Az emberben még jár-kel a vér,
Mégis dermedezik az esze,
S a hite jégcsapkristályba vész.
Itt a villongó igék nesze
Csak az oltható él őt fűti még,
Ha tüzek nyelvén nem tekereg.
Hogy Te jéggé dermedsz, Ő meg ég,
Afelett bárki is kesereg?
Mit az idegennek, ugyebár,
A minket emésztő fergeteg!
Törődése ép talajon jár,
Nem köti láng, se jéggörgeteg.
Haj, elprédáltuk az arcunk rég,
A megértés elfoszló felleg!
Hogy Te jéggé dermedsz, Ő meg ég,
Valakit érdekel?
Igen, hobbiból, úgy mellesleg.
Hát, fajtám, elért a Ma átka:
Öléből a Nappal szaggat ki,
Mállik benned a bízó Hátha.
Hogy holnap mit érdemel?
Hogy mindegy, azt ne mondja senki!
