Szép, okos, kedves és tele van sok-sok pozitív gondolattal, energiával – pedig öt évvel ezelőtt egy baleset következtében lebénult mind a négy végtagja eltört a C5-ös csigolyája, a lapockája, a medencéje két helyen, és összeesett a tüdeje. Miután hetekig lélegeztetőgépen volt, senki sem tudta garantálni, hogy életben marad. Interjú Páger Anitával.
Páger Anita történetét röviden már ismertettük az év elején, azóta azonban szerencsére sok, apró kis élmény érte, amelyet maga mesélt el nekünk.
Azok kedvéért, akik esetleg nem tudnák, felidéznéd, hogy mi történt veled 2018-ban?
– Igen, 2018-ban balesetet szenvedtem Szegeden, minek következtében lebénult mind a négy végtagom, eltört a C5-ös csigolyám, a lapockám, a medencém két helyen, és összeesett a tüdőm, ezért egy hónapig lélegeztetőgépen voltam, két hétre pedig kómába estem. Összesen hat hónapot töltöttem kórházban. Ebből az első egy hónapot Szegeden, majd a belgrádi kórházban egy hetet, ezt követően a nagybecskereki kórházban olyan négy-öt hetet voltam. Onnan a melencei Rusanda nevezetű gyógyfürdőbe kerültem, ahol több mint három hónapot töltöttem el.
Mi következett ezután?
– Ezt követően a gyógytornát a zentai Medica Netterben folytattam, ahol az alapító tulajdonos, dr. Süli Mónika kezdett el velem foglalkozni. Az elmúlt öt évben nagyon sokat köszönhettem neki.
Mikor tudatosult benned, hogy mi is történt veled valójában? Hogy az életed egyik napról a másikra teljesen megváltozott?
– Már a kezdetekkor igyekeztem erre a helyzetre úgy tekinteni, mint egy megoldandó feladatra. Egyszerűen úgy élem meg, mint egy lehetőséget, amiből tanulni lehet, építkezni lehet és fejlődni lehet. Felébresztett, tudatosabbá tett.
Merőben megváltoztak a mindennapjaitok. Hogyan viselik a családtagjaid mindezt, ami veled történt és az ezzel járó, hétköznapokban bekövetkezett változásokat?
– A kezdetekben nagyon nehéz volt nekik, aztán idővel, ahogyan nekem is, nekik is könnyebb lett. Mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebbet érezzek abból, milyen is egy mozgáskorlátozott élete – mondjuk, azt hozzá kell tennem, hogy ezért én is mindent megteszek. Egyszerűen nem hiszek abban, hogy nekem ez lenne a sorsom.
Hol tartasz most a gyógyulásban?
– Mint, ahogyan azt már említettem, az elmúlt öt évben nagyon sok, apró fejlődést tudhatok magaménak. Az egyik ilyen, hogy ma már képes vagyok egy magasított járókeret segítségével kis lépéseket egymás után megtenni, persze szükségem van hozzá némi segítségre ugyanis az egyensúly érzékem még nem a legjobb, a kezeim szépen felerősödtek, az ujjaim finommotorikáját is edzem, méghozzá ékszerek készítésével, és erősödött a has és hátizmom is. Az ékszerek több üzletben/szalonban is megvásárolhatók a Vajdaságban. Illetve az érdeklődők saját ötlettel is fordulhatnak hozzám, majd egy rövid egyeztetés után amennyiben lehetséges, megvalósítom az elképzelést. Minderről bővebben a nemrégiben útjára indított Facebook oldalaimon tájékozódhat bárki.
Ahhoz, hogy ez a fejlődés egy újabb szintet érjen, gyakorlatilag összefogott érted a Vajdaság. Az elmúlt időszakban több településen is szerveztek különböző, jótékonysági megmozdulásokat érted, ugyanis, ha jól tudom, 16 millió dinárra, vagyis 137 ezer euróra van szükség ahhoz, hogy elvégezzenek egy műtétet rajtad, ami nagyban hozzájárulna ennek az újabb szintnek az eléréséhez.
– Igen, ez így van. Hihetetlen, hogy mekkora ereje van az összefogásnak, egy-egy közösségnek. Az elmúlt öt évben nagyon sok pozitív csalódást ért, nem tudok elég hálás lenni az embereknek… Azt hiszem, úgy tudnék igazi köszönetet mondani, ha a műtét és az azt követő rehabilitáció után – amely valóban 16 millió dinárba kerül és Thaiföldön végzik csak el, erre specializálódott szakemberek – önálló életet tudnék élni. Epidurális stimulátor beültetéséről van szó. A stimulátor egy invazív eljárási módszerrel kerül beültetésre a gerincvelő védőburka fölé, ennek eredményeképp képes serkenteni a sérülés alatti szegmensek izomaktivitását. Az implantátum beültetését követően, miután a páciens megtanulja a mozgások kivitelezését, a stimulátor működése közben a következő hatások figyelhetőek meg: jobb bél- és hólyagszabályozás, stabilizált vérnyomás, izomtömeg növekedés, ezek a mérföldkövek magukba foglalják a felállást és a minimális asszisztenciával történő lépések kivitelezését is. Addig is még ez nem következik be, rengeteg munka áll előttem.
Hogyan néznek ki most a mindennapjaid? A baleset előtt a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociálisképzési Kar hallgatója voltál, átlagos egyetemista életet éltél.
– A tanulmányaimat kettétörte a baleset, azóta csak és kizárólag az egészségemre tudok koncentrálni. Ébredés után sajnos még segítségre van szükségem az öltözködésben, majd miután megittam a reggeli kávém, a finommotorikámat fejlesztem az ékszerkészítéssel, ebéd után pedig az edzésé a főszerep. Ez 2-3 órát vesz igénybe, a végét sétával zárom, ez 30-40 perc. Az esti rutinjaimban ugyancsak a szüleim segítenek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden napom önfeledt és gyorsan múló, mert ez nem így van. Vannak napok, amikor nagyon nehéz és a testem is ellenem dolgozik. Én viszont kitartó vagyok.
Milyen segítségre lenne szükséged/szükségetek most?
– A legfontosabb, hogy összegyűjtsük azt a 16 millió dinárt, aminek a fele még hiányzik. Azok, akik támogatni szeretnének, most úgy tudnak segíteni, ha küldenek a 3030-as számra egy SMS-t, aminek a tartalma 1425 kell, hogy legyen. Mivel május 27-ig nem sikerült összegyűjteni ezt a pénzt, a műtétet elhalasztották. Ha minden jól megy, a nyár végén viszont el tudják majd végezni rajtam, azonban az összeget már az érkezésem előtt egy hónnap át kellene utalnunk, így az idő szorít bennünket, én azért bízom a köztünk élő jószándékúakban.
