Ködös, ragacsos
reggel. Így fogad Bréma.
Niksz csinnadratta.

*

Otthon még nem volt
falevél a pázsiton.
Itt ősz, ősz van már.

*

Kurt úr bőr alá
borotválja pázsitját.
Minta szakállát.

*

A két körtefa
soká vonzotta egymást;
most már taszítja.

*

Amit bőrömön
érzek, arról beszélek.
Most forráz a Nap!

*

Csordultig telve,
lábam nyaldosod, Weser:
hogy várhattál már!

*

Fehér hattyúpár
barna utódaival
vitorláz felém.

*

Ó, égi sirály!
Civakodsz társaiddal
egy döglött halon.

*

Kondenzcsíkok közt
ollóban a Nap. Könnyen
lenyisszanthatják…

*

Az égi ekék
itt is borozdolnak, fönn
a kék parlagon.

*

Most veszem észre:
a pazar Nap batrija
kimerülőben…

*

Otthon a Tisza,
itt te vagy megbízható
iránytűm, Weser.

*

Ni, az éger is!
Szedetlen „epreivel”,
és társtalanul…

*

Berkenyém, téged
én már megrajzoltalak.
Lángolj csak, lángolj!

*

Azt hittem, sirály
csapódott az arcomhoz.
Nem. Egy falevél.

*

Könyöradomány
a hontalanoknak, és
krokodilkönnyek.

*

Padlásszobámban
(Montaigne-nyal elzárkózva)
szűk a nagyvilág.

*

Ha kisütne még,
nem a Nap, a te arcod
szórja rám fényét.

*

Még egy fuvallat,
s lehull ez a levél is.
Ez. Az utolsó.