„Jó lenne, ha az emberek többet foglalkoznának a politikával, a politika pedig kevesebbet az emberekkel” Lázár Tibor: Az előző parlamentben a képviselők között volt a legtöbb bűnöző, a leendő parlamentben pedig a legtöbb tudományok doktora lesz

Az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása után kibontakozó egyetemista tiltakozások idején vállalt aktívabb közéleti szerepet Lázár Tibor, aki az Egyetemista lista jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot. Lázár Tiborral közéleti szerepvállalásáról, a parlament és az új kormány előtt álló kihívásokról, valamint a vajdasági magyar képviselet lehetőségeiről beszélgettünk. Szóba került az is, hogy képes-e megújulni a Vajdasági Magyar Szövetség, és miből maradtak ki azok a magyar egyetemisták, akik nem csatlakoztak a hallgatói megmozdulásokhoz.

Lázár Tibor óbecsei származású képzőművész és pedagógus, az Újvidéki Művészeti Akadémia egykori hallgatója. Munkásságát többek között az intézmény 2004-es évfolyamdíjával és 2005-ös plakettjével, a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia 2008-as Kristálygömb-díjával, valamint a 2010. évi Fórum Képzőművészeti Díjjal ismerték el.

Képzőművészként és pedagógusként évtizedek óta tevékenykedik, a kulturális élet aktív szereplője. Mikor érezte először úgy, hogy a művészeti és oktatási tevékenysége mellett a közéletben is szerepet kell vállalnia?

– Azt hiszem, sokunk számára a két évvel ezelőtti események jelentették az utolsó cseppet a pohárban. Nem úgy történt, hogy egyik napról a másikra elhatároztuk, hogy mostantól közéleti szerepet vállalunk. Inkább együtt mozogtunk a társadalommal. Megtörtént az a tragédia Újvidéken, amely egyfajta ébresztőként hatott mindannyiunkra, és akkor még nem lehetett látni, hogy mindez milyen irányba fejlődik tovább. Művészként különösen érzékenyen reagáltam arra a barbárságra, amely egyre inkább elszabadult. Ahol ilyen mértékű civilizációs leépülés történik, ott a művészeknek sincs igazán helyük. Nem tudnak létezni, kibontakozni, és közönségük sem lehet.

Ha úgy tetszik, akár önös érdekből is történt a szerepvállalásom. Nem tűrhettük tovább, hogy nap mint nap megalázzanak bennünket, és hogy gyakorlatilag bűnözők próbálják megszabni az életünket. Az újvidéki tragédia egyéni, de ahogy látom, kollektív szinten is ébresztő volt. Ez a két év rendkívül változatos volt: akadtak mélypontok, buktatók, de olyan pillanatok is, amelyek hatalmas reményt és eufóriát adtak. Azt hiszem, mindannyian rengeteget tanultunk belőle, egyénileg és közösségként egyaránt.

A kezdetektől részt vett a tiltakozásokban, később pedig parlamenti képviselőjelölt lett. Érte bármilyen retorzió a közéleti szerepvállalása miatt, akár a munkahelyén, akár a magánéletében?

– Egy zentai performansz után, amelyet tavaly nyáron tartottam, eljárás indult ellenem, az ügy pedig a mai napig lezáratlan. A performansz során a zentai közvállalat igazgatójára is felhívtam a figyelmet, aki ahelyett, hogy a vízellátási problémák megoldásán dolgozott volna, megdrágította a vizet, és drága szolgálati autót vásárolt magának. A performansz részeként én is adtam neki egy ajándékot az autóhoz: egy illatosítót.

Mennyire támogatta a családja és a környezete a szerepvállalását?

– Az elmúlt két évben jelentősen megváltoztak a baráti és ismeretségi köreink. Sokan olyan emberekkel is kapcsolatba kerültünk, akikkel korábban nem feltétlenül találkoztunk volna. Az egyetemista mozgalom egyik hatalmas eredményének tartom, hogy a társadalom megtanult polgári módon viselkedni. Az emberek megtanultak együttműködni, és kialakult egyfajta társadalmi szolidaritás. Már önmagában ez is óriási eredmény, függetlenül attól, hogyan végződött volna a választás. Az emberek rájöttek arra, hogy nemcsak elvárniuk kell, hogy valami történjen, hanem ők maguk is tehetnek a változásért, és felelősek a saját életükért. Korábban a politika foglalkozott az emberekkel, most viszont az emberek kezdtek el a politikával foglalkozni. A korábbi választásokon meglehetősen alacsony volt a részvétel, ami elsősorban annak a politikai erőnek kedvezett, amelynek biztos szavazóbázisa volt. Az elégedetlenek gyakran otthon maradtak.

