Tudod, mi a példabeszéd?
Ha valaki mindent nem ért
az Igéből, ám a Mester
addig senkit nem ereszt el,
míg agyában föl nem dereng:
jók lehetnénk mi emberek,
ha engednénk, a szent szavak
a lelkünkben csírázzanak,
szívünk tápdús talaj legyen,
s jótól, széptől termékenyen,
a gyűlölet gyoma helyett,
növessze a szeretetet.
Hogy megértsed te is egyszer,
maga Jézus, a jó Mester,
tanítása üzenetét
példázatban tárja eléd.
A magvető búzát vetett,
de forgószél kerekedett,
felkapta a búzamagot,
ide-oda elhullatott
belőle így igen sokat.
Termőföldben alig fogant.
Mint aki az elemekkel
birkózik, de nem adja fel,
a magvető kezdte ismét.
Eltökélte, újra hint szét
egészséges búzaszemet.
– Vihar készül, ez nem lehet! –
sóhajtott, ám tette dolgát.
Szélörvények elsodorták
a búzáját, vitték messze,
völgyből fel a sziklás hegyre.
Kövek közé hullott a mag,
s fölcsipkedték a madarak.
Újra szerzett vetőmagot,
a munkának nekifogott.
Csakhogy földje már kiszikkadt,
itt-ott kelt ki némi kis mag,
azt is fölverte a konkoly.
Jaj, az ínség itt kolompol!
Mit tehetett, szegény, mit nem?
– Majd csak megsegít az Isten! –
fohászkodott, s kezdte újra.
Hallj csodát! A tiszta búza
egytől egyig szépen kikelt,
szála hegyén kalásza telt,
s aranylik a búzatenger.
Mit ért ebből meg az ember?
Tudnia kell, látja Isten,
hogyan él a földön, itt lenn
legkedvesebb teremtménye,
milyen talaj lelke mélye.
Hogyha termő, jó eséllyel
szép szándékot keleszt, érlel.
