Donald Trump azt képzelte, hogy ugyanúgy kormányozhat egy demokráciát, mint saját magáncégét: mikor mi jut az eszébe, mikor kit akar éppen felemelni vagy elásni – miközben a valóság nem számít, mert a talpnyalók és a kegyencek úgyis elsímítják előtte (és különösen utána) az utat. Mert ugye pénzért úgyis mindenki és minden megvásárolható…
Nos, a szélhámos ígéretei alapján (egy kiábrándulásában megvezethető kisebbség által) megválasztott milliárdos lassan kénytelen rájönni, hogy a világ legrégebbi demokráciája mégsem számít az ő privát játszóterének. Lehet, hogy hosszú és ködös még az út a lemondásig, leváltásig, vagy netán egészen a börtönig, de minden utazás az első lépéssel kezdődik. És Trump már első 117 napja alatt több tucatnyi ballépést megtett, amelyekkel egyre mélyebbre süllyed a saját maga ásta gödörbe.
James Comey FBI-igazgató eltávolítása az orosz kapcsolat vizsgálatának – és az egész Szövetségi Nyomozó Irodának – az éléről az egyik ilyen végzetes lépés lehetett. A kétméteres Comey ugyanis nem hagyja magát lábtörlőnek használni. Amikor tavaly kétszer is Hillary Clinton ellen szólalt fel (sőt másodszor egy abszolút kritikus pillanatban, pár nappal a választások előtt), Trump azt hihette, hogy megszerezte magának. Ezért gondolhatta a dilettáns (vagy delikvens) elnök azt, hogy a Flynn-botrány kitörésekor is számíthat majd rá. De Comey nemcsak fizikailag, hanem politikailag és erkölcsileg is messze az elnök fölé tornyosul, a válsághelyzetek kezelésében való jártasság tekintetében pedig össze sem lehet őket hasonlítani.
Mint kiderült, Trump vacsorára hívta Comey-t a Fehér Házba, majd saját alelnökét és nemzetbiztonsági tanácsadóját kizavarva a teremből négyszemközt próbálta meggyőzni őt arról, hogy „hagyja Flynnt” futni, mert az „jó ember”. Az FBI-igazgató csak annyit válaszolt: „Egyetértek, Flynn jó ember.” És utána elment a kongresszus illetékes bizottságához, hogy további erőforrásokat kérjen a Trump-stáb orosz kapcsolatainak vizsgálatára.
Trump természetesen tagadja – csatlósaival tagadtatja, aminek következtében egyre jobban fő az egész elnöki stáb feje –, hogy a nyomozás leállítására kérte volna Comney-t. Az igazságszolgáltatás hátráltatása ugyanis akkora bűnténynek számít az Egyesült Államokban, amekkorának sokszor maga az eredeti vétség sem. Emlékezzünk csak Richard Nixon esetére: közönséges betörés miatt indult el a lavina, de az akkori republikánus elnök éppen az obstrukció miatt volt kénytelen lemondani. Pedig hol volt az a bűntény attól, amire most gyanakszanak egyre többen Trump orosz kapcsolatainak ügyében. Ott az ellenfél kampánytitkait próbálták ellopni – itt pedig nem kizárt, hogy az amerikia demokráciát ásták alá és az ország tekintélyét szolgáltatták ki a legnagyobb politikai ellenségnek.
Trump tragédiája az lehet, hogy maga sem érti, mibe keveredett. Elutasította a politikai játékszabályokat, azok pedig visszavágnak. A komédia (vagy ha úgy tetszik: Comeydia) az egészben pedig az, hogy olyan banánhéjon bukhat el, amelyet el akart taposni: ez a dilettáns elnök még ki is mondta, hogy mivel ő Comey főnöke, ezért „normális, hogy hűséget követel tőle”. Csakhogy az amerikai igazságszolgáltatás legerélyesebb összetevőjének gerinces vezetői nem úgy működnek.
Trump valamiféle „magnószalaggal” fenyegetőzött, Comey pedig azt válaszolta: „Elő vele!” Ha ugyanis létezik felvétel az ovális irodabeli beszélgetésről, akkor az már önmagában véve is problematikus – Nixon is saját titkos hangfelvételei miatt bukott le. Ha pedig nincs ilyen, akkor Trumpot megint dicsekvő hazugságon fogják – márpedig az igazságügyi szervek előtt hazudni ugyancsak bűnténynek számít. Ha pedig azt hiszi, hogy az ő szava többet ér majd egy kongresszusi ítélőszék előtt, mint a „közönséges főrendőré”, akkor megint csak óriásit téved. Ő ugyanis össze-vissza beszélt az elmúlt közel két év alatt, Comey viszont egyetlenegyszer sem mondott ellent önmagának.
Ráadásul az FBI-igazgató gondos feljegyzéseket készített minden fontos beszélgetéséről. A Trumppal folytatott ominózus szóváltásról is – és ez robbant újabb bombaként mindössze 24 órával azután, hogy kiderült, Trump izraeli titkokat árult el az oroszoknak. (Amikor erről legutóbb írtunk, még csak sejtésként említettük, de mára bebizonyosodott, hogy Izrael szolgáltatta a szuperbizalmas információt.)
Washingtonban gyorsulnak az események, és már a republikánus oldalon is egyre kevesebben állnak ki Trump mellett. Inkább bújkálnak a sajtó elől – amelyről Trump a tél végén azt javasolta Comey-nak, hogy „kezdje börtönbe vetni a kiszivárgató újságírókat”.
Amerika naivul megengedte ugyan, hogy egy dilettáns (vagy delikvens) kerüljön a legmagasabb hivatalba – de talán mégsem engedi meg azt, hogy egy öntelt pszichopata önkényuralommá tegye a demokrácia bástyáját. Trump most a tengeren túlra menekül az otthoni válság elől (Szaúd-Arábia, Izrael, G-7), de külföldön még kevésbé veszik komolyan. Ilyen tragiComeykus dilettáns bohóc még nem képviselte Amerikát a világ előtt.
