Miskolcon edz a szabadkai Bognár Nóra országos bajnok falmászónk, de még mindig szerb színekben versenyez. Legutóbb március első hétvégéjén a Magyar Kupán szerepelt kiválóan: Junior kategóriában az első, a felnőttek között a második helyen végzett.

A Szabad Magyar Szónak beszélt a megmérettetésről, és a mindennapokról. Hogyan zajlik Miskolcon az edzés és hogyan egyezteti összes a távoktatást a sporttal, illetve hogyan szakítja el családjától a járvány, amit meglehetősen nehezen visel.

— A Magyar Kupa legutolsó fordulóját az új budapesti Mag47 teremben rendezték meg. A gyorsasági versenyt is meghirdették, de végül műszaki okok miatt azt nem tartották meg. Kicsit aggódtam a szereplésem miatt, mivel hirtelen kellett váltani a boulder ágról nehézségire, illetve az utóbbi időben túlhajtottam magam, és úgy éreztem, hogy gyorsan savasodok. Edzéseken próbáltam ezeket kiküszöbölni, ami úgy tűnik sikerült is, a versenyen pedig fizikai gátoltság nélkül tudtam mászni.

A mentális része is jól összeállt, a párom mindig segít emlékezni a helyes gondolkozásra, így egyre kevesebb mentális gátam van a versenyeken. A selejtezőben a jó taktikát választottam, bevállaltam a nehéz utakat az elején, hogy aztán ne legyen gondom a könnyebbekkel, időt és energiát spórolva. A döntőben viszont rosszul vizualizáltam az adott utat a földről, így a megvalósítás sem lett a krémek krémje, többet vártam volna el magamtól, viszont így is elég magasra jutottam, hogy a második helyet megkaparintsam a felnőtt mezőnyben, a juniorok között pedig az első helyet.  

Bognár Nóra jelenleg Miskolcon edz Bodrogi Zoltánnal.

— Ha csak tehetem itt vagyok, hogy ne veszítsek a ritmusból, illetve versenyek is jelenleg csak itt zajlanak Magyarországon. Mindenesetre még mindig szerb színekben versenyzem, de a Magyar Kupákon magam miatt indulok főleg, tehát itt nem nemzetek indulnak, hanem egyének és természetesen mindenkit szívesen látnak, akik persze rendelkeznek a megfelelő dokumentumokkal, legyen az magyar vagy külföldi.

Szerbiában egyelőre még a versenynaptár sem jött ki erre az évre falmászásból, mondja Nóra, így főleg a tanulmányai miatt kell időnként visszautaznia Szerbiába, bár sokat segít az online oktatás.

— Így sem könnyű több száz kilómétert utaznom, de ezt még a mostani határhelyzetek is megnehezítik, amibe természetesen a járványhelyzet szólt bele, így sajnos nem tudom mindig megtenni, hogy csak úgy “leugorjak” a családomhoz. Ettől függetlenül próbálok erős maradni, sokszor gondolok a szüleimre, hogy ők hogy cselekednének, vagy mit tennének bizonyos helyzetekben. Nagyon szeretném, ha már

kialakulna globálisan a nyájimmunitás, ezáltal minden visszaállna a rendes kerékforgásba és az utazás sem jelentene gondot.

Nyitókép: Bognár Nóra a dobogó második fokán (Privát archívum)