Ugyanazok a politikusok, akik a világjárvány előtt akár egy-két rongyos millióról is hetekig vitatkoztak, most csak úgy dobálóznak a százmilliárdokkal. Amerika már több mint hatezer(!) milliárdot elköltött a gazdaság (és részben a kisemberek) megmentésére és újabb háromezerről gondolkodik. A részben jobban, részben kevésbé sújtott Európai Unió viszont csak most próbál összehozni egy 750 milliárd eurós tervet. Erről vitázott legtöbbet az európai sajtó a héten.
No meg arról, hogy a Kínai Kommunista Párt lecsapni készül Hongkong részleges önállóságára.
Külön ínyencségnek tűnhet válságos időkben, hogy az ország történetében először bírósági eljárás kezdődött egy hivatalban lévő (sőt, éppen új mandátumot elnyerő) izraeli kormányfő, Benjámín Netanjáhú ellen, akit korrupcióval vádolnak.
Legyen a Merkel–Macron-terv, vagy hallgassunk a „négy zsugorira”?
Az EU még vitatja a Németország és Franciaország által javasolt 500 (azóta már 750) milliárd eurós támogatási alapot, valamint a „négy zsugori” (Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország ) alternatív tervezetét. Az isztambuli Habetürk c. napilap együttérez a Merkel–Macron-tervvel:
„Meg kell érteni, hogy a válság kiheveréséhez csak az EU képes új irányt mutatni, ha még nagyobb adóssággal is. Ezt a mentőcsomagot Berlin és Párizs felelősségteljesen állította össze, és ez megsegíti Európát. De négy kritikus ország nem akarja vállalni a többiek adósságát. A megoldás a von der Leyen bizottsági elnök által bejelentett támogatási és kölcsöncsomag lehet. A helyzet azonban arra utal, hogy a nemzeti önzés növekedő félben van az EU-ban.”
A Rzeczpospolita lengyel újság megjegyzi:
„A Merkel és Macron 500 milliárd eurós tervének megvalósítása tabu néhány más ország számára a saját adósságainak visszafizetési nehézsége miatt. De ebben a tervben Németország előnyei nyilvánvalóak: a támogatás költségeit minden tagállamnak viselnie kell, és a német ipar, amelynek a dél-európai piacok igen fontosak, végül a legnagyobb kedvezményezettje lesz ennek a tervnek. Ezen túlmenően Németország lerója magáról a »rossz ember« kellemetlen imázsát. Ez az ország Franciaországgal együtt most az EU megmentőjének tekinti magát.”
Ezzel szemben a római La Repubblica egy potenciális kedvezményezett ország szempontjából nézve optimista:
„Nem tűnik valószínűnek, hogy Franciaország és Németország javaslatát végül ne fogadják el. Ez azért van, mert a négy ország, Svédország, Dánia, Ausztria és Hollandia súlya azokhoz az országokhoz képest, amelyekkel szemben állnak, viszonylag kicsi. Ez a négy ország együttesen az európai GDP csupán 14 százalékát adja, szemben Franciaország és Németország együttesen 42 százalékos hozzájárulásával. […] Az EU költségvetését figyelembe véve Stockholm, Koppenhága, Bécs és Hága ötször kevesebbet termel, mint Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a »takarékos négyek« továbbra is visszautasítják az említett javaslatot. Jogi szempontból erre megvannak az eszközeik, mert minden, ami a költségvetést érinti, egyhangú döntést igényel. De politikai szempontból nézve nehezen lenne elviselhető számukra, hogy hosszú ideig elszigeteljék magukat a »Nem» frontján. […] Röviden: minden bizonnyal feltételezhetjük, hogy a francia-német javaslatokat a gyakorlatban már el is fogadták.”
Mi lesz Hongkonggal?
Kínára különösen vonatkozik a dán Jyllands Posten napilap megállapítása: „Gyakran a részletek mutatják legvilágosabban, hogyan működik egy társadalom.”
