A tegnapi népszavazás eredményei megmutatták, hogy az alkotmány módosítása nem rendelkezik megfelelő legitimitással. A szavazati joggal rendelkezők 70% nem vett részt a szavazáson, míg a 30% körüli résztvevők 40% nemmel szavazott, írja közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

Ezek, a még mindig nem hivatalos eredmények, amelyeket a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) helyett Aleksandar Vučić államfő és egyben a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke jelentett be, komoly pofont adtak a kormánykoalíciónak. Információink szerint Szerbia nagyobb városaiban, mint Belgrád, Újvidék, Čačak, Kragujevac stb. győzött a nem szavazat, ráadásul úgy, hogy a szavazások alatt számos törvénytelenségre, visszaélésre derült fény.

A vajdasági magyar településeken, leginkább a Tisza mente magyar többségű önkormányzataiban a részvételi arány még alacsonyabb mint az országos arány. Bár az igenek és nemek pontos számát még nem lehet tudni, egy dolog már most biztos: A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem élvezi a vajdasági magyarok többségének bizalmát!

Nem tudta megszólítani az embereket, hiába gyakorolt nyomást a szavazókra SMS üzenetekkel, telefonhívásokkal, otthoni zaklatással, hiába volt a szép kort megélt szavazók

manipulálása. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a szavazóhelyek többsége ellenzéki ellenőrzés nélkül volt, akkor azt lehet mondani ezt a szavazást a Szerb Haladó Párt (SNS), Szerb Szocialista Párt (SPS) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kormánykoalíció csúnyán elbukta.

Végezetül, de nem utolsósorban, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) nevében szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik elfogadva politikai állásfoglalásunkat részt vettek a népszavazáson és nemet mondtak a demokratikus folyamatok kijátszására.

Reméljük ez a kölcsönös bizalom tovább fog növekedni és április 3-án a rendkívüli parlamenti választásokon közös erővel leváltjuk őket!, áll a közleményben.