Az amerikai–európai szövetség töredezik. Lesz-e helyette másik? Talán. De Európának továbbra is más gondjai vannak: sztrájkok Franciaországban, királyi botrány Angliában
A megalázások egyre fájdalmasabbak
Az amszterdami de Volkskrant az európai és amerikai kapcsolatokat vizsgálja:
„Az Egyesült Államok és az EU tagállamai közötti kapcsolat egyre kevésbé emlékeztet a diplomáciára és egyre inkább az egyenlőtlen résztvevők közötti boksz-mérkőzésre: az egyik oldalon egy impulzív típusú bokszoló, aki jobbkézzel támad, és a másikon egy magát hűségesnek mutató misszionárius, aki még miután a földre kényszerítették, tovább is kenetteljesen szónokol – és aki ellenfelét minden csapás után még bensőségesebben akarja átölelni. […] Egyetlen európai politikus vagy diplomata sem meri hangosan kimondani, de a megaláztatások, amelyeket a szövetségeseknek a Fehér Ház egyoldalú döntései miatt kell elviselniük, egyre fájdalmasabbak.”
Amerika rosszul előkészített műveletei
Az iráni konfliktus hátterével kapcsolatban a konzervatív lengyel Rzeczpospolita újság emlékeztet az amerikai-iraki és afganisztáni beavatkozás következményeire:
„Lehet-e erőszakkal egy jobb és demokratikusabb rendszert létrehozni? Elegendő emlékezni az elmúlt két nagy katonai műveletre, amelyekre Amerika gyengén volt felkészülve: Afganisztán és Irak. Mindkét (katonai) művelet a terrorizmus ellen irányult és azt a reményt keltette, hogy ezekben az országokban, melyek eddig egy vétkes diktatúra szolgaságában voltak, egy demokrácia fog létrejönni. De mindkét akció rosszul volt előkészítve és ügyetlenül végrehajtva, habár az Egyesült Államok rendelkezik a világ legjobb szakembereivel, ami a régió kultúráját és mentalitását illeti. És mi lett az eredmény ennek? Hatalmas vérontás után ugyanolyan ragadozó uralkodók maradtak hatalmon, mint korábban.”
Merkelnek Putyin jóindulatára van szüksége
A Neue Zürcher Zeitung Angela Merkel kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz tett látogatásáról ezt írta:
„Oroszország nélkül jelenleg semmi megoldás nincs kilátásban a líbiai és szíriai háborúban, valamint az iráni konfliktusban. Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt három évben okosan helyezkedett mostani pozíciójába – mindig megragadta a megfelelő pillanatot. Az európaiak végre megértették ezt. Angela Merkel német kancellár a múlt szombaton Putyinnak tett látogatása a moszkvai Kremlben ezt jól bizonyítja. Merkel asszony nem kérelmezőként ment oda. De nem tagadható az sem, hogy Putyin jóindulatára és segítségére van szüksége. Merkel figyelmeztetése csak politikai, nem katonai volt, így Putyin egyetérthet vele. De az európaiaktól eltérően, Putyinnak elsősorban olyan katonai fellépésre van szüksége, amely egy politikai megoldást tesz lehetővé – saját ötletei alapján. Ezért érnek össze a szálak a Kremlben. Merkel és a többi európai abban a részükre szokatlan szerepben találkoznak, hogy Putyin kész tények elé állította őket.”
Új szövetségek alakulnak ki?
A Stuttgarter Zeitung a német kancellár moszkvai látogatását következőképpen kommentálta:
„Merkel kancellár és Putyin elnök több órás megbeszélése után kiderült, hogy hangsúlyozottan nagy figyelmet fordítottak egymásra. A Közel-Keleten, de Észak-Afrikában is felmerült problémák összehozták őket, még akkor is, ha egyikük sem hajlandó válsághelyzetről beszélni. Új szövetségek jelennek meg itt? Az Egyesült Államok arra kényszeríti Európát, hogy új irányba orientálja magát. Az oroszok már beléptek abba a vákuumba, amelyet az amerikaiak hagytak Közel-Keleten. Moszkva örömmel lép ebbe az új pozícióba, amennyiben Európa többé nem lesz hajlandó a nemzetközi konfliktusok potyanézője maradni. De a szövetségnek fontosabb okokra kell központosítania figyelmét, mint az oroszok tiszta hatalmi politikája, amely minden értéktől és ideológiától mentes.”