„A pekingi Országos Népi Gyűlésben a maszkot viselő küldöttek az előcsarnokban ülnek, a kormány és a párt vezetői pedig maszk nélkül a dobogón. Tehát vannak vagy nincsenek külön szabályok a hatalmon lévők számára? A Hszi-rendszer e tekintetben végül is őszinte. Ugyanez vonatkozik a Hongkongról folytatott vitákra is, ahol a kommunisták jelenleg arra törekszenek, hogy megszüntessék azt a különleges státust, amelynek a volt brit gyarmaton 2047-ig kellene érvényben maradnia. A […] tiltakozási menetek során a hongkongi lakosok számára világossá vált, hogy milyen nagy mértékben képesek felhívni magukra a hatalom figyelmét.”
A tajvani Lianhe Bao úgy véli, hogy az új biztonsági törvény aláásná az „egy ország, két rendszer” elvét:
„Ez a [törvény] a szabadság drasztikus korlátozását jelentené. Ennek alapján a jövőben akár a sajtóban megjelenő kritikus nyilatkozat a kínai kormány ellen is büntetendő lehet. A tények értelmezésének szuverenitása Pekingre hárulna át. Ezért a hongkongi polgárok elégedetlensége és ezzel együtt a társadalmi instabilitás is növekszik. A biztonsági törvény szintén befolyásolhatja Hongkong fontos nemzetközi pénzügyi központként betöltött helyzetét. Az Egyesült Államok ezért már most azzal fenyeget, hogy megszünteti a különleges közigazgatási övezet elismerését. De még a gazdasági szankciókat sem zárja ki.”
A Kína által tervezett hongkongi biztonsági törvényt illetően a londoni Sunday Timesnak ez a véleménye:
„A cél egyértelmű: Peking meg akarja állítani a kínai kormány elleni felforgató cselekményeket, beleértve az egyetemi hallgatók tiltakozását is. Lord Patten, Nagy-Britannia utolsó hongkongi kormányzója azt állítja, hogy egy »új kínai diktatúra« van kialakulóban, amelyben nem bízhat meg senki, mert az emberek ellen irányul. Kína semmit sem tesz annak érdekében, hogy barátokat szerezzen magának és meggyőzze az embereket arról, hogy óvatosak legyenek, és ne létesítsenek túl sok akadályt a törvény létrehozása ellen. Ezzel szemben sok brit vállalatnak szüksége van a kínai piacra, egyetemeinknek pedig a kínai hallgatókra. Kína ebben az esetben is saját érdekeit tartja szem előtt. Ugyanezt kellene nekünk is megtennünk.”
A Neue Zürcher Zeitung am Sonntag a következőképpen kommentálja Peking álláspontját:
„A demokrácia aktivistáit és újságíróit a jövőben közvetlenül üldözhetik Pekingből. Kína tehát megszegi az »egy ország, két rendszer« elvét, amelynek 2047-ig kellene garantálnia az alapvető szabadságjogokat és egy bizonyos autonómiát a hongkongiak számára. A lépés a hatalom demonstrálása: Peking nem akarja, hogy a hongkongi jogokat az ottani parlament vagy a Nyugat diktálja.”
Az angol nyelvű pekingi China Daily szerint Hongkong már régóta figyelmeztet óvatosan a „terrorizmus korszakára”:
„A hongkongi rendőri felügyelő szerv […] szerint a tavaly június óta tartó kormányellenes tüntetések, melyek mindinkább erőszakossá váltak és vandalizmussá fejlődtek, a várost »terrorizmusba sodorták«.
A Független Rendőrségi Panaszok Tanácsának (IPCC) ezeroldalas jelentése többször említi a terrorizmust is: »A mindinkább terjedő terrorizmus és vandalizmus miatt« a rendőrségnek a jelentés szerint »új stratégiai irányokat kell kidolgoznia«.
A jelentés felhívta a figyelmet a törvénytelenség, valamint az erőszak és a vandalizmus hatalmas mértékére, ami az 1960-as évek óta mutatkozott Hongkongban. Ezek az erőszakos tiltakozások jelentős romboláshoz vezettek, megsemmisítették az állami és a magántulajdon nagy részét, megszakították a szállítási rendszert, és súlyosan sérelmezték azokat az állampolgárokat, akik a tiltakozóktól eltérő nézetet képviselnek.
