Ivica Dačić parlamenti elnök, a Szerb Szocialista Párt (SPS) elnöke biztos benne, hogy Jovica Stanišić és Franko Simatović, a szerb titkosszolgálat egykori vezetői semmilyen bűncseleékményben nem vettek részt 1992 és 1995 között Bosznia-Hercegovinában – erről az N1 írt .

Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, a két volt titkosszolgálati vezető 12-12 évet kapott Hágában az 1992-ben Bosanski Šamac civil lakossága felett elkövetett etnikai tisztogatás miatt.

12-12 évet kapott Stanišić és Simatović Hágában

Dačić megint a régi nótát vette elő, miszerint az az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusának (MICT) semmilyen bizonyítéka nem volt arra, hogy Stanišić és Simatović segítséget nyújtott az etnikai tisztogatáshoz, szerinte a bíróság ismét a szerbek kollektív felelősségét próbálja előtérbe helyezni.

Tudják önök, hogy hányan láttak, vagy tudtak valamit abban az időben a történésekről. Más lenne, ha részt vettek volna benne. Bízom abban, hogy megváltoztatják az elsőfokú ítéletet” – mondta Dačić, aki hozzátette, hogy Stanišićet „komoly és megbízható” embernek ismeri, aki nagy szerepet vállat abban, hogy a 90-es évek politikusai „racionális döntéseket hozzanak”.

Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusáról Dačić azt mondta, hogy mindenben illetékes, kivéve abban, hogy ítéletet mondjon azok felett, akik felelősek „a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáért”.

Ivica Dačić (Fotó: Tanjug)