Egyszerű gyom. A legegyszerűbb. A búza közepén. A búza pedig érett, a bő termés ígéretével…
Felemelte kalászát. A kóró csak szép, vad, keserű és haszontalan virágjával kerekedett fölé.
Érik a nyár. A búza már ragyogó kerek sárga magokat hoz. Ha véletlenül még konkoly kerülne a kévébe, elfonnyad az, elhervad, észrevétlenné válik szürke tüskéivel.
Se díszére, se hasznára nincs. Amikor a búza készen már, a konkolyból még szalma sem válhat.
Búza – meleg kenyér az asztalon. Ha egy eltévedt konkolyszem keveredik bele, ott a kenyér is sötétebb és kesernyésebb lesz.
Kora nyári idő volt. S a konkoly is növekedett, önhitten törekedett, ábrándozott, reménykedett.
Egy kalász felfigyelt a konkoly gyönyörű virágjára, ami kissé elragadta, de akkor meglátta, hogy még egy kalász felnőtt az oldalán, aranyos magvas, s aztán csak még és még…
Kévébe kötött kalászok, fej fej mellett. A mindenfelől összepréselt konkoly a feledésbe vész, összeaszik, szárad. Néha megzizzen még a kévében, néha kesernyés ízt ad a kenyérnek.
Aranyszín kötés nemesíti a kalászokat a kévében, gondozottan.
A konkoly igyekezett vékony fürtjeivel a kalászok szárába kapaszkodni, úgy hitte, jó erősek a tekercsei. Rövid életet élt szépségben, vadságban, keserűségben – majd elhervadt. A kalászból kenyér lett, élet.
Egy pacsirta szállt el a magasban felette és látta ezt.
Doboj, 1983.
Szabó Palócz Attila fordítása
