Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941 szeptemberében és októberében 96 nőt zártak be, kínoztak, egyeseket halálra, másokat börtönbüntetésre ítéltek a magyar különleges rendőrség és Magyar Királyi Csendőrség tagjai. Dr. Margareta Bašaragin német nyelv és irodalom szakon végzett, kutatási területe a nyelvhasználat a nemek vonatkozásában, és külön figyelmet fordít a híres szabadkai nők utáni kutatásra. Tagja és képviselője az újvidéki székhelyű Női Tanulmányok és Kutatások Egyesületének. A vele készült interjúban személyes, megrázó vallomások is vannak.
Mi történt 1941-ben, és miért tartóztatták le ezeket a nőket?
– A második világháború előtt közvetlenül a szabadkai fiatal lányok és asszonyok egyre tömegesebben és szervezettebben vettek rész a munkás- és forradalmi mozgalmakban. Azokban az időkben volt néhány szektora az illegális szervezkedésnek és munkának, amelyeket főként nők végeztek: az illegális áru, anyag terjesztése, főként a pártlapokról, technikai eszközökről volt itt szó, amelyeket ők szállítottak egyik helyről a másikra. Ezzel Lola Wohlt bízták meg, aki gyűjtötte a Vörös, majd később a Népi támogatást, amit pedig Rác Magda vezetett és szervezett. Szabadkán sok orvos és értelmiségi tartozott a mozgalomhoz, és számos előadást tartottak. Így dr. Heumann Jolán vegyészmérnök elsősegély-tanfolyamot tartott a nőknek. Számos kommunista ifjúsági szerveződés létezett már akkor, amelyekben a nők a Jugoszláv Kommunista Párt direktíváit követték, s tulajdonképpen felkeléseket és fegyveres tiltakozásokat szerveztek. Az első ilyen akcióban, amikor szögeket szórtak ki a palicsi útra, Mayer Ottmár vezette az akciót, és a betakarított termés felgyújtását is megszervezték. A párt rendelete az volt, hogy a termést nem szabad átadni a megszállónak, az akciót pedig Josip Licht vezette, és ebben részt vett Spitzer Edit és Beck Lili.
Ezt követően, illetve a többi megmozdulás után kezdték őrizetbe venni a párt és az ifjúsági szövetség tagjait?
Magda Simin vallomása alapján 1941 végén és 1942 elején 96 nőt kínoztak és zártak be ebbe az épületbe
– Először a városházára vitték őket, ahol a rendőrség főhadiszállása volt, majd a magyar ügynökök vizsgálati börtönt alapítottak Topolyán, ide vitték el a szabadkai kommunista lányokat. Miután ez nem bizonyult megfelelőnek, Szabadkán alapítottak egy központot a Sárgaházban. 1941 októbere és november folyamán ide mintegy száz nőtt zárattak be. Magda Simin vallomása alapján 1941 végén és 1942 elején 96 nőt kínoztak és zártak be ebbe az épületbe, s Simin erről könyvet is írt, 1958-ban Míg a meggyfák virágba borulnak (Dok višnje procvetaju) címmel. Később lányával, Nevenával Miért hallgattak? Anya és lánya ugyanarról a háborúról (Zašto su ćutale? Majka i ćerka o istom ratu) címmel a Futura publikaciók kiadásában megjelent egy újabb könyv a Sárgaházban történtekről.
Mi történt Lola Wohllal, és miért kellett kötél általi halált halnia?
Wohl Lola sírja a szabadkai zsidó temetőben
– Wohl Winkler Laura Lola már a harmincas években csatlakozott a munkásmozgalmakhoz. Mayer Ottmárral közösen a Híd folyóiratnak is dolgozott, s együtt szervezte a nők számára az elsősegély-tanfolyamokat, és a vezetése alatt nyomtatták a pártanyagokat spirográfon. A feltételezések szerint a Kommunista Pártba 1939-ben lépett be, és komoly szerepe volt a szervezetben. Amikor Mayer Ottmárt 1941. szeptember 9-én letartóztatták, Lola megszökött, majd néhány napon keresztül Szabadkán bujkált, és végül Magyarországra menekült. Az ügynökök október 15-én tartóztatták le Budapesten. A szabadkai Sárgaházban kínozták és megerőszakolták, a vádiratában az állt, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt ifjúsági szövetségében katonai akciókat szervezett. Kötél általi halálra ítélték. Amikor a nyakára tették a kötelet, a magyar katonának a következőket mondta: „Miért reszket? Nem magát akasztják.” Mindössze 27 éves volt.
Azt mondja, a nőket kínozták. Mit kellett átélniük?