Most teljesen megváltozott a helyzet. Létrejött egy olyan politikai tényező, amely meghatározó szereplővé vált, és mindez egy alulról szerveződő kezdeményezés eredményeként történt. Az egyetemisták adták a szikrát, és ők jelentették az összetartó erőt, de önmagukban nem lettek volna elegen. Szükség volt arra, hogy a társadalom különböző rétegei is bekapcsolódjanak. Rengetegen áldozták fel a saját idejüket, energiájukat és pénzüket: utaztak, szállást biztosítottak az egyetemistáknak, ételt adtak nekik, és mindenki a saját lehetőségeihez mérten segített. Akkora társadalmi energia mozdult meg, hogy ennek a változásnak előbb-utóbb be kellett következnie.

Az egyetemista mozgalom nem klasszikus pártként jelent meg a társadalom előtt, hanem sokkal inkább civil kezdeményezésként. Hogyan lehet megőrizni ezt a civil jelleget most, hogy a mozgalom választási győzelme után kormányalakításra készül?

– Ez most teljesen új helyzet. Az eddigi működésünk arra irányult, hogy kikényszerítsük a választást, és elérjük ezt az eredményt. Innentől kezdve egészen más pozícióban vagyunk. Nagyon furcsa lesz kimondani, hogy mostantól kormánypárti vagyok. Az ellenzékiség eddig szinte a mozgalom lényegi részét jelentette. Ehhez muszáj lesz alkalmazkodnunk, és valamilyen módon át kell alakítanunk a működésünket. A feladatok azonban eddig is adottak voltak, és most is azok. A program meghatározza, hogy mit kell elvégeznünk. Eddig is lépésről lépésre dolgoztunk, és valószínűleg ezután sem lesz másképp.

Milyen szerepet szánna a jövőben magának az egyetemista mozgalomnak? Megmaradhat-e a kapcsolat a parlamenti képviselők és az egyetemisták között?

– Szeretném, ha az egyetemista mozgalom továbbra is működne, és lenne lehetőségünk egyeztetni velük, akár a parlament, akár a kormány részéről. Ugyanakkor azt is remélem, hogy az egyetemisták végre visszatérhetnek a tanulmányaikhoz. Sokan éveket áldoztak fel az életükből, egyesek egy vagy akár két évet is elveszítettek. Ez hatalmas áldozat. Akikkel a különböző munkacsoportokban kapcsolatban voltam, azokon azt láttam, hogy a lelküket is kidolgozták. A képviselők és a kormány részéről ezért óriási felelősség, hogy ne okozzunk csalódást azoknak, akik ennyi energiát fektettek ebbe a változásba.

Tüntetőből és civil aktivistából lesz parlamenti képviselő. Mi az, amit ebből a szemléletből mindenképpen szeretne megőrizni a képviselői munkájában?

– Soha nem voltam párttag, és nem is érdekelt különösebben, hogy valamelyik párthoz tartozzam. Voltak pártok, amelyek programjával tudtam azonosulni, és olyan politikusok is, akiknek értékesnek tartottam a munkáját. Számomra azonban éppen az volt vonzó az egyetemista mozgalomban, hogy nem kellett semmilyen belépési nyilatkozatot aláírni. Aki segíteni akart és tudott, az önkéntes alapon azonnal bekapcsolódhatott a munkába. Ami a képviselői szemléletet illeti, az egyetemisták programját rendkívül gyakorlatiasnak tartom. Nem hajlik különösebben sem balra, sem jobbra, hanem olyan alapvető kérdésekkel foglalkozik, amelyekben nagyon sokan egyet tudnak érteni.

A képviselők között természetesen vannak baloldalibb, jobboldalibb, konzervatívabb és liberálisabb gondolkodású emberek is. Egyelőre azonban olyan alapvető kérdések állnak előttünk, amelyekben mindannyian megtalálhatjuk a közös nevezőt. Ha az egészet egy épülethez hasonlítanám, akkor most az alapokat fektetjük le. Még messze vagyunk attól, hogy azon vitatkozzunk, milyen színű legyen a gyerekszoba fala. Először az épület alapjait kell megteremteni.

