Nem ismertem magam olyannak, ahogy megénekelnek.
Éltem az emberek között, megosztva gondjaikat,
egyszerű tetteimmel, asszonyos gondoskodással,
amiről mindig fennhangon szólnak.
És amikor kitört a dal, és körülzengett, mint a hangszóró,
felismertelek Téged a szavakban, bár rejtve kellett maradniuk,
mint a gondolatok mélyén a fénynek –
És amikor az ének megszakad,
jobban meghallom majd a gondolataimat.
Veled telnek-múlnak a napjaim, az emberek között,
és lüktet a vérem szabályos ritmusa.
Nem adok neked más dalt. De azzal, ami elsőként újra csendül,
bennem, lelkem legmélyén együtt zeng az egész létezés –
ahogy megint szelíden elsuttogja ajkam,
elsuttogja, örökké, ilyen tisztán, ilyen egyszerűen.
Balássy Péter Pál fordítása
