Örökzöld téma az infláció, hiszen a hatása nem válogat, egyformán érinti a nyomorban élőket és a gazdagokat is. Esetleg az utóbbiak aránytalanul könnyebben elviselik, ha a kenyérre, tejre félretett pénzük holnap kevesebbet ér.
A statisztikai hivatal a napokban közzétette az elmúlt tíz hónapra vonatkozó eredményeket, de abból semmi újat sem tudhattuk meg, hiszen az említett intézmény csak alátámasztotta a számunkra közismert tényt: csaknem minden megdrágult. Nem kell ahhoz agyonfizetett közgazdász, elég, ha az ember egy ezerdinárossal elmegy a piacra, s már hazafelé megállapíthatja, hogy alig vett valamit, a pénze azonban elfogyott.
Már a nyáron az építőipari beruházásoknál szinte pánik tört ki, hiszen az tevékenységük alapanyagai több mint drasztikusan drágultak. Érthető, hogy a lakások ára is meredeken kezdett emelkedni, s ez a körülmény semmiképpen sem magyarázható a megnövekedett kereslettel. A valós ok az új lakások és házak építése költségének nagymértékű emelkedése.
A statisztikusok szerint azonban nincs akkora baj, mint ahogyan azt az emberek „szajkózzák”, hiszen az élelmiszer alig 5,8, a hús 6,6, a szállítás pedig 9,2 százalékkal drágult. Igaz, a zöldségfélékért ma már legalább 20 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly ilyenkor, s az üzemanyag ára is 17 százalékkal nőtt. Éves szinte azonban az infláció – a hivatalos adatok szerint – elviselhető, 4,3 százalék.
Persze önmagunkat tagadnánk meg, ha beismernénk, hogy az életszínvonal ilyen mértékű romlásáért nagy részben mi vagyunk a hibásak. A közgazdászok máris a külföldi pénzromlás Szerbiába való begyűrűzésére hivatkoznak. Na meg a világjárványra. Az utóbbi, népi nyelven szólva, egy zsidózsák, amibe minden belefér. Ha kell, ha nem.
S közben a politikusok azt akarják, hogy higgyünk a hihetetlenben, miszerint egyre jobban élünk.