A kormány még nem alakult meg, de a feladatok már körvonalazódnak. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások az új parlament és az új kormány számára?

– Azt hiszem, a többi leendő képviselő is hasonlóan látja ezt. Az egyetemisták olyan jelölteket kerestek, akik korábban nem foglalkoztak hivatásszerűen politikával. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek az emberek ne lettek volna érzékenyek a társadalmi és politikai kérdésekre. Én magam is inkább külső szemlélő voltam, mintsem olyan ember, aki korábban alakítója lett volna a politikai folyamatoknak. A politikát rendkívül gyakorlatias, ugyanakkor multidiszciplináris tevékenységnek tartom. Ilyen szempontból hasonlónak látom a képzőművészethez. Mindkettő nagyon sokféle tudást és tapasztalatot igényel, és mindkettő holisztikus szemléletet kíván.

A képviselői munka ugyanakkor egészen más közeg lesz számomra, mint a műterem. Meg kell szoknom ezt az új környezetet, de azt hiszem, hamarosan mindannyian rengeteg munkával leszünk elfoglalva. Mindenképpen egy átfogó helyzetfelméréssel kell kezdenünk. Meg kell vizsgálni a költségvetés állapotát, és fel kell mérni, milyen helyzetben van az ország. Olyan ez, mintha földrengés történt volna, és a következő parlament feladata az lenne, hogy a romok alól megpróbálja előkeresni a túlélőket, majd eltakarítsa a törmeléket. Egyelőre még azt sem látjuk pontosan, milyen károk vannak a romok alatt.

Ezek nemcsak anyagi, hanem szellemi károk is. Az elmúlt tizennégy év kormányzása szerintem hatalmas szellemi károkat okozott a társadalomban. A korrupcióból származó veszteségek eurómilliárdokban mérhetők, és óriási károk keletkeztek az emberi erőforrások területén is.

Ha megnézzük a 2012 és 2022 közötti népszámlálási adatokat, láthatjuk, mennyivel csökkent az ország lakossága. Szerbia egyik legnagyobb exportcikke gyakorlatilag az emberi erőforrás, azon belül is a képzett munkaerő lett. Rengeteg ember távozott, miközben nem történtek olyan intézkedések, amelyek ellensúlyozhatták volna ezt a folyamatot.

A miniszterelnök személye szintén nyitott kérdés. Milyen vezetőre lenne szüksége Szerbiának, és milyen szempontok alapján születhet meg a döntés?

– A miniszterelnök személyéről jelenleg is egyeztetnek a képviselők és az egyetemisták. Nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak, ezért konkrétumokat még nem tudok mondani. A vezetői szerepet illetően viszont azt gondolom, hogy a parlamentnek és az országnak már egy meghatározott struktúra szerint kell működnie. Ez nem olyan horizontális rendszer lesz, mint amilyen az egyetemista mozgalom volt. Számomra és valószínűleg sokunk számára éppen a hierarchiától való mentesség volt a mozgalom egyik legvonzóbb tulajdonsága. Azt szeretném, ha a politikai rendszerben nem egyetlen ember személyiségétől függne minden. A döntéshozatalt minél inkább decentralizálni kellene, és a tisztséget, illetve a törvények által meghatározott mozgásteret kellene fontosabbnak tekinteni annál, hogy éppen ki tölti be az adott pozíciót.

Azt láthattuk, hogy az egyetemista mozgalom reklámarc nélkül is képes volt működni. Ez jelentős különbség például a magyarországi választási kampányhoz képest, ahol egyetlen személy köré épült fel a politikai kommunikáció. Egy olyan működést tartanék ideálisnak, amilyet sokszor a skandináv országokban látunk. Ott a politikai vezetők nem feltétlenül válnak különleges, elérhetetlen személyiségekké. Ugyanúgy tömegközlekednek, biciklivel járnak munkába, és a mandátumuk lejárta után akár vissza is térhetnek a korábbi foglalkozásukhoz. Jó lenne, ha az emberek egy kicsit elfelejtenék a politikusok személyét, de továbbra is foglalkoznának a politikával, és aktívan részt vennének a választásokon.

Mit jelenthet a vajdasági magyar közösség számára, hogy az Egyetemista lista kormányalakításra készül, és magyar nemzetiségű képviselők is helyet kapnak az új parlamentben?

