssel vizsgálati eljárást indított a televízió ellen.

Fotó: Beta