– Lili Beck Krmpotićot (1925., Szabadka – 2000., Újvidék) a búza felgyújtásáért zárták börtönbe. 1942-ben, a pert követően a kistarcsai börtönbe vitték, ahonnan sikerült megszöknie. A Sárgaházban töltött napokról a következőket írta: „Aztán odakötöztek a padhoz, és le kellett vennem a cipőmet és a harisnyámat, ez volt az ő különlegességük, a csendőrségnek, hogy a talpunkat ütöttek gumibottal. A padon, aminek nem volt támlája, a kezünket és a lábainkat is a pad lábához kötözték. A verőlegény addig ütötte a talpad, amíg nem vallottál be valamit. A másik, az úgynevezett tanultabb, a nyomozó, ő írta a jegyzőkönyvet. De belőlem semmit sem húztak ki, ezért csúnyán megvertek. Az egyik ráült a hasamra, a másik pedig ütött. Aztán levetkőztettek. Huszonpár ütésig számoltam, aztán nem bírtam tovább. Lehet, hogy itt egy kicsit el is ájultam. Aztán elengedtek, mert úgynevezett medvetáncot akartak látni. Mivel a talpam tele volt véraláfutásokkal, fogtak egy zsilettet, kivágták a bőrt és kinyomták az alvadt vért, aztán bekenték valami zsírral. Borzasztóan csípett és fájt, azonnal bedagadt a lábam. Aztán egy nyomozó leült, tartott egy botot, nekünk pedig át kellett azt ugrálni. Azokkal a talpakkal. De nekik az tetszett. Nevettek. Aztán ráuntak, s mondták, hogy vegyem fel a cipőm. Mivel az eleve kicsi, szűk volt a lábamra, természetesen nem bírtam felvenni, annyira fel volt dagadva a lábam. De ők erőszakkal is rámadták. Csillagokat láttam. De ez semmi nem volt. Aztán kidobtak, majd újra bevittek abba a szobába.” (Forrás: Film Survivors of the Shoah –Visual History Foundation SLATE, date 5th May 1998, Testemony of the Survivor Lili Krmpotic Beck, interviewer Marika Krpež. Novi Sad, Serbia). Beck Lili a háborút követően Újvidéken telepedett le, és megbecsült alkalmazottja volt a Vajdaság végrehajtó bizottságának.
Mi lett a többiekkel? Wohl Lolát felakasztották, és a többi elítélt?
Emléktábla őrzi az áldozatok nevét
– 1941 novemberében a bíróság halálra ítélte Wohl Lolát és Rác Magdát. Lolát november 18-án felakasztották, Rác Magda azonban kegyelmet kapott, és a kötél helyett tíz évre ítélték. A többi nőt a szabadkai börtönbe szállították át, majd 1942 márciusában a katonai bíróság harmincukat hat hónaptól 15 éven át tartó fegyházbüntetésre ítélte. Mindannyian, akik rövidebb ideig ültek börtönben, a második világháború idején az illegális mozgalmakhoz csatlakoztak. A többieket koncentrációs táborokba és börtönökbe küldték: Márianostrára, Komáromba, a topolyai koncentrációs táborba, Budapestre, Szegedre, Bergen-Belsenbe, Ravensbruckbe, Dachauba.
Emlékszünk mi ma ezekre a bátor nőkre?
– A fiatal generációk alig tudnak valamit a második világháború borzalmairól, és még kevesebbet a fasisztaellenes megmozdulásokról és harcokról, amelyeket őseink vívtak, különösen helyben, Szabadkán, azokról is alig tudunk, akik az életüket adták értünk. Amiben hittek, vagyis a háború nélküli világ, a szeretet, egymás segítése és a közösségi lét általános értékek. Annak, hogy ők készen álltak ezért harcolni, kiálltak érte, és akár meg is haltak, példaként kellene állnia előttünk. Ma a háttérbe szorul ezeknek a nőknek a szerepe ebben. Ezért fontos, hogy beszéljünk, és ne feledkezzünk meg róluk.
Az újvidéki Női Tanulmányok és Kutatások Egyesület szabadkai kirendeltsége A szabadkai antifasiszta nők címmel valósít meg projektumot a belgrádi Női Rekonstrukciós Alap támogatásával 2021 májusa és decembere között. A projekt célja, hogy hozzájáruljon a kollektív tudás és emlékezet fejlesztéséhez, információkat szolgáltatva a nőkről, akik hozzájárultak a fasizmus elleni harchoz, a béke megőrzéséhez.
Borzalmak történtek a Sárgaház falai között 1941 őszén (Tóth Imre)