– Azt hiszem, ez az egész társadalomnak, így természetesen a vajdasági magyarságnak is pozitív változásokat hozhat. Az egyetemisták olyan programot fogalmaztak meg, amelyben minden közösség képviseletére igyekeztek figyelni. Nemcsak a többségi nemzetből kerültek jelöltek a listára, hanem magyarok, szlovákok, ruszinok és a Szandzsákból érkező muzulmán jelöltek is. Ez nem egyszerűen valamiféle kvótakérdés volt, hanem annak a felismerése, hogy egy országot csak úgy lehet képviselni, ha annak különböző közösségei is megjelennek a döntéshozatalban.

A program olyan középutas megközelítést képvisel, amellyel sokan azonosulni tudnak. Természetesen lehetnek olyanok, akik bal- vagy jobboldali nézőpontból bizonyos kérdéseket hangsúlyosabban kezelnének, de most az alapvető feladatok megoldása a legfontosabb.

A magyar kormány pozitívan fogadta az Egyetemista lista választási győzelmét. A három magyar képviselőnek lehet szerepe abban, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki Budapest és Belgrád között?

– Ez egyértelműen olyan feladat lehet, amely adódik a helyzetből. A vajdasági magyarságnak alapvető érdeke, hogy Magyarország és Szerbia kormánya jó kapcsolatot ápoljon egymással. Az, hogy a magyar kormány elsőként üdvözölte az Egyetemista lista győzelmét, mindenképpen jó előjel. Azt hiszem, a két ország kapcsolata a következő időszakban kedvezően alakulhat. Amennyiben mi, magyar nemzetiségű képviselők konkrétabban is részt tudunk venni ennek a jó viszonynak az építésében, én nagyon szívesen vállalok ilyen feladatot, akár formális, akár informális szerepben. A magyar képviselők meghívást kaptak a belgrádi magyar nagykövetség október 27-i fogadására is, amelyet az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából rendeztek meg. Mivel október 23-án még a választás előtt álltunk, az ünnepséget későbbre időzítették. A választás után, amikor már ismertté vált az eredmény, a magyar jelöltek is részt vehettek az eseményen.

Ezt szintén olyan gesztusnak tartom, amely a magyar kormány nyitottságát jelzi. Az, hogy magyar nemzetiségű képviselők is bekerülnek a parlamentbe, megkönnyítheti a két ország közötti kapcsolattartást. Azt hiszem, akaratlanul is egyfajta összekötő szerepet fogunk betölteni.

A kampány során a VMSZ elnöke, Pásztor Bálint több alkalommal is élesen bírálta az Egyetemista listát. A választási eredmények alapján az Egyetemista lista három, a VMSZ pedig két magyar képviselőt juttathat a parlamentbe. Milyen üzenete van ennek az eredménynek, és lát lehetőséget az együttműködésre a két politikai formáció között a vajdasági magyarságot érintő kérdésekben?

– Pásztor Bálint politikai érzéke szerintem nagyon gyenge. Láttuk ezt a magyarországi választások idején is, és most is. Ezekkel a támadó kijelentésekkel a VMSZ gyakorlatilag igyekezett elvágni az egyetemista mozgalmat a vajdasági magyar közösségtől. A VMSZ részéről különösen súlyosnak tartom, hogy az újvidéki Európa Kollégiumban, ahol sok magyar egyetemista lakik, állítólag arra figyelmeztették a fiatalokat, hogy ne vegyenek részt a mozgalomban. Ennek ellenére voltak olyan magyar egyetemisták, akik titokban vagy más módon mégis bekapcsolódtak. Azok a fiatalok, akik végigcsinálták ezt a két évet, életre szóló közös élményt szereztek. Ez hatalmas összetartó erő. A VMSZ viszont igyekezett kizárni a vajdasági magyar fiatalokat ebből a generációs élményből.

A magyar egyetemisták sajnos alulreprezentáltak voltak a mozgalomban, és szerintem ebben szerepük volt a VMSZ részéről érkező figyelmeztetéseknek is. Pedig ez a vajdasági magyarság számára is hatalmas lehetőség lett volna. Ami az együttműködést illeti, a VMSZ-nek az elmúlt közel másfél évtizedben számos alkalma lett volna bizonyítani, hogy valóban a kisebbségi jogokért és a vajdasági magyarságért dolgozik. Polgárként azonban ezt nem igazán tapasztaltuk. A legfontosabb kérdés számomra az, hogy mikor szándékozik a VMSZ ténylegesen elkezdeni képviselni a vajdasági magyarságot. Az elmúlt időszakban szerintem elveszítette az identitását, ötlettelenné vált, és túlságosan is beolvadt a Szerb Haladó Párt politikai rendszerébe. Amennyiben a VMSZ hajlandó lesz függetleníteni magát a Szerb Haladó Párttól, és ténylegesen a vajdasági magyarság érdekeiért dolgozik, az együttműködés lehetősége is megnyílhat. Ez azonban elsősorban rajtuk múlik.

