Annak ellenére, hogy már hosszú év(tized)ek óta elsősorban a közvállalatoknak olyan számlákat fizetünk, amelyek tartalmának egy részéről fogalmunk sincs, hogy mit jelentenek, csak a közelmúltban vállalkozott egy Nova Varoš-i polgár arra, hogy bíróságon tisztázza a villanygazdaság egy régi húzásának jogosságát.
Nevezetesen azt, hogy a napjainkra már mereven központosított Szerbiai Villanygazdaság velünk, áramfogyasztókkal fizetteti meg a számlák elkészítését és kibocsátását, valamint folyamatosan feltüntet egy tételt, amely az áramellátás „készenléti állapotának” (troškovi garantovanog snabdevača) költségeit fedezi.
Ezt és még néhány tételt akkor is fizetni kell, ha egyetlen kilowatt áramot sem használtunk el. Erről konkrétan sokkal többet tudnának mesélni a hétvégi házzal rendelkezők, ugyanis a téli hónapokban nagyjából fél évig egy pillanatra sem kapcsolják fel az égőt, de ennek ellenére kötelesek havonta csaknem hatszáz dinárt fizetni. A semmiért!
Ugyanakkor közismert tény, hogy a Szerbiai Villanygazdaság a mindenkori kormány jegesmedvéje, vagyis védett állata. Tehet bármit, a miniszterek minden körülmények között melléállnak. A cégben az átlagfizetés már meghaladta a százezer dinárt, s a vállalat első garnitúrájába tartozó „szakemberek” fizetését még a kormány- vagy az államfő is megirigyelhetné.
Az sem lehet véletlen, hogy ha az EPS nagyobb fejlesztést szándékozik végrehajtani, kénytelen külföldi hitelt felvenni, mert a saját felhalmozóképességéből úgyszólván semmire sem futja. A nemzetközi pénzpiacon felhajtott kölcsönt azonban vissza kell fizetni, s az sem titok, hogy erre sem az EPS, sem a Srbijagas nem képes (vagy nem is töri magát). A kezességet a kormány vállalja, annak ellenére, hogy egy-másfél évvel ezelőtt az ország első embere kijelentette, miszerint a kincstár ezután semmilyen körülmények között sem fog ilyen jellegű kötelezettséget vállalni. Még szinte a levegőben rezgett a nyilatkozat utolsó hangfoszlánya, a kormány máris bejelentette, hogy a villanygazdaság által külföldön felvett háromszáz millió euró hitel visszafizetésére garanciát vállalt.
A fentiekből is kiderül(het), hogy a szerbiai politikai csúcs kegyeit élvező közvállalat(ok) szinte bármit megtehet(nek). Ha a pénzben való dúskálást óhajtják, a parlament törvénybe foglalja a különféle, olykor érthetetlen és logikátlan adók bevezetését. Az ezt követő években a közvállalatnak, ahol egyébként a megfelelő pártkönyvecskével rendelkező, semmihez sem értő, de jól fizetett munkahelyre ácsingózók gond nélkül „munkába” léphetnek, csak az akár kényszerrel is történő behajtás a dolga, hiszen csupán arra kell hivatkoznia, hogy mindez törvényes. Pedig hatvanöt évvel ezelőtt a hittanórán azt tanultuk, hogy csupán Mózes kapta az Istentől kőbe vésve a tíz pontból álló törvényt, azóta az ilyesmiről emberek döntenek. A képviselőház működése pedig kísértetiesen hasonlít a Rejtő Jenő Sárga garnizon című kisregényében olvashatóra, ahol ötventagú népképviselet döntött a fontos kérdésekben, az pedig azt csinálta, amit Jimmy Fool mondott.
Lehet, hogy az EPS áramfogyasztók zsebéhez való viszonyulása törvényes, de nem erkölcsös.
Both Mihály
Az írás nyomtatott változata a Családi Kör 2021. július 29-ei számában jelent meg.
