Az ellenzék folyamatos bekiabálása mellett zajlik a köztársasági parlament alakuló ülésének folytatása. Az ellenzék arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament elnöklője megszegte a szabályzatot azzal, hogy a múlt vasárnap, március 10-én este kilenc órakor értesítette a képviselőket, hogy másnap mégsem lesz ülés. 
Milenko Jovanov, az Aleksandar Vučić, Szerbia nem állhat meg lista képviselője, javaslattevő arról beszélt, hogy az ellenzék hogyan alázta Ana Brnabićot. Ana Brnabić kapcsán azt mondta, nem egyszerű időszakban kerül Brnabić a parlament élére.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Első alkalommal vannak az országon belül olyan emberek, akik azt szeretnék, ha az ország még nagyobb nyomás alá kerüljön, szankciókat vezessenek be a számára, akik belülről gyengítik Szerbiát, mondta Jovanov.
Hozzátette, átmeneti kormány és mindaz, amit az ellenzék követel, ebben a parlamentben szavazásra nem kerül és azonnal el is felejthetik ezt.
Az ülés 10 órakor kezdődött, Ana Brnabić érdemeiről egyelőre szó nem esett, csak az ellenzék megalázása volt napirenden, habár a napirendi pont Ana Brnabić elnökké választása.
A parlament ülését a legidősebb képviselő vezet. Az elnöklő mellett ott ül Slobodan Milošević unokája is.



