Az ünnepek környékén mindig elcsendesül az ember. Most, a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, a húsvéthoz közeledve kicsit magunkba nézünk, azokra a szeretteinkre is gondolunk, akik már nincsenek közöttünk. Temetőink virágba borulnak, otthonunkat tisztává varázsoljuk, ünnepi díszbe öltöztetjük.
Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon feltámadt. Kereszthalálával ugyan nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Ezt ünnepeljük a hétvégén.
Önmagunk vizsgálata fontos, nemcsak az ünnepek idején. Az idei húsvéti időszakban sok kérdés felvetődik bennem, s elsősorban a vajdasági magyar közösség mindennapjait, jelenét illetően. Heteken belül kiderül, mennyi a magyarok lélekszáma Vajdaságban, de azt már most tudjuk, akárhányan vagyunk is, össze nem tudunk tartani.
Krisztus vajon megváltotta-e azon emberek bűneit is, akik önmaguk teljes tudatában tönkretették ezt a közösséget? Felosztották őket megfelelőkre, elfogadhatókra és nemkívánatosakra? Első- és másodrangúakra? Szemet hunytak, amikor a közösség számára fontos intézmények, emberek, kiadványok szűntek meg, és csak egy irányba néztek. Mást nem láttak, nem akartak észrevenni, csak önnön érdekeiket védték. Mikor nem leszünk közömbösek a körülöttünk zajló igazságtalanságok iránt? Eljön-e a pillanat, amikor majd nem kell félnünk, meghunyászkodnunk a mindennapi kenyérért? Amikor nem leszünk kitaszítottak azért, mert másként vélekedünk a világ dolgairól? Elkezdünk-e a saját fejünkkel gondolkodni, és felvállaljuk-e, hogy mi vagyunk felelősek a saját életünkért?
Vajon feltámadunk?
