Tíz napig sem tartott a Fehér Ház „bibliai fivéreinek” története. Anthony Scaramuccinak, a mocskos szájú új-volt kommunikációs igazgatónak mennie kellett, amikor a még újabban kinevezett kabinetfőnök, John Kelly nyugalmazott tábornok hétfőn elfoglalta munkahelyét.
Scaramucci volt az, aki Káin és Ábel drámájához hasonlította saját harcát Reince Priebus-szal, a múlt héten kirúgott kabinetfőnökkel, még mielőtt ország-világ előtt lejátszódott volna a faramuci történet: Scaramucci–Káin megölte, vagyis kirúgatta, Priebus–Ábelt, aminek nyomán Isten (ebben a színjátékban csakis Trump játszhatja ezt a szerepet) megbüntette, vagyis kirúgta Scaramucci–Káint.
Nincs ínyünkre emberek nevével játszadozni, hiszen azt (szinte) senki sem maga választja. De ha valaki, akkor Scaramucci – aki „Csórónak” becézte saját magát – megérdemli a jellemzést. Neve olaszul csetepatét jelent (angolul skirmish), rövid politikaközeli epizódszerepe pedig nagyon is arra hasonlított, amikor egy kulisszák mögötti, rejtett csatározásba belép egy betonkezű bunyós és szétcsap a társaság között. Scaramucci mondta is, hogy akár az egész elnöki sajtóirodát kirúgja, csakhogy véget vessen a folyamatos kiszivárogtatásnak.
Miután azonban jövetelével lemondott az előző szóvivő, Sean Spicer, majd a Republikánus Párt volt főtitkárának is fel kellett adnia kabinetfőnöki posztját a famózus Scaramucci-interjú és Twitter-csivitelés nyomán, Trump immár negyedik kommunikációs igazgatója is az elnöki történelem szemétdombján végezte.
Scaramuccit az elnök lánya és veje, Ivanka Trump és Jared Kushner javasolta, most viszont ők támogatták Kelly tábornok, eddigi belbiztonsági miniszter be(ljebb)hozatalát. A helyettes szóvivő szerint hétfőtől ők ketten is Kelly-nek jelentenek, nem közvetlenül a papának. Ami persze röhejesnek tűnik, de a rendcsinálási kísérlethez jól hangzik.
A tábornokot olyan ceremóniával fogadta az ingatlanmágnás-államfő, mint ami kizárólag állam- és kormányfő-vendégeknek jár ki: az Ovális Irodában maga mellé ültette a kandalló elé, hogy agyba-főbe dicsérje (a felerősített razziák és erőszakos deportációk nagyon tetszenek Trumpnak, és Kelly beleállt a „rendteremtési” akciókba) – majd szokásos kézfogás közbeni magához rántással jelezte, hogy „megfogtalak”. Mint emlékezetes, ezt a fajta vazallus-avatást csak Emmanuel Macron francia elnök tudta eddig kivédeni, a tél végén kinevezett legfelső bírósági tag is áldozatul esett neki.
Nem kétséges, hogy a volt tengerészgyalogos-tábornoknak van legalább annyi fizikai ereje, mint az elnöknek. Nyilván feltételül szabta a faramuci Scaramuccival való leszámolást a cseppet sem irigyelhető megbízatás elfogadásához.
Most hát a külügyminiszteri tárcát leszámítva (amit különben is megharmadolni készülnek), mindhárom leghatalmasabb elnöksegédi munkakör tábornoki kézbe került Amerikában. Tábornok a kabinetfőnök, tábornok a második nemzetbiztonsági tanácsadó H.R. McMaster (28 nap után kirúgott elődje is az volt: Mike Flynn Putyin-pajtás külpolitikai kampánytanácsadó) és tábornok a Pentagon főnöke, James Mattis is.
Trump tábornokai: McMaster, Mattis és Kelly Irakban (Fotók: Pentagon)
A választási kampány során Trump emlékezetesen kijelentette: „Többet tudok az ISIS-ről, mint a tábornokok. Higgyék el nekem!” Később elmagyarázta, hogy azért tud olyan sokat az „Iszlám Államról”, mert szenvedélyesen nézi a televíziót – amiről viszont még később, és azóta is, azt állítja, hogy „csaló, alávaló kamumédia” (kivéve persze a szélsőjobboldali Fox hírtévét).
A legtöbb elemző szerencsés körülménynek tartja, hogy éppen egy tábornok került a kabinetfőnöki posztra, mert a trumpi Fehér Ház első hat hónapját a totális káosz jellemezte – amit az elnök természetesen folyamatosan tagadott a Twitteren, de legújabb húzásaival végül is beismert. Csakhogy ahol sok a szakács, ott általában fő is valami. Vagy a „rangosabb” szakmára lefordítva: ahol túl sok a tábornok, ott előbb-utóbb lőni is fognak. Miután Trump ENSZ-nagykövete – szintén Twitteren – azt csivitelte, hogy (a legújabb rakétakísérlet miatt) „Befejeztük a szövegelést Észak-Koreáról”, eleve nyitott az út a „cselekvés” előtt. Márpedig a tábornokok cselekvési területe a harctér. Nikki Haley mellesleg saját „szakmáját” (azért idézőjelben, mert a volt dél-karolinai kormányzó soha nem volt diplomata) ásta alá a fenti „stratégiai” mondolattal, hiszen a diplomatáknak nemcsak elsősorban, hanem kizárólag az a dolguk, hogy tárgyaljanak – lövöldözni kevesen tudnak közülük.
De még akkor is figyelemre méltó a Fehér Ház tábornokosítása, ha nem lesz rögtön háború. A serdülő korú Trumpot félkatonai magániskolába íratta az apja, hogy „megedződjön” – és ő ezt jelöltként legfontosabb korai élményei közé sorolta. Nem is csoda, hiszen a magáncégek világában a főnök-tulajdonos hadvezérnek képzelheti magát: mindenki lesi a szavát és ugrik minden parancsára. Ezt hiányolhatta eddig Trump a Fehér Házban, innen jöhet a hajlam a „formális rend” utáni vágyakozásra.
A demokratikus politika világa azonban nem ilyen – és nagyon nem lenne jó, ha eltábornokosodna.