Németország zsarolható
A holland De Telegraaf a német-orosz kapcsolatokról ezt írja:
„Angela Merkel kancellár helytelennek minősítette a szentpétervári régióból Észak-Németországba vezető Nord Stream 2 gázvezeték elleni amerikai szankciókat. Ezzel az álláspontjával közvetlen ellentétben áll Donald Trump amerikai elnök nézetével, amitől már régebben elhatárolta magát azzal a döntésével, hogy országa nem járul hozzá ahhoz, hogy a NATO-nak adja a bruttó hazai termék két százalékát. Miután a francia államfő, Macron már előrelépést tett Putyin felé, most a németek kerülnek pozícióba Moszkva és Washington között. Putyin kezében tartja Merkelt a szíriai mészáros, Aszad segítségével, a bombázásaival és a líbiai hadvezér, Haftar támogatásával. Ez azért van, mert Németország attól tart, hogy az összeomlott országokból még több menekült fog érkezni. Ezért szüksége van Berlinnek ahhoz, hogy támogassa Moszkvát egy nagy líbiai békekonferencia megrendezésével a német fővárosban. Keleti szomszédaink nyilvánvalóan zsarolhatók.”
Felelősségtelen elbocsátási politika
Az ukrán utasszállító repülőgép Irán általi lelövésáről a holland De Telegraaf ezt írja:
„Az a tény, hogy a rezsim úgy gondolta, hogy megszabadulhat otromba tagadásaitól, annak ellenére, hogy a bizonyítékok egyértelműek, még jobban dühítő tényező. Nagy-Britannia, Németország és Franciaország elítéli a nemzetközi jog megsértését, ám ugyanakkor folytatni akarják az üzletet kapcsolatokat Iránnal a nukleáris egyezség megmentése érdekében. Az iráni hatóságok fütyülnek a nemzetközi jogra. Lindsey Graham amerikai republikánus szenátornak igaza volt, amikor a múlt héten »vallási nácinak« nevezte ezt a rezsimet. Jó lenne, ha Európa is elkezdené ezt felismerni, hogy ezáltal véget vethessen felelőtlen békéltetési politikájának.”
Csalódott irániak
A spanyol La Vanguardia az iráni tiltakozásokról számol be, amelyek az ukrán utasszállító repülőgép lelövését követik:
„A Forradalmi Gárda a hurrikánnal szembesült, és vele együtt – közvetett következményeként – az egész rezsim. Nemcsak a fejüket kellett lehajtaniuk, hanem nyilvánosan is be kellett vallaniuk, hogy ők lőtték le tévedésből az ukrán Boeing 737 repülőgépet, és ezért viselik a felelősséget és ennek a cselekedetnek a következményeit, de képességeiket az iráni lakosság egy része megkérdőjelezi. Az irániak hónapok óta egyre jobban csalódottak valutájuk leértékelődése, valamint a benzin és az élelmiszerek, például a kenyér és a rizs áremelkedése miatt. A helyzetet súlyosbítják az Egyesült Államok szigorú szankciói Iránnal szemben. Az irániakat elfogta a harag. Csalódtak néhány vezetőjükben, akik nem haboztak hazudni arról, hogy hibájuk elkövetése következtében több tucat saját honfitársukat is megölték.”
