Egyre többen tiltakoznak, és hangot is adnak véleményüknek a hatalomhoz igen közel álló, állami lefedettségű tévécsatornákon bemutatott felvételek, fotók miatt, amelyeken erőszakos halált halt emberek holttesteit, emberi maradványokat mutogatnak az állam vezetői. A Danas napilap véleményrovatába Nikola Krstić újságíró is azokról a tévéműsorokról írt, amelyekben ilyen felvételeket mutatnak be.

– Ha a napokban nézték a tévé képernyőjét, be kellett ismerniük, hogy az állami vezetőink, még ha nem is tudatosan, de valljuk be, keményvonalas fanatikusai a Texasi láncfűrészes mészárlásnak.

Annak ellenre, hogy valószínűleg sohasem hallottak erről a filmremekről, Aleksandar Vučić emberi hússal teli lavórok és levágott fejek mutogatásával, vagy Aleksandar Vulin miniszter ámulata, hogy celofánba burkolt lemészárolt testeket mutogasson minden rémálmot felülmúl, ami a távoli Texasban történt azokban a gondtalan hippi években.

Nem tudom, hova tűntek azok a jobboldali útonállók és szerb házigazdák, akik nem tudják, hogyan magyarázzák meg a gyerekeiknek, hogy miért jár két férfi kézen fogva? Hova tűntek azok az undorodó kiáltások, amelyek évek óta nem hagyják az embereket, hogy nyugalomban szeressék egymást, hogy most mutatnák meg a foguk fehérjét, amikor az ő büszkeségük, az imádott Szerbiájuk képviselői lemészárolt emberi hullákat mutatnak be főműsoridőben, mert ugye, istenem, ez a köz érdeke?

Nem kell arra választ kapnunk, hogy hova tűntek. Mert ugyanazokba a lyukakba húzódtak vissza, ahonnan figyelemmel kísérték a hullaszámolást Milošević híradóiban. Amelyekből nagy odafigyeléssel és kifejezetten mazochista módon magukba szívták azokat a mondatokat, amelyek olyan babákról szóltak, akiket Szarajevóban kiéheztetett oroszlánok elé vetettek. Ugyanazokban a lyukakban szívták magukba a 41 leölt kisbabáról szóló hazugságokat is. Akkor sem szól egyikőjük egy szót sem, hanem – csend, nem látod, mit csinálnak velünk.

De miként magyarázzam meg mindezt, amiben élünk a gyereknek? De tényleg.

Hogyan magyarázzam meg neki, hogy miért nem tanította neki senki történelemórán, hogy ez a mai, modern Szerbia – igen, épp az, amelyben élünk – albánok holttesteit, gyerekekét is, horda szét és árkokban ásta el? Miként magyarázzam el neki Szarajevó négy évig tartó ostromát? Vagy Srebrenicát? Vagy azt a felvételt, amelyen a Skorpiók fiatal férfiakat gyilkolnak? Vagy egyáltalán Szerbia lebombázását? Hogyan? Mi módon?

Miként magyarázzam el neki, mi is valójában Koszovó, az, amelyiket a sajtóban állandóan emlegetnek? Mit jelent az nekünk valójában?

Miként magyarázzam el neki, miért vagyunk a környező országokkal félháborús viszonyba, mert az összes híradó erről számol be, állandóan? Hogyan magyarázzam el neki, hogy a közvéleményt valójában miért érdekli az, hogy folytatásos tárcákban arról olvasson és sorozatokban azt nézze, ahogyan valamilyen emberi szörnyek és pedofilok gyerekeket erőszakoltak és öltek meg?

Miként magyarázzam el neki, hogy van az, hogy amikor egy lány erőt gyűjt magán és a nyilvánosság előtt elmondja, megerőszakolták, mindenki azt kérdezi tőle, „miért várt ilyen sokáig”? Hogyan magyarázzam el neki, miért nem hisznek a lánynak? Hogyan?

Miként magyarázzam el neki, hogy mindaz, ami most van, egy bűnözői hagyaték, amelynek az a lényeg, hogy megszoktassa a közönséggel a vér látványát, a szenvedést, fájdalmat és halált? Hogyan magyarázzam meg neki, miért ilyen borús a valóságunk? Ezt a civilizációs széthullást? Ezt a mi sötét vilajetünket, amely felemészt bennünket?

Amikor majd kapunk válaszokat ezekre a kérdésekre, talán tudomást szerzünk arról, miért mutogat Vučić olyan képeket, amelyen darált emberi hús van. És arról is, hogy pillanatnyilag miért is számít ez egy olyan teljesen normális dolognak, mint a Slagalica vagy a Porodično blago – írja Krstić.

A jegyzetet eredetiben ezen a linken olvashatják.

(Fotó: N1/Tanjug/Rade Prelić)