Carrie Cheng Yuet-ngor hongkongi miniszter üdvözölte az IPCC jelentését, mert az szerinte átfogó és tényekre épül.”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint:
„Carrie Lam hongkongi miniszterelnök megvédte a pekingi vezetés által tervezett úgynevezett biztonsági törvényt. Ez nem zavarja a város jogait és szabadságát – mondta Lam, felszólítva a polgárokat, hogy várják meg, amíg a törvény részletei ismertek lesznek. Tehát »nincs okuk aggodalomra«. Vasárnap több ezer hongkongi tüntetett a pekingi vezetés tervei ellen. A rendőrség tömegesen lépett fel ellenük és csaknem 200 embert letartóztattak. A tüntetők azonban további összejöveteleket is terveznek.”
A Hongkong új biztonsági törvényéről szóló vitáról a párizsi Libération ezt írja:
„1997. július 1-jén a lakosság ünnepelte Hongkong visszatérését Kína fennhatósága alá. Ez azonban nem tárta fel a valódi aggodalmat: meddig marad meg az „egy ország, két rendszer” elve, amely Hongkongnak némi függetlenséget biztosított Pekingtől? […] Hat hónappal egy fontos [amerikai] választás előtt […] nem valószínű egy amerikai intervenció a hongkongi demokrácia megmentése érdekében. […] Kína minden eddiginél nagyobb hódító hangulatban van – ma nemcsak egy kis terület jövője forog kockán, hanem annak szabadsága és demokratikus rendszere is. Ha ezek most ott odavesznek, később máshol éppen úgy eltüntethetik őket.”
Cirkusz vagy valóság?
„Izrael történetében először indítottak eljárást egy hivatalban lévő kormányfő ellen”, írja a moszkvai Nyezaviszmaja Gaseta c. napilap:
„[Benjámin Netanjáhú] megpróbált távol maradni a tárgyalástól, mert remélte, hogy az ellene indított eljárást el fogják halasztani. A bíróság azonban nem fogadta el a halasztási kérelmét. Az ügyvédek kérését, hogy a tárgyalást tévén közvetítsék, a bíróság szintén elutasította arra hivatkozva, hogy egy ilyen politikai »show« teljes mértékben elfogadhatatlan.”
A legolvasottab izraeli napilap, a Jerusalem Post a miniszterelnök elleni eljárást „cirkusznak” tekinti:
„A tüntetők a bíróság épülete előtt, a média képviselői pedig a bejárat előtt vonultak fel. A Likud képviselőinek fele jelent meg, akik arcmaszkot viselve Netanjáhú miniszterelnököt támogatták. Mindez izgalmas esemény volt a jelenlévők számára, habár a miniszterelnök meghallgatása mindössze 50 percig tartott. Ez a rövid folyamat nem volt arányos a bíróság méltóságával és nem váltott ki nyilvános tiszteletet sem. A rövidre fogott tárgyalás csupán azt jelezte, hogy a miniszterelnök elleni állításokat nem veszik komolyan, és ezáltal a tárgyalás nem volt más, mint csupán egy »show«. Pedig az igazságszolgáltatás könnyen elkerülhette volna ezt a kudarcot.”
A ljubljanai Delo c. napilap szerint Netanjáhú mindent megtett, hogy megakadályozza az ellene irányuló eljárást:
„Ebben az összefüggésben a jelenlegi helyzetet is figyelembe kell venni. Az ügyész hosszú és kemény munka során sok bizonyítékot hozott fel a vádlott ellen. Nyilvánvaló, hogy a Netanjáhú elleni eljárás sok port vert fel, és sok »csontvázat« hozhat ki az izraeli politikusok és üzletemberek alagsorából.”
A zürichi Tages-Anzeiger szerint a kormányfő és támogatói megsértik a jogállamiságot:
„Mivel Netanjáhú számos különféle kísérlete kudarcot vallott az ellene kezdeményezett korrupciós eljárásban, ő és társai, a Likud párt tagjai, példátlan kampányt indítottak az eljárás ellen. Ennek a kampánynak az volt a célja, hogy aláássák az igazságszolgáltatás hitelét. De a támadások nem vezettek célhoz. Az a tény, hogy a folyamat késleltetésére tett számos kísérlet után végre megkezdődött a tárgyalás, amin Netanjáhúnak személyesen is meg kellett jelennie, azt mutatja, hogy Izraelben még a miniszterelnök sem egy szentség, hanem mindenki egyenlő a törvény előtt.”
Tornyosulnak: Kínai katonák gyakorlatoznak Hongkong határán 2019-ben (Fotó: Tyrone Siu/Reuters)