Érthetetlen stratégia
A párizsi Libération a francia sztrájkokról ír:
„Mindinkább nehezebb lesz a helyzet. Kisebb, de lenyűgöző demonstrációk következnek. Kevesebb, de még mindig jelentős sztrájkok. A (vasúti és helyi) forgalom továbbra is zűrzavaros. Ennek ellenére az elmúlt évtizedek leghosszabb sztrájkja még tovább elhúzódhat A kérdés az, hogy vajon a kormány nem választott-e egy felelőtlen szempontot. Ez nem csak egyértelmű »nem«-et jelent azoknak a szakszervezeteknek, amelyek a projekt visszavonását követelik, de ezenkívül ez a CFDT (mérsékelt unió) kérelmének elutasítása is. Ők alapvetően elfogadják a reformot, de követelik az úgynevezett egyensúlyi életkorról (64 év) szóló javaslat visszavonását. […] A kormány álláspontjában van valami érthetetlen.”
A nyugatnak segítséget kell nyújtania Tajvannak
A londoni Financial Times kommentálta a Kína-kritikus elnöknő, Cai Ing-wen újraválasztását:
„Peking Hszi Csinping vezetésével fokozta erőfeszítéseit Tajvan tényleges függetlenségének megszüntetésére és a sziget szárazföldhöz való csatlakozására. Erre a hétvégén a tajvani szavazók Cai Ing-wen elnök újraválasztásával válaszoltak. Pekinget ez azért dühítette fel, mert Cai kampányának középpontjába az ország szuverenitását és a demokrácia védelmét tette. Noha Cai Ing-went gyakran Tajvan függetlenségének támogatójának tekintették, ő valójában inkább a status quo megmaradását pártfogolja. Az elnökasszony jól tudja, hogy nincs értelme a hivatalos függetlenségért harcolnia, mindaddig, amíg Tajvan továbbra is virágzó és szuverén demokrácia marad. Ennek ellenére a külvilágnak gondolkodnia kell Tajvannak nyújtandó segítségről, hangsúlyozva Kína felé, hogy bármilyen is lenne Peking kísérlete, hogy ezt a helyzetet egy invázió révén megváltoztassa, ez a Népköztársaságot pária állammá tenné. Azonban ez inkább ténybeli megállapítás, mint egy fenyegetés. Amennyiben Peking megtámadná Tajvant, Kína nyugati kereskedelmi partnerei nem tudnának továbbra is úgy viselkedni Kínával szemben, mint eddig.”
Kedvezményeket tett a monarchia számára
A londoni The Guardian Harry herceg és felesége visszavonulásáról szól:
„Mindez nem a karakterjellemzés miatt jött létre, hanem azért, mert a Windsorok nem gondolták át alaposan a (királyi család) redukálását. Abszurdum, hogy – a szuverénen és az örökösön kívül – a fiatal királyi családhoz tartozóknak nem mondták meg, hogy fizetett munkát kell vállalniuk és erre egy kiképzésen kell majd keresztül menniük. Más monarchiákban, amelyek többsége továbbra is népszerű, az ilyen karrierút teljesen normális. Csak Nagy-Britanniában jár a korona ilyen infantilis miszticizmussal. Ügyetlen lázadásukkal az elavult monarchiai forma ellen a Sussex-i herceg és hercegnő saját maguknak – és talán a monarchiának is – szívességet tettek.”
Kirepülés vagy kilakoltatás?
A Sandringham-i találkozón a királynő megpróbálta megakadályozni a királyi család nyílt törését. De ebből nincs visszaút, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung:
„Az érzelmek magasak, de józanul tekintve az ügyet a királyi család hosszú történetében ritkán volt olyan stabil, mint ma. Ezt nemrégiben hivatalos fényképpel is dokumentálták. Ezen látható a 93 éves királynő és a három várható utóda: fia, Charles, fiai William és annak elsőszülöttje, a hatéves George. Egyesek úgy vélik, hogy ez a képdokumentum késztette Harryt arra a döntésére, hogy önállóvá váljon. Tom Bradby, aki azon kevés újságírók közül való, akit Harry »barátjának« tekint, így fogalmazott: A palota megadta a Sussex hercegi párnak, hogy megértse, »hogy a királyi család kisebb lett és ők már valójában nem részei annak«”.
Angela Merkel Vlagyimir Putyinnal Moszkvában (Fotó: Pavel Golovkin, EPA)
