„Amit egynek a legkisebbek közül is tesztek, nekem teszitek.”
(Máté 25, 45)
Az ember soha nem egész.
Vagy karja fonódna ringva
helyére a Másik tüzébe,
vagy kitárná keresztjét,
mielőtt zúgva kondulna
újra a nagyheti lárma:
böjt nélküli üzérkedés
– üresjárata a hitnek –,
hol nincsen helye idegeneknek,
csak képeknek és Megváltóknak,
kik hirdetik e világ tetején,
hogy mégsincsen Isten,
csak a múlt árnyai
festenek imádni
Krisztust is…
… s ájtatosok is jőnek
és írástudók és farizeusok
meg templomi törvények…
– nevetséges gépezet –
Halljuk, mikor elközelg az ünnep:
Szentként imádják,
pedig valódi Énje, s mit
végig hirdetett, egyetlen
szóban íratott csupán meg,
melynek tartalma nem más,
mint az Élet és a Szeretet,
mi felfedte Szamária titkát,
a vámosokét és utcalányokét,
s a fán kuksoló Zakeusét,
Jairus leányáét és Lázárét,
s tudást adott a holdsugár éjen
Nikodémusnak, hogy a kútnál
ő is valódi vízből merítsen,
hiszen Isten Országa
inkognitóban, rangrejtve
nem ott él és cselekszik,
ahol fényruhába vonják,
miközben képzeletben
mindenféle tévhittel felruházzák,
s templomi kegytárggyá teszik,
így talán soha el nem hiszik,
hogy Ember is volt tündöklő arccal,
majd Istenné vált a Feltámadással…
Így került a világban helyére
minden aprócska szerelék,
mert az ember hittel a lelkében
lehet csakis az Egész.
