Miféle fán találtuk itt magunkat hogy életünk végéig
együtt repülünk már
kérdem én
Miért nem emlékszem már semmire abból az időből
pedig azt ígértem neked hogy a sírig magammal viszem majd
Melyik fajhoz tartozott az a bokor amelyen
mint egy oltár előtt megesküdtünk
nem emlékszem már
csak az illat eleven még bennem
Madárvendégsereg járt nálunk, menyegző a zöld levélen
néhány új toll egy-egy hívatlan vendégtől
sok-sok ismeretlen csicsergés egyszerre
és ez minden
Emlékszem körbe-körbe pöffeszkedtél a farktolladat szélesre tárva
miközben én kifejezetten elesettnek éreztem magam
a szürke pihében amit teljesen átáztatott a harmat
Azt hiszem, te sem tudod már
hogy fiókáink hol fogantak
(túl izgatottak és ügyetlenek voltunk)
de itt vannak s már tőlük hangosak az ágak
Ki melengette őket
testével helyettünk
s tanította repülni
Ki mutatta meg nekik mikor és hogyan énekeljenek
szerelmes éneket
siratót is néha
Tőlünk azt sem tanulhatták meg hogyan kell fészket építeni
mégis teljes madáréletet élnek
Adósak maradtunk nekik az üzenettel
hogy a szerelmen kívül ami után már itt jajongnak
létezik egy szörnyű madárpokol
amelyet egy sas egy keselyű felügyel
fenyegetően körözve a feledékeny lelkek felett
amelyek másokra hagyják
hogy kiérleljék azt
ami az ő szerelmükből
sarjadt.
Zágráb, 2002. II. 15.
Szabó Palócz Attila fordítása