Mutatkoznak erre utaló jelek?

– Jelenleg még a felocsúdás jeleit sem igazán látom. A jelenlegi vezetéssel és elnökséggel nehezen képzelhető el ez a változás. Valószínűleg alapos tisztújításra lenne szükség. Az idén már két választást is elveszített a VMSZ. Ha felelős vezetés állna a párt élén, ilyen eredmények után szerintem felmerülne a lemondás kérdése is.

A vajdasági magyar közösségen belüli politikai megosztottság régóta jelen van. Hogyan lehetne enyhíteni ezeket a törésvonalakat, és mennyire érzi saját feladatának, hogy képviselői munkájával hozzájáruljon ehhez?

– Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ne tartozzak kizárólagosan egyik szervezethez sem. Szeretném, ha a képviselőket mindenki a sajátjának érezné. Ugyanakkor pozitív jelnek tartom, hogy létrejöttek különböző kezdeményezések, mint a Vajdasági Magyar Plénum, a Vajdasági Magyar Újrakezdés vagy a Malter. A polgári társadalom egyik mércéje, hogy az emberek mennyire vesznek részt a saját közösségük alakításában. Jó lenne, ha az emberek többet foglalkoznának a politikával, és a politika kevesebbet foglalkozna az emberekkel. Nem szükséges ehhez párttagnak lenni, és arra várni, hogy a pártközpontból érkezzenek az utasítások. Helyi szinten, civil szervezetekben, kisebb közösségekben is lehet tenni a társadalomért. Az elmúlt két évben éppen ezt láthattuk. Különböző helyi közösségek szerveződtek, az emberek találkoztak, megbeszélték a problémáikat, majd bekapcsolódtak a mozgalom munkájába. A helyi közösségek tagjai megfigyelőként, aktivistaként vagy kampánysegítőként is részt vettek a folyamatokban. Ez az egyik legnagyobb eredménye ennek a két évnek: felébresztette az emberekben a polgári magatartás igényét. És ami még fontosabb, ez már nemcsak igényként jelentkezik, hanem a gyakorlatban is működik.

Többször hangsúlyozta a pluralizmus fontosságát. Miért gondolja úgy, hogy a vajdasági magyar közösség számára különösen fontos a politikai sokszínűség?

– Nemrég elhangzott az a gondolat, hogy mi, vajdasági magyarok nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk plurálisak. Én ezt még inkább így fogalmaznám meg: nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk sokszínűek. Minden magyarra szükség van, függetlenül attól, hogy milyen véleményt képvisel, milyen politikai álláspontja vagy ideológiai meggyőződése van. Lehet, hogy különbözőképpen látjuk a világot, de bizonyos kérdésekben szükségünk van egy közös nemzeti vagy társadalmi minimumra.

A nem plurális szerveződési forma következményeit sajnos láthatjuk. Egy olyan párt, amely monopolhelyzetbe került, és úgy gondolta, hogy kizárólagosan ő hivatott képviselni a vajdasági magyarságot, valójában nem tudott mindenkit megszólítani. Sok magyar ember nem érezte úgy, hogy őt is képviselik. Éppen ezért fontos, hogy különböző kezdeményezések jöjjenek létre, amelyekhez mindenki megtalálhatja a saját kapcsolódási pontját. Nem szabad kizárólagosságban gondolkodnunk. A közösségünknek minden tagjára szüksége van.

Ha most minden vajdasági magyarnak üzenhetne, mit mondana nekik?

– Az előző parlamentben a képviselők között volt a legtöbb bűnöző, a leendő parlamentben pedig a legtöbb tudományok doktora lesz. Nem kérdés, hogy a vajdasági magyarságnak melyik a jó választás.

Dévity Tamás

Lázár Tibor: A VMSZ igyekezett kizárni a vajdasági magyar fiatalokat ebből a generációs élményből (Fotó: magánarchívum)